Ázsiai bankból vett fel 64 milliárd forintnyi hitelt a kormány egészségügyi fejlesztésekre

2021. október 6. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

183 millió eurónyi, vagyis 64 milliárd forintnyi ún. kedvező finanszírozáshoz jut Magyarország az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal történő megállapodás eredményeként, közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a hírt a Facebookján, miközben egyszer sem ejtette ki száján a hitel szót. A bejelentésben elmondta, hogy az összeget „többek között 17 kórház felújítására, laboratóriumi fejlesztésekre, vizsgálati kellékekre és egészségügyi védőeszközök beszerzésére is fordítjuk”.

Az elhangzottak szerint a banktól származó „a piacinál kedvezőbb kamatozású forrás” az erősödő magyar–ázsiai kapcsolatoknak is köszönhető, ráadásul Varga szerint a magyar kormány abban a szerencsés helyzetben van, hogy az ázsiai régió érintettjei után elsőként nyújt nekik finanszírozási lehetőséget a bank. Röviden tehát: a kormány felvett 64 milliárd forintnyi hitelt egészségügyi fejlesztésekre egy ázsiai bankból, és ennek örülnek.

Balogh László helyettes államtitkár is megszólalt a videóban, ő elmondta, hogy remek ez a forrás, mert így több lábon állhat az egészségügy finanszírozása, és hozzátette, hogy Magyarország 2017 júniusában csatlakozott a multilaterális intézményhez (bankhoz).

Arra nem tértek ki, mit jelent pontosan a kedvezőbb kamatozás, bár a kormánynak úgy alapvetően nem igazán okoz problémát az adósságképzés mostanában: nemrég minden idők legnagyobb egynapi új adósságkibocsátását végezhette el az Államadósság Kezelő Központ. 1258 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottak ki a helyreállítási alap csúszása miatt. Aztán rátettek még egy lapáttal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!