Hanula Zsolt

RSS

A Microsoft majdnem csinált egy Macbook Airt

De aztán kiderült, hogy a laptopok világa meglepő hasonlóságokat mutat az építőipari brigádokéval.

Új ásványt fedeztek fel egy meteoritban

A Holdról származik, kalcium-, szilícium- és oxigénatomokból áll.

900 milliárd forintnyi részvényt adott el a világ leggazdagabb embere

Jeff Bezos idén már harmadszor tesz pénzzé Amazon-részvényeket, hogy az űrturista hobbicégét finanszírozza.

Hamarosan turisták látogathatják majd a Titanic roncsait

Egy jegy 38 millió forintba fog kerülni a tengeralattjárós kirándulásra.

A Telenor beszáll a vezetékes netszolgáltatásba

2 és 1000 Mbps között, bérelt vonalon, közepes és nagy cégeknek.

Mit tanultunk a koronavírus-járványból?

Nézze élőben dr. Jakab Ferenc virológus kutató előadását védekezésről, vakcinafejlesztésről, terápiáról, egyenesen a Magyar Tudomány Ünnepéről!

Három napra bezáratott a rendőrség egy budapesti CBA-t, mert az eladók szabálytalanul viselték a maszkot

Az állra húzott maszk öt bolti alkalmazottnak került ezen felül 25 ezer forintos helyszíni bírságba.

Lelőttek két agresszív csimpánzt egy hollandiai állatkertben

Megszöktek a ketrecükből, és a látogatók biztonsága érdekében muszáj volt kiiktatni őket.

Az erdélyi magyarok a románoknál és a magyarországiaknál is bevándorlás-ellenesebbek

További zavart okoz, hogy nem igazán tudják, hogy ilyen szempontból többségként vagy kisebbségként tekintsenek önmagukra.

Veszélyjelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a köd miatt

Szerda hajnalban várható csak, hogy elkezd eloszlani az ország nagy részét beborító, sűrű köd.

Egymillió ember személyes adatait osztotta meg egy svéd biztosító az interneten

A cég szerint véletlen volt, és az adatokat senki nem használta fel rendeltetésellenes módon.

Thaiföld betiltotta az online pornót, lázad a nép a döntés ellen

Nem csak online demonstrációkat szerveznek, a minisztérium előtt is volt tüntetés a pornóoldalakért.

Az iPhone 12 egyszer még a világ legjobb telefonja lesz

Mire rendesen ki tudjuk használni az 5G-s képességeit, pont lemegy az ára is a fájdalomküszöb alá. Három napig nyúztuk az Apple új modelljeit.

23 embert öltek meg a történelem legbizarrabb álhírkampánya miatt

Kemény sors volt a második világháború alatt és után japánnak lenni Brazíliában.

Ingyen kapják a gyerekek a világ legdrágább gyógyszerét Ausztriában

Ez az a szer, amire itthon tavaly több százmillió forintot gyűjtöttek össze a Zente nevű beteg kisfiúnak.

Rengeteg a cápa Dél-Kalifornia partjainál

Sosem láttak még ennyit a cápafigyelő állomások. Pedig a cápák világszerte fogyatkoznak a klímaváltozás és a túlhalászat miatt.

Évi 335 ezer sünt gázolnak halálra a brit utakon

Az ország sünpopulációja egymillió körül lehet, pedig az ötvenes években még 30 millió volt.

Zavargás lett a cseh szurkolók tüntetéséből

Azért tiltakoztak, mert a járvány miatt nincsenek sportesemények. Volt könnygáz, vízágyú, füstbombbák, letartóztatások.

Sosem fizettek élő magyar művész festményéért annyit, mint most

Bak Imre egyik képe 46 millióért kelt el egy árverésen.

Conte: Olaszország nem állhat le!

27 millióan gyógyultak ki a betegségből, a halottak száma 1,1 millió felett jár a friss adatok szerint.

Megjelent egy 37 méteres macska egy perui hegyoldalon

A régészek szerint a híres Nazca-vonalaknál is ősibb az ábra, az internet népe nem akar hinni a szemének.

Macron sokkoló bejelentésre készül szerda este

A járvány tragédiával fenyeget, ezért minden áron meg kell fékezni. A francia sajtó kijárási tilalom bevezetésére tippel.

A Facebook betiltja az oltásellenes hirdetéseket

De az oltásellenes tartalmak maradhatnak, sőt, az oltások kötelezőségét kritizáló hirdetések is.

Hatalmas második világháborús bomba robbant fel Lengyelországban, hatástalanítás közben

A víz alatti robbanásban senki nem sérült meg. Az öttonnás bomba 2400 kg robbanóanyagot tartalmazott.

Romániában betiltották a magánrendezvényeket a járvány miatt

Lagzi, keresztelő ünnepség, szülinapi buli nem lehet, templomi esküvő, mozi, színház, koncert, választás előtti kampányrendezvények korlátozottan, de igen.

Az EU büntetővámokat vethet ki amerikai termékekre

Repkednek a milliárdos összegek az Airbus és a Boeing, illetve a mögöttük álló EU és USA közti vitában.

Az erdélyi magyarok értékrendje inkább a romániaira hasonlít, mint a magyarországira

Sokkal vallásosabbak és konzervatívabbak, mint az anyaországi magyarok, akiket már jobban jellemez a nyugati liberalizmus.