Anya, hagyjál már, náci vagyok!

Az elmúlt hetekben a politikai mainstreamben kis túlzással mindennapossá váltak a náci karlendítések, Kanye West pedig egyenesen bejelentette, hogy nagyra tartja Hitlert, majd nácinak vallotta magát. Rég volt már olyan időszak, amikor rövid idő alatt ennyi befolyásos ember keveredett náci gyanúba. Hogy a túlmozgásos Elon Musk „római üdvözlete”, az egyértelműen mentális problémákkal küszködő Kanye West ámokfutása és Trump egykori tanácsadójának, Steve Bannonnak a minimum gyanús karlendítése mögött meghúzódik-e valami közös, szörnyű szervezőerő, azt nehéz eldönteni.

A nácikkal való viccelődés annyiban nem új, hogy a hatvanas évek Kaliforniájában a náci szörfös szubkultúra horogkeresztes deszkákkal lázadt a második világháborúban a nácik ellen harcoló generáció ellen. Akárhogy is, az úgynevezett náci poénok már hosszú évek óta virágoznak az online térben, ezek a mémek ráadásul nem a sötét weben vagy nehezen elérhető, zárt fórumokon terjednek, hanem olyan népszerű platformokon, mint a TikTok vagy az Instagram.

Hogy mivel lehet viccelni és mivel nem, régi kérdés és nem is biztos, hogy megválaszolható. Az ellenben tény, hogy a szélsőjobb esetenként teljesen tudatosan használja az internet- és mémkultúrát arra, hogy kimondhatóvá váljon a kimondhatatlan. Ebben a cikkben arra fogjuk keresni a választ, hogy a náci poénok képesek-e radikalizálni egyes csoportokat és hogy a szélsőséges ideológiákat indirekt módon terjesztő mémek milyen hatással vannak a fiatalabb generációkra.

Anya, vigyázzál, jönnek a nácik

Az, hogy a náci mémek fiatalok elé kerüljenek, lényegében elkerülhetetlen, az alfa generáció esetében pedig konkrétan arról van szó, hogy Hitlerrel, a német nemzetiszocializmussal, a holokauszttal és egyáltalán a náci ideológiával nem történelemórán, hanem a TikTokon találkoznak először. Egy olvasónk beszámolója szerint egy világhódítós társasjáték közben a társaságban ülő 12 éves gyerek minden kontinens meghódításakor rendszeresen azzal viccelődött, hogy menetelnek előre a nácik, amikor az anya rászólt a gyerekre, hogy ne viccelődjön ezzel, ő csak annyit mondott, „Anya, hagyjál már, náci vagyok”.

Az említett kisfiú természetesen nem volt náci, mint ahogy az sem borítékolható, hogy a jövőben szélsőséges nézeteket fog vallani, de minden bizonnyal találkozott már azokkal a mémekkel, amik az Instagramon és a TikTokon terjednek. Ezek a mémek a nácikat többnyire hódítóként mutatják be, nem szólnak a holokauszt szörnyűségeiről, Hitlert pedig keménykezű, de igazságos vezetőnek láttatják, aki otthon (pont úgy, mint az emberek, nem pedig a szörnyetegek) megsimogatja a német juhászkutyáját. Ezeknek a mémeknek az eredetét képtelenség visszavezetni a forrásig, magyarán egyáltalán nem biztos, hogy azokat szélsőjobboldali csoportok gyártották, igaz, hasonlóra volt már példa az elmúlt évekből.

A nácizmus ünneplése és a fajgyűlölet az európainak nevezett civilizáció utolsó tabujának számít, ezért a legtöbb országban meggyűlik a baja a törvénnyel annak, aki nyíltan náciskodik. A tabunak éppen ezért a 2010-es évektől a szélsőjobb nem izomból megy neki, hanem dupla meg tripla fenekű mémekkel igyekszik aláaknázni. A mémek legfőbb erénye az, hogy nincs tulajdonképpen vett „jelentése”, „értelmét” is gyakran egy kívülálló számára nehezen felfejthető referenciahálózat rejti.

Az egyik népszerű amerikai szélsőjobboldali mém, a „Hoppean Snake” egy tábornoki ruhába bújtatott vidám kígyón keresztül üzente azt, hogy ki kellene irtani a baloldalt. Andrew Anglin, a 4chan – azóta már lekapcsolt – egyik ismert gyűlöletposztolója, a The Daily Stormer neonáci fórum alapítója, nem is rejtette véka alá azt, mire is jók a mémek:

„Fontos, hogy avatatlanok ne tudják eldönteni, viccelünk-e, vagy sem. […] Persze nyilvánvalóan ez komoly, és én tényleg elgázosítanám a zsidókat. De ezt ki is mondom, és nem is mondom ki.”

A kimondva nem kimondott tabudöntögetést más néven shitpostingnak nevezik. Működése a Vox módszertana szerint három lépésben írható le:

• Egy gyűlölettől csöpögő nézetet vagy véleményt mém formájában kell megfogalmazni, és amikor valaki felhánytorgatja a mém gyűlöletkeltő jellegét, akkor arra szemforgatva annyit kell reagálni, hogy „jaj, hát ez csak vicc”. Ezzel ki lehet siklani az igazolás, a következmények kibontása, és más efféle kényelmetlen intellektuális-morális feladat alól.
• A zárójeles uszításban a zárójel és az uszítás egyaránt a „triggerelést”, azaz a provokációt használja. A mém célpontjai felháborodnak, tiltakoznak, undorodnak – azaz foglalkoznak a mémmel. A legnagyobb trófea rendszerint az, ha a célpontok (sértettek) egymással állnak le vitatkozni, van-e értelme foglalkozni a mémmel.
• Így a „poén”-ba csomagolt üzenetet sikerül a széles nyilvánosság számára közvetíteni, és a címzettek nemcsak hogy nem értik félre, hogy ez az üzenet nem más, mint a gyűlölet, de afféle virtuális kópéságként ünneplik a mém által kavart érdeklődést és a zavart.

Nick Fuentes, egy Andrew Tate kaliberű amerikai trumpista-nőgyűlölő-neonáci influenszer, egy előadásában elégedetten fejtegette, hogy a shitposting és a mémesedés milyen kiváló fedezéket nyújt a nyílt uszítás vádja ellen, és hogyan teremt teret a manőverezéshez az olyan, Fuentes eufemizmusa szerint „terhelt” témákban, mint például a holokauszt. Azaz Fuentes logikája szerint, ha ironikus felhangokkal relativizálja, azaz „elvicceli” a holokausztot, akkor hivatalosan ő nem is relativizálja a holokausztot, miközben követői pontosan tudják, hogy ez volt a szándéka.

Azaz a mém elrejti az üzenetet, de pont az elrejtésen keresztül akarja megőrizni és kifejezni a mondanivalót.

A shitposting módszerét ma már nemcsak szélsőjobboldaliak, de magyar kormánypropagandisták is felhasználják, és nemzetközileg is nagy szerepet játszik abban, hogy a gyűlöletbeszéd határai nem csupán kitolódtak, de el is mosódtak.

A nácizmus izgalmas, ledöntendő tabuként való felfogása az internet úttörőitől sem volt idegen. A főleg fiatal fehér férfiak jellemzően a totális szólásszabadság terepeként gondoltak az internetre – ez az ideológia köszön vissza a Twitter vagy a Meta elmúlt években végrehajtott „cenzúraellenes” fordulataiból –, és előszeretettel vették célba a holokauszthoz hasonló tabukat. Elon Musk náci karlendítése nem az oldschool náciknak szól, hanem – elnézést a képzavarért – kikacsintás korunk techfasisztáira, hogy újabb tabu dőlt le.

Szívtől a pénzig, mémtől a szavazóig

Nagyon fontos kérdés, hogy a papíron rendkívül szigorú moderálási elvek szerint működő közösségi oldalak miért nem tesznek azért, hogy ezek az egyértelműen náci ideológiákat népszerűsítő tartalmak eltűnjenek a felületeikről. Az egyéneket és a közösségeket érő online támadások – amik esetenként az offline életbe is átcsaptak –, illetve a szisztematikus dezinformáció miatti moderáció követelménye szembemegy a közösségi oldalak legerősebb interakciónövelő motívumával, amit több tanulmány úgy azonosított: identitásalapú morális felháborodás.

Magyarán a Facebooknak az igazi aranybányát a migránsok rémtettein, a woke ideológia vadhajtásain hüledező posztok jelentették, és a cég adta is az ilyen tartalmak alá a lovat algoritmust, üzletileg pedig nem érte meg az ilyen tartalmakat irtani. Arról, hogy a techvezérek hogyan kezdték el keresni Trump kegyeit és hogy ennek folyományaként hogyan szabadulhat el a gyűlölet, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Arra nincs pontos mérőszám, hogy a közösségi médiában terjedő mémek lájkolói és megosztói milyen arányban válnak szélsőjobbos szavazókká, de az biztos, hogy Európában a fiatal szavazók nem elhanyagolható hányada választ magának szélsőjobboldali, idegengyűlölő, bevándorlásellenes pártot. A Politico tavalyi EP-választás előtt készített összeállításából kiderül, hogy a szélsőjobboldali pártok egyre népszerűbbek Európában, és a fiatal szavazók is egyre inkább támogatják őket.

A 2024. június 6–9. közötti európai parlamenti választás előtt több országban – például Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában, Németországban és Finnországban – az első szavazók és a fiatalabb választók egyre nagyobb arányban támogatták a szélsőséges pártokat, sokszor még az idősebb generációknál is nagyobb mértékben.

Portugáliában a szélsőjobboldali, bevándorlásellenes Chega a 2024-es márciusi parlamenti választáson a szavazatok 18 százalékát szerezte meg, a 18 és 34 év közötti fiatalok körében ez az arány 25 százalék volt. Franciaországban a Nemzeti Tömörülés a mindössze 28 éves Jordan Bardella vezetésével jelentős támogatást kapott a fiatal szavazóktól, a EP-választáson ezzel a voksok 32 százalékát szerezték meg.

Németországban az AfD a tavalyi EP-választáson még csak a szavazatok 15,9 százalékát szerezte meg, de január 23-i szövetségi törvényhozási választásokon már csak 8 százalékkal maradtak le a legtöbb szavazatot szerző (a voksok 28,6 százalékát kapták) CDU/CSU pártszövetség mögött. A Deutsche Welle gyűjtése szerint az AfD a legfiatalabb szavazók (18 és 24 év közöttiek) körében rendkívül népszerű volt, a szavazatok 21 százalékát szerezték meg.

A párt népszerűsége folyamatosan növekszik, különösen a fiatalok körében. A 18–24 évesek 38 százaléka szavazott az AfD-re a legutóbbi, 2024-es tartományi választáson Türingiában, ahol a párt 34 százalékkal győzött – a második világháború óta először fordult elő, hogy egy szélsőjobboldali párt az első helyen végzett.