Becsületkasszás sörök a német erdők mélyén – kirándulás a Saar-vidéki vadonban
2024. november 12. – 10:55
1953. június 24-én Saar-vidék nemzeti labdarugó-válogatottja 2-3-ra verte idegenben Norvégiát a világbajnoki selejtezőn. Bár büszkék lehetettek az eredményre, a továbbjutáshoz ez sajnos kevés volt: a csoportelső Nyugat-Németországot ugyanis nem tudták legyőzni. A dolog nem csak azért pikáns, mert erről a kicsiny és rövidéletű államalakulatról sokan nem is hallottak. Hanem azért is, mert három évvel később Saar-vidék ismét Nyugat-Németország része lett, edzőjük – Helmut Schön – pedig az immár közös válogatott szövetségi kapitányaként lett világbajnok 1974-ben (miután már egy világbajnoki ezüst- és bronzérmet is besöpört az NSZK-nak).
Szerző: Zubreczki Dávid
Ez az aprócska történet szépen mutatja, mennyire kalandos is volt a huszadik, és az azt megelőző jó pár század Németországnak ezen a vidékén, a luxemburgi-francia hármashatár mentén. Fordulatokban gazdag történelméről számtalan emlék árulkodik: elég csak Saarbrücken semmiből újjáépített, páratlan téglabarokk templomára, vagy meghökkentően helyreállított kastélyára gondolni. Esetleg Mettlach város kolostorból kialakított kerámiaüzemére, melynek a magyar metlaachi szavunkat is köszönhetjük.
Ugyanakkor a Saar-vidéknek nem csak történelmi emlékei, izgalmas épületei vagy kulturális értékei vannak. Ha valaki erre a környékre utazik, feltétlenül vigyen magával túracipőt: érdemes ugyanis gyalog nekivágni a környék megismerésének.
Mert igaz bár, hogy ez a legkisebb tartomány egész Németországban (leszámítva persze az olyan városállamokat, mint Hamburg, Berlin és Bréma), ám erdőterületét tekintve az elsők között van. Gyakorlatilag a harmadát erdő borítja. Ráadásul ennek a zöme lombhullató.
Ez azért érdekes, mert ha német turistautakra gondolunk, akkor elsőre talán azok az „egzotikumok” ugranak be, amilyenekkel nem találkozunk idehaza: az Alpok gleccserei, az északi tóhátságok, vagy épp a Fekete-erdő végeláthatatlan fenyvesei.
Ehhez képest a Saar-vidéki erdőkben otthonosan mozoghatunk. A hazai középhegységekből ismert formák, hegyek, völgyek, patakok, legelők, kaszálók bukkannak fel utunk során. Különlegessége a részeletekben rejlik. Hiába nem járunk nagy magasságokban, közelebb vagyunk az óceánhoz, így több a nedvesség, párásabb a levegő. Ennek megfelelően egy kicsit a növényzet is más.
Időnként természetes fenyvesekbe, páfrányosokba érünk. Rengeteg a moha, melyek helyenként alácsüngenek a kiszáradt fák ágairól, másutt csöpp dzsungeleket alkotnak. Ha időnk engedi, érdemes lehajolni hozzájuk a turistaút mellett és belefeledkezni a parányi világokba, melyek épp olyan összetettek, mint az erdő, amelyikben járunk. Elveszni azonban csak ebben a pirinyó erdőben tudunk, a valódiban szinte lehetetlen.
Egyrészt olyan a vidék, hogy viszonylag gyakran követik egymást apró települések – ebben megint csak a magyar középhegységi tájhoz hasonlít. Ezek jellemzően emberléptékű falvak és városok. Jellemző adat, hogy Saar-vidék fővárosában, Saarbrückenben mindössze 180 ezren laknak. Ez a tartomány legnépesebb települése, de németországi viszonylatban kisvárosnak számít.
A másik, ami miatt nehéz eltévedni, az a turistautak meglepően magas színvonalú hálózata. A Saar-Hunsrück turistaút három szakaszát jártuk végig, amelyek a hasonló nevű natúrparkot szelik át 415 kilométer hosszan. Ennek a természeti és kulturális javakat egyaránt őrző területnek az egyik fele Saar-vidékre, a másik Rajna-vidék-Pfalz tartományba esik.
A kijelölt gyalogút épp úgy szakaszokra van osztva, mint mondjuk a Kéktúra, rengeteg vendéglő, szállás és persze látnivaló van az utak mentén. Ez utóbbiak egy részéről már esett szó, de a listát persze hosszan lehetne folytani. Mondjuk az olyan romantikus várromokkal, mint amilyen a grimburgi, vagy az eredeti formájában helyreállított római villával Borg mellett. Na és persze ott van a natúrpark fő látnivalója, Saar-vidék egyik fő szimbóluma, a Saar-kanyar. Ezt a látványos természeti képződményt néhány éve egy kilátó teszi még izgalmasabbá, amely építészetileg is egyedülálló alkotás a hozzá kapcsolódó lombkoronasétánnyal együtt.
A Saar-Hunsrück útvonal úgy nevezett minősített „prémium turistaút”. Ez első hallásra puszta marketingfogásnak tűnhet, de a tagadhatatlan reklámértéken túl valóban hasznos információ. Abban segíti a gyakorlatlanabb erdőjárókat, hogy olyan útvonalat választhassanak, amiben nem fognak csalódni. A cím elnyeréséhez ugyanis meg kell felelni számos előírásnak, amelyek között például olyanok is szerepelnek, hogy mekkora lehet legfeljebb a burkolt utak aránya, hány százalékban mehet közút közelében a turistaút stb. A követelmények része az is, hogy megfelelő sűrűségben legyenek a turistajelzések.
Ami számomra kifejezetten jó ötletnek tűnt, hogy kilométerenként fel van festve egy szám az út mentén. Ennek a legfőbb haszna nem az, hogy tudjuk mennyit mentünk, hanem hogy ha segítséget kell kérni, akkor telefonon sokkal könnyebben meg tudjuk adni, hol is vagyunk.
De Saar-vidék erdői amúgy is sok meglepetést rejtenek. Egyik alkalommal például egy kihelyezett „erdei óvodába” botlottunk. Egy kicsiny, elkerített részen, egy nagyon egyszerű építményben vannak szép időben az ovisok, onnan indulnak időről időre felfedezni a környéket.
A másik pozitív élmény a becsületkasszás italosláda volt. Vízzel, üdítőkkel, sörökkel az erdő mélyén, ahol ráadásul telefonnal is fizethetett, aki akart. Úgy tűnt működik: a túravezetők azt mondják, tényleg mindenki annyit vesz ki, amennyit fizet, és a ládákat rendszeresen feltöltik – a szomjas turisták legnagyobb örömére.
A cikk megjelenését a Német Turisztikai Hivatal támogatta.
