Feltámadóban a Szeged környékén őshonos bordás kifli, már kovásszal is készítik

A Dél-Alföld ízvilágának klasszikusa volt a bordás kifli, ami mára szinte teljesen eltűnt, mivel a különlegességét adó sütőformát már nem gyártják. Néhányan megpróbálják mégis feltámasztani.

Bármit megtehetünk egy kapcsolatban, de ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményeken

A párkapcsolatok két egymással ellentétes feladata a biztonság és az élményszerzés, amelyek szinte semmi mással nem pótolhatók, állítja Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, kiképző...

Novák Katalin: Ne haragudjanak, nem hiszem, hogy ez az a forma, ahol kulturáltan tudunk egymással...

Szegeden templomba menet hívták meg egy erdővédő fórumra a köztársasági elnököt. Novák azt mondta: komolytalan, hogy két héttel a lakossági fórum előtt hívják meg, neki ennél sűrűbb a programja.

Ha egy hajléktalan odamegy hozzád, csak azt hallod meg, hogy „bocsánat”

A városképi jelentőségűvé vált hajléktalan, a külföldi hallgatók és Teréz nagyi együtt szerepelnek a szegedi szociális fanzine-ban.

Itt volt három kínai, drónoztak, aztán megkérdezték, van-e eladó, kiadó ház

A szegedi Liliom Lakókert néhány kertjétől már ötven méterre négysávos út lesz, azon túl terül majd el a BYD első európai gyára. Vannak, akik már a költözést fontolgatják, a kínaiak pedig...

Nem lehet rosszul gyászolni, és ez a karácsonyra is érvényes

Mindenki máshogy dolgozza fel a veszteséget, de a legfontosabb az érzelmi őszinteség, akár önmagunkkal, akár a gyászolókkal szemben.

Műemlék? Daganat? Most már mindegy, lebontották a vásárhelyi majolikacsempés közvécét

Hetven évig szolgálta a hódmezővásárhelyieket a műemlékekkel körbevett majolikacsempés közvécé, amit öreg korában politikai vitákban használtak eszközként.

Brigitta tejet, olajat, lisztet és konzervet kért karácsonyra

Egy szegedi alapítvány megkérdezte a gyerekeket, milyen ajándékot szeretnének.

Szerbiában nem óriásplakátokkal, hanem a Facebookon és személyesen pörög a kampány

A vajdasági magyaroknak fontos a kisebbségi képviselet, de van, aki ezt a VMSZ-ben, van, aki a kormánypártban látja. Riport a Vajdaságból.

Biciklizz, amíg vízhez nem érsz, aztán fújd fel a csónakod, és menj tovább!

A bikerafting a túrakerékpározás olyan formája, amiben a túrázó egy felfújható csónakot is visz a hátizsákban. Cserébe nagy szabadságot kap az ember, megközelíthetetlen helyekre, turistamentes...

Kövess minket Facebookon is!