Vida Benjámin

Vida Benjámin

Az iráni külügyminiszter elismerte, az amerikai és izraeli csapások súlyos károkat okoztak az...
Abbász Aragcsi szerint Irán diplomáciai hozzáállása új formát fog ölteni.
Kocsis Máté levelet írt a NAIH elnökének a Tisza Párt kiszivárgott adatbázisa miatt
A Fidesz frakcióvezetője tájékoztatást kért az eljárás megindításáról és folyamatáról.
Belgium éberségre kérte a Budapest Pride-ra készülő állampolgárait
A belga külügy új utazási tanácsokat adott ki a Magyarországra tartó állampolgárainak a budapesti rendezvény előtt.
Karácsony Gergely: Érdekes, hogy a rendőrség szerint neonácik tüntethetnek, de szabadságszerető...
A főpolgármester szerint olyanok is elmennek majd a szombati Pride-ra, akik még nem voltak, mert elegük van abból, hogy Magyarországon a hatalom mindent megtehet.
Az MTA főtitkára szerint a kutatóintézetek szétesése iszonyú kár a nemzetnek
Kollár László Péter azt mondta az Egyenes Beszédben, hogy az akadémia tudósainak politikai besorolása abszurd, hiszen ők szakmai kérdésekkel foglalkoznak.
Putyin kihagyja a brazíliai BRICS-csúcsot az ellene kiadott elfogatóparancs miatt
Helyette Szergej Lavrov képviseli majd Oroszországot a júliusi csúcstalálkozón.
Közzétették a szombati Pride útvonalát és programját, Lilu is ott lesz a színpadon
A Városháza parktól szombaton 15 órakor indulnak el a Kiskörúton, át a Szabadság hídon, hogy végül a Műegyetem elé érkezzenek meg, ahol Emma Rebel és Mia Szösz drag queenek is fellépnek.
A Tisza Párt szerint Karácsony is asszisztál a fideszes cirkuszhoz a Fővárosi Közgyűlésben
A párt fővárosi képviselői feltételekhez kötötték, hogy részt vegyenek a június 30-i rendkívüli közgyűlésen.
Medián: Rontana a Tisza Párt támogatottságán, ha a kisebb pártokkal összefogna
A júniusi felmérés szerint a Mi Hazánkkal összefogva közel megfeleződne a Tisza Párt támogatóinak száma.
Kövess minket Facebookon is!