Németh-Halász Nikolett

Németh-Halász Nikolett

Rétvári Bence: A gyermekvédelmi vezetőknek csoportos gyakorlatokon és egy mélyinterjún is részt...
Márciusban és áprilisban 530 gyermekvédelmi intézményben indul soron kívüli vizsgálat.
A kormány tilalmat vezetne be a könyvek árkedvezményére
A törvényjavaslat véleményezésére március 30-ig van lehetőség.
Sorozat készül Kovács Kokó István életéről
A világbajnok ökölvívó szerint bár élete egy részét kamerák előtt töltötte, például a gyerekkoráról keveset tud az ország.
Délutántól zivatarok alakulhatnak ki a Dunántúlon, figyelmeztetést adtak ki
A héten fokozatosan melegszik az idő, a folytatásban már el lehet tenni az esernyőket.
A Kölcsey Gimnázium igazgatója szerint a tankerület-vezető azt mondta: felsőbb instrukciók alapján...
Kedden tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt kirúgott tanárának tárgyalása. Az igazgató szerint súlyosabban...
Május 3-án Banksy-kiállítás nyílik Budapesten
A világ leghíresebb láthatatlan graffitiművészének több mint száz alkotását lehet majd megnézni.
Felgyújtottak egy 52 éves magyar hajléktalant Grázban
Egy 65 éves orosz hajléktalant gyanúsítanak a bűncselekménnyel.
Pénzügyi felügyeleti együttműködést kötött az MNB és a kínai pénzügyi szabályozó hivatal
A közös munka kiterjed többek között a hatóságok közötti információmegosztásra, kölcsönös segítségnyújtásra.
Kövess minket Facebookon is!