A Börzsöny aránylag civilizációmentes, magasabb, belső területeit kelet, nyugat és dél felől könnyen meg lehet közelíteni, mert mindenhol jó kiindulópontnak számító falvak vannak. Az északi irányból azonban messze vannak a települések, ezért a túraútvonalak a királyházi vadászháztól indulnak neki a Csóványosnak. Mivel autóval ide nem lehet behajtani, sokan inkább el sem indulnak errefelé. Ennek köszönhetően a hegység legnyugodtabb, legelhagyatottabb, de annál látványosabb oldalgerincein kapaszkodhatunk fel a csúcsra. Szám szerint négyen is, de most elég lesz nekünk kettő.
Az észak felől támadó túrázónak két lehetősége van a Csóványos megmászására: begyalogol Kemence vagy Diósjenő felől Királyházáig a lezárt műúton, ami legalább két órával és 10 kilométerrel hosszabb túrát eredményez; vagy egyszerűen ott alszik Királyházán a kulcsosházban, és reggel kipihenten vág neki a hegynek. Mi idő hiányában most az elsőt választjuk.
A Börzsöny nyugati felén, Kemence külső részén tesszük le az autót. Azért ezt az oldalt választjuk, mert Budapestről ugyan valamivel hosszabb időben az út, de legalább nem kell megvenni a sztrádamatricát. Mivel marad még két északi út, a következő alkalommal keletről, Diósjenőről indulunk, oda viszonylag jó (de lassú) tömegközlekedés van. Szóval Magyarország legcukibb strandjánál, a kemencei Nagyvölgy strandfürdőnél parkolunk, ami természetesen késő ősszel már nincs nyitva.
A sárga jelzést követve indulunk el a Kemencét Diósjenővel összekötő műúton, amit csak az erdészet emberei, valamint a helyiek használhatnak engedéllyel. Nincs is nagy forgalom rajta. A sárga hamarosan elindul a völgy északi oldalán a Varjas-Cicőke vonulatnak, amit néhány éve jártunk be, de most maradunk az úton. A Kemence-patak völgyét követő aszfaltút kelet-nyugati irányban vág át a hegységen lustán emelkedve. Jól ki lehet lépni rajta, így az öt kilométer megvan egy órán belül, és ott is vagyunk Királyháza előtt nem sokkal a Dr. Kenyeres Balázs-réten, a Dr. Kenyeres Balázs forrásnál.
A forrást és a rétet 1934-ben nevezte el Dr. Kenyeres Balázs igazságügyi orvostani kutatóról a Budapesti Orvosok Természetjáró Egyesülete. Korábban Bacsina-kút és Bacsina-rét névre hallgattak, mint minden a közvetlen környéken: szemben, az út túloldalán a Bacsina-sziklák meredeznek, a Csóványosra ráfordulva pedig a Bacsina-patak mentén indulunk el felfelé a Bacsina-völgyben. Hogy mi az a bacsina? Talán a szlovákból ered, amiben a bučina a bükk ragozott alakja. A környező fákat megszemlélve hajlok arra, hogy ez lehet a megfejtés.
A völgy aljáról először a Z●-rel jelölt gazos-kátyús, gázlós-kényelmetlen erdei úton botladozunk, ami a Z+ jelzésű ösvénynél normalizálódik. Itt bújik ki a Nagy-Oros-bérc gerince két völgy közül, ami most olyan, mintha egy gigantikus vasaló ferdén emelkedő orrán kaptatnánk a fogantyú felé. Hiába a kaptató, végre magunk mögött hagyjuk a műutat meg az erdei utat, az ösvény magányában megszépül a környezet.
Az emelkedő gerinc sajátossága, hogy a fák ellenére is látjuk a hegy két oldalát magunk előtt valamennyire, van egyfajta térélmény. A fák már ledobálták fele leveleiket, az avar frissen, ropogósan törik a lábunk alatt. A lomb másik fele még sárgászölden, megrozsdásodva kapaszkodik az ágakba, amikor pedig rásüt a nap, aranyba vált.
Az első megjelölt hely a térképen a gerinc előcsúcsának tekinthető Mogyorós-bérc (624 m), és a rajta található térképészeti alappont. Ezeket az – általában betonkúppal vagy vasoszloppal jelölt – alappontokat geodéziai mérésekhez használják viszonyítási pontként. A dzsumbujos, nulla kilátású Mogyorós-bércen az alappont egy kidőlt kőoszlopot és egy kisebb, jelentéktelen kőkockát jelent, lépjünk is tovább.
Kicsit arrébb a hasonlóan benőtt Nagy-Oros-bérc (665 m) vár, amit a Bacsina-völgy felől az úgynevezett Ördög-oldal támaszt meg. Kilátás itt se sok, de kétszáz méterrel odébb ki lehet kukkantani a fák közül a völgyre. Az ösvény itt már ismét szélesebb, de kevésbé használt erdei útba vált, ami rendületlenül halad a gerincen felfelé, a Börzsöny főgerincének irányába.
Itt kezdődik az a rész, amiért érdemes erre a túrára elindulni. 700-800 méteres magasságban vagyunk, a levegő haraphatóan tiszta, a csendet csak egy kicsit bolygatja meg a fák között átsuhanó szellő hangja. Csicsergést se hallani, tényleg megtaláltam a helyet, ahol a madár se jár? Október végén legalábbis úgy tűnik, hogy így van. Az ellaposodó gerincen egy mesebeli hangulatú bükkös dominál, aminek színe folyamatosan vált ezüstösből aranyosba vagy fordítva, attól függően, hogy megsüti-e a felhők mögül kibújó nap.
Amikor ráfordulunk a Csóványosban csúcsosodó főgerincre, az érzés csak fokozódik. A bükkös kiritkul, a gerinc két lejtős oldala mögött, ha nem is látható teljesen, de érzékelhetővé válik a hatalmas tér. Itt találkozunk az első túrázókkal. A főgerincen végigfutó Z jelű turistaút ugyanis népszerűbb, mert egyenesen a kemencei strand irányából tör felfelé, nem tesz 5 kilométeres kitérőt, mint mi az északi túrautak kedvéért.
Negyedóra alatt elérjük az egyik főcsúcsot, a Magosfát (916 m). A régi újságok szerint 1934-ben itt még tábla hívta fel a figyelmet arra, hogy ez a pont „a Börzsöny nevezetes Tátralátópontja”. A csúcs egyébként a mai napig számos térképen Tátralátóként is fel van tüntetve. De hogy lehet-e látni innen a Tátrát? A válasz kiábrándító: alapvetően nem, méghozzá két ok miatt. Az egyik, hogy a tetőt teljesen benőtték a fák. A másik pedig, hogy ha nem lenne fa, akkor is csak néha-néha, nagyon tiszta időben lehetne ellátni a szlovákiai hegységig.
A lapos csúcsot egy kőrakás jelzi most a fák között, valamint felette egy táblára is ki van írva, hol vagyunk. Kőrakásokat kicsit arrébb is látni, sőt egy komplett kősánc-maradványt is. A sánc egy bronzkori (I. e. 1400-900 közötti) sáncvár hírmondója, ami a Kyjatice-kultúra egyik magaslati erődített telepe volt a Börzsönyben. A sáncok most is elég jól kivehetők, sőt valamennyire az egykori bejárat körvonalai is.
A Magosfát egy keskeny, szeles nyereg köti össze a Csóványossal, ennek neve pedig: a Három-hányás nyerge. A név jó eséllyel szintén az egykori vár kőhányásaira utal, nem pedig egy túltolt szilveszteri éjszaka következményeire, bár ki tudja. Ez a nyereg már igencsak forgalmas, a Z jelzésű mellett további három turista út fut be rá. Enyhe lejtő után gyenge emelkedő következik, és fenn is vagyunk a Börzsöny legmagasabb csúcsán, a Csóványoson (938 m).
A csúcson, a kilátónál igazi nagyüzem: túrázók, terepbringások nyüzsögnek. Itt mindig eszembe jut, hogy aki a Börzsöny tetejét képes volt valaki a csalánosról elnevezni (a csóvány a csalán tájjellegű változata), azt nagyon összevissza csipkedhette itt a növényzet. Felmászunk a kilátó tetejére, és mint mindig, alaposan szemügyre vesszük Magyarország egyik legszebb kilátását.
A pihenő után ugyanazon az úton indulunk vissza, mint amelyiken jöttünk, de a Három-hányás nyerge után lefordulunk jobbra a P jelzésű turistaúton, majd a Sasfészek-bérc gerincének elején a kellemetlen, tüskés-csalános P■ jelű ösvényen átharántolunk a Rakottyás-bérc nyergére. (Az északkelet-délnyugat irányú börzsönyi főgerincről összesen hat jelentősebb oldalgerinc ágazik ki északi irányba, ezekből négyen vezet turistaút. A mostani túra a Nagy-Oros-bérc és a Rakottyás-bérc gerincét lovagolja meg, a Sasfészek-bérc és a Pogányvár gerince egy későbbi időpontra marad.)
Még a Rakottyás-bérc elérése előtt elmegyünk a Viski-kövek mellett, amik a jégkorszak vulkáni eredetű tanúiként meredeznek az ösvény fölött az erdőben. A hamutufával összecementálódott andezit-képződmények a Magosfa oldalának sajátos, különleges alakú elemei, kár, hogy az erdő benőtte őket, így csak részben látszanak. A Rakottyás-bérc nyergén ismét jön az érzés, ami a felfelé út végén elkapott minket.
A keskeny gerincen, magas bükkfák között haladó ösvény a Magas-Börzsöny egyik védjegye lehetne. Gyengéden lejt a Rakottyás-bércig (692) – ami valószínűleg az egykor itt tenyésző cserjéről kaphatta a nevét –, majd lágyan beereszkedik a Rakottyás-nyeregbe. Az innen kiágazó kurta kis jelölt ösvény felkelti kíváncsiságunkat, követjük a végpontig, ahol egy vaskos, magas kőemlékmű vár minket. A tömzsi, sátortetős kőoszlop arra a nevezetes napra emlékeztet, amikor az 1909 szeptemberében Királyházán vendégeskedő József Ágost főherceg elejtette ezen a szent helyen az ezredik szarvasbikáját. Nagyszerű.
Visszabotladozunk az alig járt, féloldalas ösvényen a gerincútra, és folytatjuk a süllyedést. A Rakottyás-gerinc utolsó bukkanójánál az ösvény letér a Jó-rét-bükk felé, és szélesebb, kényelmes erdei útban folytatódik. Két, a térképen jelzett kilátópont is útba esik, az első felejthető, a második, nem sokkal a Bangola-nyereg előtt szép 180 fokos kilátást nyújt a nyugati völgyek felé. A kettő között, az út mentén sorakoznak katonás rendben egymás mellett a Rend-kövek, amik törmelékes és lávakőzetekből felépülő, gombaszerű képződményeit az erózió faragta egyedi formájúakra.
Leérve a völgybe átváltunk a már ismerős Bacsina-völgybe vezető Z+ jelzésű túraútra, arról pedig egy éles kanyarral ráfordulunk a műútra visszavivő Z●-rel jelölt dzsumbujos-kátyús erdei útra. A műutat elérve már könnyű dolgunk van a közben leszállt sötétség ellenére is: jól kilépve 50 perc múlva már ott vagyunk a Kemence határában letett autónál.
Az útvonal nagyítható térképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túrák a Börzsönyben:
- Túra a titokzatos börzsönyi halálfejes kereszthez
- A Börzsöny legderűsebb gerince, ahol mindig hűvös-szellős az idő
- Ősi várromok a kráter peremén: a börzsönyi Kis-Kaldera-kör
- Fel a Csóványosra: kaptatás az eltűnt lávafolyam nyomában
- Cicőke és Bugyihó: megmásztuk a Börzsöny két legviccesebb nevű csúcsát
- A börzsönyi Bombatölcsér-tavak völgye
- A börzsönyi Eldugott Panorámák útja
