Torontáli Zoltán
Alig érezné meg a gazdaság, ha december 24. piros betűs ünnep lenne
Az első évben körülbelül az egy napra eső GDP 20 százaléka esne ki, utána talán annyi sem, vagyis a lépésnek csekély gazdasági következménye lenne.
Szlovákia előttünk van az egészségügyi költésekben, Románia és Lengyelország mögöttünk
Ha az országok saját lehetőségeihez viszonyítunk, az egészségügyre legkevesebbet áldozó öt uniós ország között van hazánk.
Életet leheltek a Nagykörútba a turisták és a bevándorlók, az üzletek ötöde kicserélődött
Csökkent egy év alatt az üresen álló üzlethelyiségek száma, az új boltok láthatóan a turistákra lőnek, vagy az ázsiai diaszpóra üzemelteti őket.
Mit választ a fiatal, ha kellene neki négymillió forint, röghöz kötést vagy drága kölcsönt?
Úgy mozgatna meg 500 milliárd forintot a munkáshitellel a kormány, hogy az neki jövőre csak 10 milliárdba kerül.
A mézesmadzag mellett a korbácsot is előveszi a kórházakban a kormány
Keménykedett már a beszállítókkal, rúgott ki igazgatókat, most a kórházi vezetők anyagi felelősségre vonásával küzdene a kormány az adósságok ellen.
Csak közpénz milliárdokkal lehetne fenntartani a Dunaferrt, de ez nem magyar sajátosság
A Liberty szintén vergődő cseh és román cége is folyamatos állami szerepvállalással maradt eddig életben, de nem sokkal jobb a helyzet Nyugat-Európában sem.
Nagy Márton egyet tehet, hogy ne hűljön ki az étel a futároknál: visszaállítja a katát
Miután lerontották az ételfutárok megélhetési lehetőségeit, most megvizsgálják, vajon miért romlik a kiszállítási piacon a minőség.
Nem lesz megfizethető lakhatás, amíg ilyen kevés lakás épül
Az építési kedv továbbra is mérsékelt, miközben a kereslet egyre nagyobb, jövőre pedig jön az állami élénkítés.
Kétharmados többséget élvez Olaszország az európai tésztagyártásban
Olaszországban készült 2023-ban az Európai Unióban gyártott – tojásos és tojás nélküli, de töltetlen – tészták 68 százaléka.
60 százalékkal kerül többe a korábban árstopos tej, és nincs még vége a drágulásnak
A mesterségesen alacsony árú tejről gyorsan visszaálltak a vásárlók a tényleg olcsóbbra, de hamarosan újabb drágulási hullám jöhet.









