Nádor András
Meghúzta a gyerekek fülét, a fejükre koppintott egy óvodapedagógus Győrben, büntetőeljárást...
Az érintett óvodapedagógus már felmondott. Az intézményben tartott belső meghallgatáson a gyermekvédelmi felelős az igazgató férje volt, de a fenntartó szerint ez nem releváns az ügy szempontjából.
Nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az MCC, ha nem fizet nekik osztalékot sem a Mol, sem a Richter
Legnagyobb bevételi forrásaitól eshet el a fideszes káderképző, ha nem kapnak a két cég osztalékaiból. Majdnem 37 milliárd forintra számítanak, de a Mol és a Richter is elhalasztotta a kifizetéseket.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság korrupt vezetéséről beszélt egy gyermekvédelmi vezető,...
A Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ korábbi vezetője azt mondta, az SZGYF bizalma akkor rendült meg benne, amikor nem akart elfogadni egy túlárazott, 28 milliós ajánlatot egy tetőszerkezet...
Menczer: Én minden munkámmal, minden szavammal és tettemmel el tudok számolni
A Fidesz kommunikációs igazgatója a 444-nek arról beszélt, szerinte az őt egyéni választókerületében nagyon megverő Bujdosó Andreának semmi köze nincs a győzelemhez.
Az önkormányzat testületi üléseit ajánlotta a fogyatékkal élők igényeinek kielégítésére a...
„Időnként az Önkormányzat testületi ülésén megrendezésre kerül az ún. »Maunika só«”, ami a trash reality kedvelőinek igényeit elégíti ki – írták a programban.
Kormányváltás kellett ahhoz, hogy a közmédia írjon az ukrán fronton meghalt magyar fiatalról
Aser Benjámin 2025. május 24-én halt meg a harkivi régióban, amiről a közmédia korábban egy cikket sem írt.
A Kutyapárt megszűnése is szerepel a forgatókönyvek között, a visszafizetendő 640 millió forint...
Eddig majdnem 120 millió forint gyűlt össze. Ha nem sikerül időben megszerezni a pénzt, a NAV a párt vezetőin, de még a jelölteken is követelheti az összeget. A párt innentől a működéséhez se kap...
„A magyar társadalom nagy többsége jól rezonál arra, hogy Sulyok Tamás távozzon a hivatalából”
A Political Capital szerdai konferenciáján a választásokat elemezve a tudomány győzelméről beszéltek a kutatók, és arról, hogy Orbán Viktort soha nem lehet leírni.
Kinevették a Századvég vezető elemzőjét egy konferencián, amin a hatalmasat tévedő méréseiket...
A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint Magyar Péter azért nyerhette meg a választást, mert az embereket leginkább foglalkoztató problémákkal kampányolt.
Mindenki vegye fel a telefont, ha csörög, végezzétek a munkát, üzente az MCC-seknek a főigazgatójuk
Szalai Zoltán főigazgató kedden 11 órára hirdetett állománygyűlést, amin arra kérte a dolgozókat, hogy álljanak ki az intézményt ért támadások ellen.









