Először sikerült levideózni egy újszülött fehér cápát

2024. január 30. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

Kutatók szerint egy dokumentumfilmes csapat a világon elsőként videózott le egy újszülött fehér cápát – írja az ABC News. Carlos Gauna filmes és Paul Sternes egyetemi doktori hallgató Kalifornia partjainál, drónokkal pásztázták az óceánt, amikor kiszúrtak egy különös, fehér valamivel bevont cápát.

Gauna rendszeresen forgat a környéken, mert gyakran lát arra felnőtt példányokat, amik közül néhányról sejtette, hogy terhes lehet. Megfigyelte, hogy nagyjából ugyanabban a három-négy hétben jelennek meg, ezért filmeztek ott napkeltétől napnyugtáig.

Aznap, amikor a felvétel készült, már nyolc-kilenc órája forgattak, amikor észrevették, hogy egy nagy fehér cápa lemerül a mélybe, és egy „gyönyörű, kicsi, szó szerint fehér cápa” jött fel a felszínre. „Izgalmamban kiestem a székemből, mert soha nem láttam még ilyet” – mondta az NBC Newsnak Sternes.

„Igen, szó szerint leesett a székéről. Azt hiszem, még könnyezett is. Én a repülésre koncentráltam, de tényleg hihetetlen pillanat volt”

– erősítette meg Guana.

Eddig azt sem lehetett tudni, hogy a fehér cápák hova járnak elleni, mert még senki nem látott élő újszülöttet. Nagyon fiatal példányokat már megfigyeltek például Kaliforniánál és Long Islandnél, de nem világos, hogy pontosan hol születnek. Az 1980-as években már népszerű volt az elmélet, hogy ahol Guanáék forgattak, egy ilyen hely lehet, és ez a felfedezés is ezt támaszthatja alá.

Sternes szerint a tejfehér bevonat a bébicápán egy embriós védőréteg lehetett, amit a szülés után levedlenek. Ebből feltételezhető, hogy néhány órán belül született. Bár a faj párzási szokásairól szinte semmit nem tudni, vemhes példányokat már sikerült megvizsgálni. Ebből kiderült, hogy ál-elevenszülők, a tojások a méhben kelnek ki. Ezek után a kis cápák még a méhben megölik és megeszik a kevésbé fejlett társaikat, és kilenc-tíz hónapnyi vemhesség után kettő-hat kiscápa születik meg.

A kifejlett példányok közül a nőstények általában nagyobbak, szélsőséges esetben akár 6 méteresre is megnőhetnek, de átlagosan mindkét nem inkább 3,5-5 méter közötti hosszra nő meg. Az emberen és a kardszárnyú delfinen kívül nincs természetes ragadozójuk, de az emberi tevékenység eredményeként erősen sebezhetőnek számítanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!