Pozitív lett a doppingtesztjük, mégis elindulhatott 23 kínai úszó a tokiói olimpián

2024. április 20. – 13:09

Másolás

Vágólapra másolva

23 kínai úszó a pozitív doppingtesztje ellenére is indulhatott a 2020-as tokiói olimpián, a kínai doppingellenes ügynökség szerint azért, mert a tesztek nem voltak megbízhatók, szennyezettek voltak – írja az AP.

Az úszóknak egy tiltott szívgyógyszerre lett pozitív a tesztjük abban az edzőtáborban, amit hónapokkal a 2020-as tokiói játékok kezdete előtt tartottak. Vagyis valójában nem 2020-ban, hanem 2021-ben, mert az olimpiát a Covid miatt elhalasztották.

A kínai doppingellenes hatóságok a tesztek eredményét „kedvezőtlen vizsgálati eredménynek” minősítették.

Ezt el is mondták a nemzetközi doppingellenes ügynökségnek, a WADA-nak, illetve a Nemzetközi Úszószövetségnek is. A nemzetközi szervezetek elfogadták a kínai magyarázatot a szennyeződésről, és nem vonták felelősségre az úszókat.

Most többen megkérdőjelezték a kínai vizsgálat hitelességét – írja a New York Times. Amerikai tisztviselők amellett érvelnek, hogy a kínai úszókat el kellett volna tiltani a versenyzéstől, vagy legalább további vizsgálatokat kellett volna végezni a csalás kizárása érdekében. A tisztviselők szerint ez a kínai sportdiplomaták nyomása miatt nem történt meg.

A 30 fős kínai úszócsapat hat érmet nyert Tokióban, köztük három aranyat.

A Swimswam szombaton már arról írt, hogy utólag kizárták a tokiói olimpiáról a női 4x200 méteres gyorsúszást megnyerő kínai váltót, mert annak egyik tagja doppingolt. Így az amerikai váltó nyerte az olimpiát,

Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka pedig pontszerző, hatodik helyre lépett elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!