2021. november 17. – 04:48
A Red Notice (magyar címén, amit most először és utoljára írok le: Különösen veszélyes bűnözők) tökéletes film ahhoz, hogy az ember közben a telefonját nyomkodja, ami szép és jó lenne, ha nem a világ leghíresebb sztárjai szerepelnének benne, és nem került volna az elkészítése 200 millió dollárba, azaz átszámolva 64 milliárd forintba. Ez egyébként pont annyi, amekkora összeget a magyar kormány nemrég felvett egy ázsiai banktól, hogy kórházakat fejlesszen. Ha nem lenne Red Notice, hanem a Netflix csak odaadta volna a pénzt, gatyába lehetne rázni egy csomó kórházat. Minimum elgondolkodtató.
Ami a Red Notice egyáltalán nem. Nem túloztam akkor, amikor azt írtam, hogy telefonnyomogatásra találták ki: a cselekménye akkor sem lesz sokkal értelmesebb, ha minden figyelmünket rá fordítjuk, nincsenek benne olyan látványok, amelyeket kedvünk lenne kimerevíteni, és gyönyörködni bennük (igen, tudom, a végén Gal Gadot fürdőruhában van, kérem, ne írjanak emiatt olvasói levelet), a speciális effektusok pedig néha olyan minőségűek, hogy jobb is, hogy nem moziban látjuk őket.
Mert együtt hahotáznánk a térdünket csapkodva azon, ahogy a valós helyszíneken sétáló színészek mintha egy helyben járkálnának, miközben a digitális hátteret úgy kurblizzák mögöttük, mint a Shiny Happy People klipjében. Idén ez a második óriási költségvetésű film, amiben Dwayne Johnson a főszereplő, egzotikus helyeken játszódik, és úgy néz ki, mintha az egészet egy logisztikai központban forgatták volna, ahol aztán szakszervezet nélküli, offshore CGI-melósok köréje pakoltak mindent. A Red Notice-ban az is felmerülhet, hogy Gal Gadot és Ryan Reynolds sem létezik körülötte.
Szóval Ryan Reynolds egy mestertolvaj, Gal Gadot egy még mesterebb tolvaj, Dwayne Johnson pedig az utánuk, majd egy idő után Reynoldsszal együtt loholó FBI-ügynök, akik mind Kleopátra tojásait kergetik. Mert Kleopátrának volt három tojása. Egy sejknek kell mind a három. Úgyhogy megpróbálják ellopni. A dolgot bonyolítja, hogy az egyik ugyan megvan, a harmadikról nem tudni, merre található, a második meg épp egy pszichopata olasz fegyverkereskedő birtokában van, és hát természetesen van innentől bőven hátba szúrás, tréfálkozás, ármány. És furcsa módon minden egyes szereplő többször is felhozza az édesapját, mintha az író-rendező Rawson Marshall Thurber valamit mondani szeretne arról, hogy minden egyes dolog, amit az ember művel, az az édesapja elhanyagolásának köszönhető. Thurber édesapja egyébként ügyvéd Utah államban.
Na de visszatérve a lényegre: a Red Notice élvezete nagyban függ attól, hogy mennyire dőlünk be olyan sztárok vonzerejének, akik a lehető legtöbbet teszik meg azért, hogy semmilyen vonzerőt ne sugározzanak magukból. Dwayne Johnson fizikai szuperembersége már rég elnyomott benne minden hétköznapi emberséget, Gal Gadotról a Wonder Woman második részére kiderült, hogy rosszabb színész, mint azt a világ hitte, Ryan Reynolds pedig pontosan olyan, mint az a volt gimis osztálytárs, aki nem hajlandó mesélni magáról semmit, de cserébe mindenkihez van legalább két-három, személyre szabott oltása.
Én hívtam őket a világ leghíresebb sztárjainak, és most erősen el kellett gondolkodnom, hogy miért is híresek valójában. A választ nem tudom, de az rögtön leesett, hogy amikor az egyik jelenetben Johnson egy római bárpultnál ücsörög, a pultos a színész saját gyártású tequiláját issza. Lehet, hogy ilyen dolgok miatt.
A Red Notice az a típusú film, amiben kiírják öles betűkkel, hogy a helyszín mostantól Spanyolország, és megszólal a Gotan Project, amiben argentin, svájci és francia tagok vannak. Ez az a film, amiben az az egyik óriási vicc, hogy az orosz börtön egyik őre sorban lájkolja Putyin posztjait az Instán. Cameózik benne Ed Sheeran, aki egy adott ponton kimondja hangosan a saját nevét, hogy kétségünk ne legyen, ki ő. A filmes utalásokból nem nagyon megyünk a kétezres évek utánra, megemlítik a Ponyvaregényt ,és fütyörészik benne az Indiana Jones zenéjét is. (Mentségére legyen mondva Thurbernek, hogy megemlítik a Sullivan utazásai című fantasztikus, 1941-es filmet is.) Folyamatosan a legalacsonyabb szintre lő történetmesélésben, viccekben, akciójelenetekben. Ostoba szórakoztatás, lehetne mondani, de láttam már sok olyan ostoba szórakoztatást, ami ennél sokkal okosabb.
És szebb is. A Red Notice-ban vizuálisan egyszerűen semmi nincs, ami megmaradna az emlékezetben, még ha Markus Förderer operatőr az első percekben legalább megpróbálja pár váratlan kézikamerás ugrabugrával érdekessé tenni a látványt. A film tele van egzotikus helyszínekkel, amik nagyjából egy totál erejéig léteznek, aztán minden más egyértelműen egy stúdió belseje. Egészen biztos vagyok abban, hogy három ennyire híres embert nagyon nehéz összehozni, hogy egy térben legyen egy pár napra, de vannak olyan képek, amikor annyi a dublőr és kaszkadőr, hogy egészen biztos vagyok benne, nem sikerült. Akkor meg miért van?
Megmondom, miért van: azért, hogy a Netflix elmondhassa, hogy ezt a három embert sikerült megszerezniük, a Red Notice plakátját úgy hordozzák körbe a versenytársaknak, mint egy véres kardot, és ezek a versenytársak elgondolkozzanak azon, hogy hajlandóak-e megfizetni szupersztárokat ennyiért. Sőt, egyáltalán maradtak-e még olyanok, akiket nem ők pénzelnek. Ilyen értelemben a Red Notice nem film, hanem erőfitogtatás. Az mindegy, hogy mi van a 117 percében, az a lényeg, hogy ki van benne.
A Red Notice a Netflixen látható.
