Tom Hanks megcsinálta a szomorú, haldokló Mad Maxet

Kicsit szimbolikus, hogy Tom Hanks egy robotot épít a Finch című legújabb filmjében, mert a film maga is kicsit olyan, mintha már ismert modulokból, egy gyártósoron rakták volna össze. Ez egyébként nem feltétlenül baj, sőt, néha még jól is esik az ismerős dolgok melegsége – a Finch sem ezen csúszik el.

A történet vázát – merthogy egy posztapokaliptikus road movie-ról van szó – a Cormac McCarthy 2006-os regénye alapján 2009-ben készült Az út adja, erre jön Hanks emberi magányossága miatt a Számkivetett, a társként mellé került kutya miatt a Legenda vagyok, illetve a technikaorientált megoldások miatt a továbbra is rémes magyar című Mentőakció (The Martian).

A sztori ugyanis annyi, hogy nagyjából 5 év múlva egy hatalmas napkitörés után a Föld élőlényeinek jelentős része elpusztul, további 10 év múlva pedig már csak alig pár ember él. Az egyik túlélő a korábban robotmérnökként dolgozó Finch (Tom Hanks), aki egykori munkahelyének föld alatti termeit alakította át poszt-apokaliptikus bunkerré, itt húzta meg magát egy kutyával, Goodyearrel. Az szinte az első perctől világos a baljós köhögésből és orrvérzésből, hogy Finch napjai meg vannak számlálva, ezért főszereplőnk egy robotot épít, hogy amikor ő már nem lesz, akkor is legyen valaki, aki Goodyear gondját viseli.

A robot – Jeff – ébredése után nem sokkal egy bibliai méretű, 40 napig tomboló vihar közeledtére hívja fel Finch figyelmét, aki a korai biztos halál elől menekülve a későbbi biztos halált választja, hogy még legyen ideje átadni minden, a kutya gondviseléséhez elengedhetetlen tudást.

A folytatásban nincsenek nagy, váratlan meglepetések, sőt, posztapokaliptikus filmhez képest közvetlen nagy fenyegetések sem. Na jó, egy meglepetés van: hogy a filmet az a Miguel Sapochnik rendezte, aki leginkább a Trónok Harca miatt lehet ismerős, ő rendezte ugyanis a hatodik évad (meg talán a sorozat) egyik legjobb, de mindenképp leglátványosabb részét, a Fattyak csatáját. Ehhez képest most egy nyugodt, csendes, meghitt kis drámát vett kézbe komolyabb akció nélkül.

Meglepetés és akció helyett van viszont nagyon erős apa-fiú kapcsolat Finch és a Caleb Landry Jones által életre keltett robot között. Hanks hozza a kötelezőt, nem véletlenül számít már jó ideje ő mindenki apukájának Hollywoodban. Remek társ mellette az egyik percben még járni tanuló, a következőben már a vezetéssel kokettáló robot, az pedig óriási plusz, hogy a kutya – polgári nevén Seamus – az első pillanattól az utolsóig egy átlagos kutya, nem próbálnak ráerőltetni emberi tulajdonságokat.

A meglepetésmentessé tett film egyetlen, de annál nagyobb baja viszont így a vége lett. Amíg mondjuk a Számkivetettben vagy a Mentőakcióban is ott a feszültség, hogy megmenekül-e a hősünk, addig Finch sorsáért nem kell aggódnunk, hiszen végig tudjuk, hogy a sugárzás miatt halálos beteg. A nagy apa-fiú kapcsolatépítés mellett viszont kevés idő jut a robot és a kutya interakcióira, így a film befejezése sem ad túlzott érzelmi löketet. Egyfelől számítunk is rá, másfelől a zéróhoz konvergáló érzelmi kötödésünk van hozzájuk.

Ennél, illetve a film kétórás tartalmánál távolabbra nézve a hangulatos, meghitt kis családi történet egy hihetetlenül kegyetlen sztoriba fordul át. A Finch által megalkotott robot egyetlen fő irányelve, hogy viselje gondját a kutyának. A kutyák viszont – legnagyobb bánatomra – nem élnek örökké, tehát pár év, és lesz egy látszólag mindent elviselő robot, ami nem tud majd mit kezdeni magával Goodyear híján. Már előre sajnálom szegényt.

A Finch az Apple+ kínálatában látható Magyarországon.