2023. május 25. – 16:59
Ha valaki a kilencvenes évek végén volt gyerek Magyarországon, akkor egészen valószínű, hogy találkozott már Genndy Tartakovsky nevével. Az orosz-amerikai animációs filmes legenda az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású alkotója a rajzfilmes műfajban, köszönhetően az olyan, ma már komoly nosztalgikus értékkel bíró produkcióknak, mint a Dexter laboratóriuma, a Pindúr Pandúrok vagy a Samurai Jack. Az HBO-nak köszönhetően beszélgethettünk Tartakovskyval, akinek Unicorn: Warriors Eternal címmel májusban jelent meg az új sorozata.
Tartakovsky munkássága a 2020-as évekből figyelve vált igazán meghatározóvá. A mai trendeket megelőzve készített alapvetően gyerekeknek szóló, de a felnőtteknek is szórakoztató műsorokat. A Dexter laboratóriuma megelőzte a Rick és Mortyt a maga kocka, poptudományos világával és humorával, amelybe még az is belefért, hogy 1997-ben egy komplett epizódban parodizálja Stephen Hawkingot és Bill Gatest. Miközben a DC vagy a Marvel csak a 2010-es évek végére jutott el oda, hogy női főszereplős szuperhősfilmet készítsen, Tartakovsky négy évadot készített három ifjú szuperhőslányról és az őket egyedül nevelő tudós apjukról.
A Pindúr Pandúrok annyira megelőzte a saját korát, hogy miközben a kormánypropaganda a médiahatósághoz rohangál egy nem bináris bölény miatt, a magyar Cartoon Networkön éveken át, szinte mindennap láthattuk, ahogy egy női ruhákba öltözött férfi ördög magas sarkú csizmában, hatalmas szempillákkal, herélt hangon vonaglik, miközben a pandúrok legyőzésén ármánykodik. És akkor még nem is beszéltünk a Samurai Jackről, Tartakovsky sokáig legkomolyabb sorozatáról, amelyben alig voltak dialógusok, mégis képes volt egy annyira mély és izgalmas történetet elmesélni egy fantasztikus világban, hogy az egy komplett generációra volt hatással.
Tartakovskynak elképesztően fontos szerepe volt abban, hogy a kilencvenes–kétezres évek animációi annyira népszerűek legyenek, hogy később óriási hatással legyenek a felnőtt rajzfilmek trendjére a South Parktól a modern amazonos rajzfilmeken át az Adult Swim műsoraiig. Elég csak az olyan, akkoriban abszolút szokatlannak és formabontónak számító műsorokra gondolni, mint a 2 Stupid Dogs, a Cow and Chicken vagy a The Critic, a Batman: The Animated Seriesről nem is beszélve.
Mindezek ellenére Tartakovsky csak a szakmáján belül lett szupersztár, cserébe szép lassan beszippantotta a hollywoodi gépezet. Készített Star Wars-rajzfilmet, több animációs nagyjátékfilmet (Hotel Transylvania), majd a Warnernél kötött ki, ahol elkészítette 15 év után a Samurai Jack sokkal felnőttesebb és sötétebb folytatását. Ezen felbuzdulva következett aztán a Primal, ami az eddigi legkeményebb munkája: egy barlanglakó előemberről és a dinoszauruszáról szól, akik megpróbálnak túlélni az őskorban. A sorozat gyönyörűen rajzolt, brutálisan animált, tele van vérrel és sötét témákkal, miközben egyetlenegy szó sem hangzik el benne. Tartakovsky később ezt azzal magyarázta, hogy a telefonfüggő emberekre próbált ezzel hatást gyakorolni, hogy ha valaki a mobilját nyomkodja a Primal közben, akkor ne tudjon haladni a sztorival, hiszen dialógus nélkül nem tud egyszerre két dologra figyelni.
A legújabb projektje, a Unicorn: Warriors Eternal ismét bizonyíték arra, hogy Tartakovsky elképesztően élvezi, ha különböző világokat olvaszthat egybe. A június 16-án véget érő, nyolcrészes sorozat talán a legnehezebben dekódolható az alkotó eddigi életművéből. Valahol a steampunk és a fantasy világa között egyensúlyozik, és egyszerre próbál felnőttekhez és gyerekekhez szólni. Tartakovsky érdekes módon a legendás Mijazaki Hajaót hozza fel példaként, aki nagy hatással volt rá, ha világépítésről van szó.
Az animáció sajátos stílusa továbbra is Tartakovsky védjegye, a történet pedig egy rakás tinédzserről szól az ipari forradalom idején Londonban, akiknek a testében ősi hősök éledtek újra. A gyerekek és a hősök pedig próbálnak rájönni arra, kik is ők valójában, mi a céljuk, és mi történik egyáltalán a világukban.
Az online kerekasztal-interjún Tartakovsky először arról beszélt, hogy 20 éve kezdett neki a sorozat koncepciójának, de csak most jutott el oda, hogy le is gyártsák.
„A kilencvenes években még epizodisztikusak voltak a rajzfilmek, minden résznek meg kellett állnia önállóan, vagyis nem lehetett egy átfogó, sokrészes történetet elmesélni. Szóval nagyon nehéz volt eladni a stúdióknak, és egészen az előző évekig dolgoztam azon, hogy ez végül sikerüljön” – mesélte, majd hozzátette, hogy amíg a Pindúr Pandúrok vagy a Dexter előbb volt komédia, és csak utána akció, a Unicorn elsősorban egy akciósorozat mélyebb érzelmi töltettel és kevesebb humorral.
Kíváncsiak voltunk, miben látja a legnagyobb különbséget a kilencvenes évek vége és a jelenlegi animációs ipar között. „Huszonnégy évesen kezdtem el a Dexteren dolgozni, és akkoriban nem volt túl sok opció. Három helyre tudtuk eladni a rajzfilmjeinket: a Nickelodeon, a Cartoon Network és a Disney. Ehhez képest ma itt a streaming, és van vagy tíz különböző opció erre. Ráadásul a stúdiók is sokkal nyitottabbak, gyakorlatilag bárkitől befogadnak ötleteket és koncepciókat, nem csak pár kiválasztottól” – utal itt arra, hogy a fiatal alkotóknak annyi lehetőségük van eladni az ötleteiket, hogy sokkal kiélezettebbé vált a verseny az animációs szakmában is.
Arra is rákérdeztünk, hogy mennyire volt tudatos a részéről, hogy a kifejezetten sötét és borús Samurai Jack és Primal után egy valamivel vidámabb, könnyedebb világra váltott a Unicorn esetében. „Talán azért lett ilyen, mert amikor elkezdtem az ötleten dolgozni, még a Cartoon Networknél voltam, és a Simpson családon kívül szóba se került, hogy esetleg lehetne rajzfilmeket gyártani felnőtteknek. Azonban mégis fontos témákat feszeget, hiszen a hőseink folyamatosan kettős személyiséggel küzdenek, és ennek a bemutatásához nincs szükség vérre vagy erőszakra, elég erős magától is. Meg egyébként is, nem szeretem a horrorfilmeket és a túlságosan erőszakos jeleneteket, nem az én műfajom” – mondta, és kitért arra, hogy a Primal esetében azért döntött mégis a véresebb jelenetek mellett, mert szerinte így lehet igazán hitelesen bemutatni az őskor nyerseségét, az „előemberségét”.
Egyébként soha életében nem gondolkodott azon, hogy a rajzfilmjei pontosan milyen korosztályt céloznak meg:
„Nem tudom, te mit szeretsz, nem tudom, hogy egy tízéves gyerek mit szeret. Csak azt tudom, hogy én mit szeretek, aztán majd az engem körbevevő emberek eldöntik, mi legyen vele. Attól a ponttól, hogy egy konkrét korosztálynak gyártunk tartalmakat, szerintem az adott projekt bukásra van ítélve.”
Erős önkritikával azt is elismerte, hogy az új sorozatána animációs folyamatai nem voltak egyszerűek, mert szerinte mára az emberek alapvetően az animés rajzolási stílust vagy éppen a Tartakovsky védjegyének számító rajzolást kedvelik. Éppen ezért a Unicorn világa egy kicsit kerekdedebb, vidámabb, kevésbé szögletes, amellyel Tartakovsky szándékosan a harmincas–negyvenes évek animációs stílusát igyekezett megidézni.
Tartakovsky nemrég egy elég nagy szerződést kötött a Warnerrel és a Cartoon Networkkel, hogy a jövőben nekik gyártson tartalmakat. A Warnernek elképesztően nagy katalógusa van a DC-képregényektől a Harry Potter-univerzumon át a Dűnéig, vagyis Tartakovsky bátran válogathat köztük, legalábbis elméletben. Főleg úgy, hogy korábban dolgozott már nagy franchise-okkal, mint a Star Wars vagy a Batman.
„A vicces az, hogy amikor aláírtam a szerződést, abban szerepelt, hogy semmit sem kell csinálnom, amihez nincs kedvem. A Star Wars megvolt már nekem, annál nagyobb franchise-t meg nem tudok mondani, szóval inkább dolgoznék a jövőben a saját ötleteimen. Pláne úgy, hogy a Primal vagy a legutóbbi Samurai Jack-évad kifejezetten sikeres volt.”
Azt még hozzátette, hogy természetesen beszéltek a Warnerrel erről a témáról, de egyelőre nem érez késztetést arra, hogy már létező karakterekkel és világokkal dolgozzon. „Nyilván imádom Tapsi Hapsit, de azon épp dolgoznak, szóval azzal nem tudok foglalkozni. Talán képregényeket adaptálnék, de nem olyan nagy dolgokat, mint Batman vagy Superman. Például Jack Kirby Kamandi vagy a Demon című képregényeiről beszélek, amelyeket valószínűleg már senki sem ismer, pedig érdemes lenne. Viszont most tartok ott a karrieremben, hogy szívesebben csinálnám a saját dolgaimat. Harminc év után úgy érzem, hogy csak most kezdődik el igazán a karrierem.”