Nem csapta meg az infláció a szegedi karácsonyi vásárt

A kürtőskalács és a forró italok tartják az árukat, a körhinta és a sült gesztenye kétszáz forinttal drágultak. A szegedi vásár a budapestihez képest is olcsó.

10 ezer forint alatt nehéz lesz idén nagy karácsonyfát venni

Ha egy méter ezüstfenyő 6 ezer forintba kerül, akkor két méter miért 15 ezerbe? Ha ugyanezt nordmannból szeretnénk, azért már 25 ezer forintot is elkérhetnek, de jelentős árkülönbségek lehetnek az...

Karikó Katalin: Négyes átlagom volt az iskolában, miközben a fél osztály kitűnő volt

A Nobel-díjas kutató szerint a tehetség kevésbé számít, más kell ahhoz, hogy az ember sikeres legyen.

Különórák, nulladik óra reggel 7-től – mi a megoldás a gyerekkori kiégésre?

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember szerint nem rosszabb vagy jobb, csak más gyereknek lenni most, mint a korábbi évszázadokban. A változás egyik oka az lehet, hogy a gyerekekre ma sokkal több...

Összefogott a falu, mindenki dolgozott, így lett bölcsődéje Kübekházának

A kormányzati támogatás csak az épületre volt elég, a berendezést már a helyiek dobták össze. Újabb dolgozót sem tudnak megfizetni az intézménybe, őt önkéntes Bölcsi Papik és Bölcsi Mamik...

Százak tüntettek Ásotthalmon az embercsempészek és a migráció ellen

Egy kiégett autóroncsot is a Mi Hazánk tüntetésének helyszínére vontattak, és egy szélső jobboldali német politikus is tiszteletét tette a magyar-szerb határnál.

A migráció olyan, mint a fánk, ha nem lennének Sorosok és Putyinok, akkor is megtörténne ugyanez

Szegeden szervezett kerekasztal-beszélgetést az MCC, ahol az is elhangzott, hogy a bűnbakkeresés nem segít a helyzeten.

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea helikopterrel utazhattak Szegedre

A reptéren sötétített üveges Mercedesek várták Mészárost és feleségét. Egy dolgozó szerint tavasszal ugyanilyen körülmények között érkeztek egy ballagásra.

„És lépésről lépésre, a bűnt mindig legyőzi a szeretet” – színielőadást tartottak a szegedi...

Ez adott nekik motivációt a börtönhétköznapok túléléséhez. A darabot megtekintő Vitályos Eszter államtitkárnak meg erről az jutott eszébe, hogy a kormány is pont ezt akarja, hogy jobb legyen.

Bűzlik és néha árad a makói Nagyér-csatorna, az önkormányzat szerint a helyiek szemetelik tele

Az önkormányzat szerint rendet kellene tenni az emberek fejében, mert a fóliától kezdve az autóalkatrészig mindent láttak már a Nagyérben. Ezen túl azonban nincs igazi válasz a sok helyi életét...

Kövess minket Facebookon is!