Évek óta halljuk, hogy a Netflix kinyírja a tévét, kinyírja a mozit, gyökeresen átalakítja azt, hogy hogyan és mennyi mozgóképes tartalmat fogyasztunk, elhozza a filmek és sorozatok új aranykorát. Meg azt is, hogy tönkreteszi az egészet. Meg azt is, hogy kész, vége, kifújt, felfalják a sikere nyomán indult konkurensei.
Azt viszont tapasztaljuk, hogy ha filmekben nem is, de tévésorozatokban egy ideje már nem a trendek után megy, hanem diktálja őket; javarészt már innen érkeznek a 2020-as évek ikonikus, popkultúrát alakító sorozatai, mint a maguk idejében a Jóbarátok és a Trónok harca voltak. Sokan próbálták már megfejteni a siker titkát, mi ehhez most annyival járulunk hozzá, hogy egy animáción megmutatjuk, mik voltak a platform legnézettebb tartalmai az elmúlt egy évben; elég érdekes trendek fedezhetők fel benne.
A Netflix 2021 júliusában tette publikussá a heti nézettségi toplistáját, ahol négy kategóriában mutatja az adott hét legnépszerűbb tartalmait: angol nyelvű filmek és sorozatok, illetve a nem angol nyelvűek. Mi ezeket fésültük egybe, aztán az 55 hét összesített toplistáit egy animált grafikonba öntöttük.
Indítás előtt még egy kis kitérő. A Netflix mérőszáma az adott tartalom nézésével töltött órák száma a teljes közönségben. Ez nem igazán összehasonlítható a standard mozis nézettségi adatokkal (amiket egyszerűen a jegyeladásokból számolnak), de a tévés nézettségméréssel se (ami pedig egy viszonylag kis minta méréséből becsüli meg, hányan ültek a tévé előtt egy adott időben).
A netflixes számokból az sem derül ki, hogy egy filmet vagy sorozatot konkrétan hány ember látott: elvégre tízórányi nézettség összejöhet egy sorozatnak úgy is, hogy húsz ember belenézett fél-fél órára, meg úgy is, hogy egy ember végignézett egy teljes évadot, sőt elméletileg akár úgy is, hogy egy ember egyetlen részt nézett meg újra és újra.
Ugyanígy azt sem tudhatjuk, hogy egy előfizetéshez tartozó filmnézés a gyakorlatban a képernyő előtt egy embert vagy egy családot, esetleg nagyobb társaságot jelent-e. Mindenesetre a Netflixen belül mindent ugyanúgy mérnek, szóval legfeljebb annyi torzítás lehet az adatokban, hogy egy sokrészes sorozatévadban egyszerűen kilóra több a néznivaló, mint egy filmben.
És akkor lássuk az animációt (a sorozatok és filmek angol címeit használjuk; az S azt jelzi, hányadik évad)!
Még mielőtt rátérnénk a tanulságok kiszemezgetésére az animációból, itt van még egy lista a Netflix összességében legtöbbet nézett tartalmairól. Pontosabban az „összesen” itt a bemutató utáni 28 napot jelenti, ami alatt az átlagos filmek és sorozatok felfutnak, lecsengenek, és feledésbe vesznek.
Az igazi megaslágereknek azonban jóval hosszabb az életciklusuk, a Squid Game például 11 héten át volt a top 10-ben, és a 28 napos mérési intervallum utáni toplistás heteiben még 670 millió órát szedett össze (és utána még másfél hónapon át csordogált heti 10-20 milliókkal).
Mit láttunk? Öt érdekességet, figyelemre méltó, vagy meglepő trendet emelünk most ki. Érdemes többször is végigpörgetni az animációt, az ember folyton új és új részleteket vesz észre a nagy versenyfutásban.
Egy: megaslágerek mozgatják a bizniszt
Bár a Netflixen irdatlanul nagy a kínálat, a nézőközönség nagyon aránytalanul osztja el az idejét a tartalmak között. Egy-egy szupersikeres sorozatot vagy filmet olyan szinten a szárnyára tud kapni a divat, hogy egy-egy héten az nagyobb nézettséget produkál, mint a top 10 többi tagja összesen. Valószínűleg sokan netflixeznek úgy, hogy egyszerűen abból válogatnak, amit a rendszer kínál nekik az aktuális toplistáról.
Ez aztán olyan, önmagát gerjesztő folyamatot teremt, mint az okostelefonos alkalmazásboltoké: egyszer kell felkerülni a toplistára vagy az ajánlott tartalmak közé, és ott is maradsz, mert sok ember csak onnan válogat. Mindez azt is jelenti, hogy rengeteg netflixes tartalom repül a radar alatt, vagyis jelenik meg és fut ki anélkül, hogy a nézők nagy része egyáltalán észrevenné. Érdemes hát néha fejest ugrani a kínálatba, és csak úgy böngészgetni, kattintgatni a hasonló tartalmak végtelen láncolatán, váratlan gyöngyszemekre lehet így bukkanni.
Jellemző az is, hogy egy-egy megasláger felhúzza a toplistára a saját korábbi évadait is, ennek extrém példája az az idén júniusi hét, amikor a top 10 első négy helyét a Stranger Things négy évada foglalta el. Ez vagy azt jelenti, hogy egy nagy kedvenc sorozat új szezonjának érkezésekor a rajongók újranézik a régieket, vagy azt, hogy ilyenkor olyan magasságba csap a hype egy sorozat körül, hogy sokan ennek hatására kezdik el nézni az elejétől (valószínűleg mind a két hatás működik, és össze is adódik). Ez az árukapcsolás nagyobb léptékben is működik, jó eséllyel a Squid Game elsöprő sikere segített be a következő hónapokban a toplistára több dél-koreai sorozatot is, mint a Hellbound, a Silent Sea, vagy az All of us are Dead.
Kettő: hasít a külföld, de azért még Hollywood a király
A Netflix sikere mögötti egyik zseniális húzásként szokás számontartani, hogy nyitott a nem angol nyelvű tartalmak irányába, és óriási divatot tudott csinálni dél-koreai (Squid Game), spanyol (Money Heist), német (Dark), francia (Lupin) vagy éppen skandináv (Norsemen) sorozatoknak. A számok azonban azt mutatják, hogy a toplistáig eljutó sorozatok és filmek nagy többsége továbbra is angol nyelvű. Bár az is igaz, hogy a legnagyobb, a popkultúrát formáló slágerek mezőnyébe a Squid Game és a Money Heist mellett csak egy angol tartalom, a Stranger Things tudott bekerülni. (Érdekes, hogy a két megasiker keverékeként érkező Money Heist: Korea viszont nem lett olyan nagy durranás.)
Azt is láthatjuk, hogy a „nem angol” a gyakorlatban azt jelenti, hogy spanyol vagy koreai; más nyelv képviselője csak elvétve kerül a toplistára, annak élmezőnyébe meg pláne. Mivel ezek az országok Hollywoodhoz képest szűkösebb színészfelhozatalból dolgoznak, ez olyan bizarr pillanatokhoz vezet, mint amikor az ember egy idő után ráeszmél, hogy elkezdte felismerni a koreai sztárszínészeket. A nem angol tartalmak egy része egyébként a magyar Netflixen nem is elérhető, ezek tipikusan a spanyol nyelvterületen arató telenovellák, mint például a kolumbiai szappanopera Cafe con Aroma de Mujer, ami januárban elég súlyosan rátelepedett a toplistára. (Ha valakit nagyon érdekel, a TV2 nemrég megvette, és A szerelem aromája címen tolja minden hétköznap kora délután. A cím egyébként azt jelenti, női illatú kávé vagy kávézó.)
Három: a Netflix tévé, nem mozi
Bár már említettük, hogy a mérési módszer miatt a filmek jelentős hátrányból indulnak a sorozatokhoz képest, ezzel együtt is elég látványos, hogy mennyire utóbbiak uralják a toplistát. Egész évben csak három film akadt, ami ki tudott tölteni legalább négy hetet a top 10-ben, mindhárom a Netflix saját produkciója, a lehető legnagyobb sztárokkal, költségvetéssel, marketinggel és hátszéllel: a Red Notice, a Ne nézz fel!, és az Adam Project. Mindhármat lepipálta például a Hometown cha-cha-cha című dél-koreai romantikus vígjátéksorozat, ami elég sokatmondó. A nem angol nyelvű filmek pláne nem mennek jól, itt még nem sikerült igazán betörnie a globális mainstreambe senkinek.
Jó kérdés, hogy így vajon megéri-e a Netflixnek esetenként 100-200 millió dollárba kerülő filmeket forgatnia a saját felületére, de ha azt vesszük, hogy a Stranger Things négy évada epizódonként került 30 millióba, igazából ugyanott vagyunk, sőt. Egy olyan előfizetéses szolgáltatásnál, mint a Netflix, elég nehéz megmondani, hogy egy-egy tartalom mennyi pénzt hozott a konyhára, mindenesetre a Squid Game-nél állítólag 900 millió dollárra becsüli azt az értéket a Netflix, amit az első évad termelt (aminek a költségvetése egyébként mindössze 21 millió volt).
Négy: jön a darálás halála?
A Netflix egyik nagy dobása az volt annak idején, hogy egyben tette ki a sorozatokat a kínálatába, nem kellett egy-egy hetet várni az új epizódra. Ez elhozta a „binge watching”, vagyis a darálás jelenségét, amikor az ember nekiül, és egy ültő helyében vagy, mondjuk, egy hétvége alatt, hatalmas falatokban fogyaszt el egy teljes sorozatévadot. Nincs idegesítő várakozás, bosszankodás a cliffhangerek miatt, még le se ment a stáblista, már jöhet a következő rész – ez olyan újszerű és csodálatos élmény volt a tévés világ után, mint a reklámok nélküli sorozatnézés.
Úgy néz ki, ettől a szokástól egy ideje óvatosan kezd elszakadni a Netflix, a konkurensek a top sorozataikkal pedig sokszor ragaszkodnak a hagyományos, heti megjelenéshez: ilyen volt a Disney+-on a Mandalorian vagy a Marvel-sorozatok, az HBO Maxon pedig szinte minden. Az Amazon az egyik legnagyobb slágerét, a The Boyst az első évad sikere után állította át egyben megjelenésről hetire. A Netflix itt még nem tart, de egyre több a két félre vágott sorozatévad, pár hónap kihagyással a kettő között.
Így jelent meg a Lucifer 5. szezonja, az Ozark 4. évada, vagy a Money Heist utolsó, ötödik felvonása. Legújabban pedig a Stranger Things emelte a tétet, ami a negyedik évad dupla záróepizódját hozta ki külön adagban, egy hónap szünetet tartva előtte. Az animáción egyébként szépen látszik, ahogy ezek a sorozatok a fél évaddal felugranak a listára, aztán visszaesnek, eltűnnek, hogy a második félidővel aztán menetrend szerint visszatérjenek (kivéve a Stranger Things, aminek nem is volt ideje kikopni a top 10-ből a szünet alatt).
A legfurább vissza-visszatérő cím az animációban egyébként a Manifest, aminek a három évada lement 2018 és 2021 között az amerikai NBC tévén, aztán elkaszálták, és ezzel párhuzamosan került fel streamingplatformokra. A Netflixen a toplistán nyitott, és később még kétszer visszatért pár hétre, ahogy újabb nyelvterületeken vált elérhetővé (vagy került át a Netflix kínálatába az HBO-ról). Mondjuk, egy olyan sorozattól, ami egy rejtélyes módon eltűnő, majd újra felbukkanó repülőgép körül forog, ez tulajdonképpen teljesen üzemszerű viselkedés.
Öt: mi van a komforttévézéssel?
A Netflix egyik nagy erőssége és fő vonzereje sokáig az volt, hogy az ember stabilan megtalálta nála régi szuperkedvenc sorozatait, amiket százszor is újranéz, ha épp olyanja van. Jóbarátok, Office, Breaking Bad, Parks and Recreation, Supernatural, Grace klinika, Szívek szállodája – mindenki megtalálta a maga örök favoritját. Még 2018-ban is az ilyen tartalmak adták a Netflix nézettségi listájának élvonalát. Aztán ahogy a konkurensek felébredtek, és saját streamingszolgáltatásokat indítottak, szépen visszaszerezték ezeket a klasszikus sorozatokat (hiszen látták a Netflixnél, hogy ezeket imádja a nép).
Most pedig azt látjuk, hogy ilyen címek egyáltalán nem tűnnek fel a toplistán. Ez nem azért van, mert elfogytak volna a kínálatból: a Seinfeldért például nemrég 500 millió dollárt fizetett a cég, hogy náluk legyen elérhető. A megoldás az, hogy változnak a közmondásos tartalomfogyasztási szokások, és nem hiába tesz bele a Netflix mostanában évi több mint 10 milliárd dollárt a tartalomgyártásba, sikerült eltolnia a hangsúlyt a komforttévézésről az újdonságok fogyasztása irányába.