Klág Dávid

Klág Dávid

A szentesi Fidesz irodája előtt tüntettek az ellehetetlenítési törvény miatt
A résztvevők leragasztották a szájukat, és egy Orbán Viktor-idézetet támasztottak a bejárathoz.
Több mint huszonöt év után megint egy filmben játszanak A csaj nem jár egyedül főszereplői
Az ezredforduló egyik legsikeresebb tinifilmjének két sztárja egy romantikus filmben fog találkozni.
Vádat emeltek a Liverpool bajnoki parádéján tömegbe hajtó sofőr ellen
A hétfői tömegbalesetben több mint hetvenen sérültek meg.
Pénzbüntetéssel jár, ha idő előtt felállunk egy Törökországban landoló repülőn
Sok utas panaszkodott azokra, akik landolás után már veszik ki a bőröndöket.
„Erre rámegy Budapest” – reakciók a fővárosi inkasszóra
Magyar Péter szerint a főváros jó lenyomata annak, miért nem működik az ország. A Kutyapárt szerint a Fidesz- és a Tisza-frakciók, Vitézy szerint Karácsony Gergely a hibás a helyzetért.
Nagy Márton szerint az Államkincstár jogosan hajtotta végre az inkasszót Budapesttel szemben
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lehet jogvédelmet alkalmazni a beszedés ellen, amely az adóbeszedés egyik módja.
A tizenöt éves NER legikonikusabb mondata a következő
Egy hónapon át szavaztattuk meg az olvasókkal, hogy mi a 15 éves Nemzeti Együttműködés Rendszerének ikonikus mondata. A háttérben húzódó Gyurcsány-szálnak, a bögybográcsoknak, a zsírra szállt pornak...
Szájkarate-döntő: „Soha nem vetemednénk arra” vs. „Orbán egy geci”
Gigászok harca a NER legikonikusabb mondata címért zajló verseny utolsó fordulójában. Ki nyerjen, Simicska vagy Orbán?
Nemes Jeles László: Minden művészeti alkotás egy kudarc, de megpróbáljuk beleadni a maximumot
A rendező szerint sose lehet elérni azt, amit elképzeltek, de meg kell próbálni magasra lőni, ezzel mutatnak tiszteletet a nézők felé. Videóinterjú a Saul fia rendezőjével, három készülő filmjéről.
Rengeteg olyan üzenetet kapunk, hogy „még soha nem voltunk a Pride-on, de most ott a helyünk” –...
A májusi próba-Pride után semmilyen büntetést nem kaptak, de készülnek arra, hogy mi lesz, ha a rendőrség nem engedi a nagy júniusi Pride-ot, és segíteni fognak azoknak, akik pénzbüntetést kapnak,...
Kövess minket Facebookon is!