Komplikációmentes műtétet hajtottak végre Varga Barnabáson

2024. június 24. – 19:39

Másolás

Vágólapra másolva

A stuttgarti klinikán sikeres műtéten esett át Varga Barnabás hétfőn délután. „A intézmény arcsérülésekre szakosodott orvosainak tájékoztatása szerint a beavatkozás komplikációmentes volt, így a Fradi támadója szerdán már el is hagyhatja a kórházat” – írta Twitterén a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A magyar válogatott egy sokáig emlékezetes meccsen, Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával 1-0-ra legyőzte Skóciát az Európa-bajnokságon, ám az öröm nem lehet teljesen felhőtlen, mert Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett a mérkőzésen. A 68. percben Szoboszlai Dominik beívelése után Varga összeütközött a skót kapussal, ami után eszméletlenül terült el a földön.

A Varga Barnabáshoz érkező magyar csapatorvos szinte egyből mutatta, hogy hordágyra lesz szükség, azonban a hordágycipelő csapat sokáig az oldalvonalon tétovázott, valószínűleg arra vártak, hogy a játékvezető is engedélyt adjon a pályára lépésükre. Végül Szoboszlai Dominikék fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy elinduljanak a sérült játékoshoz, akinek az ápolását ekkor már lepedőkkel takarták el a közönség elől. Később kiderült, hogy Vargának több arccsontja is eltört és műteni kell, így számára biztosan véget ért az Európa-bajnokság.

Az ijesztő jelenet után több játékostárs is jobbulást kívánt Vargának. A franciák sztárja, Antoine Griezmann egy szívet küldött neki az X-en, ahogy a francia válogatott hivatalos X-csatornája is üzent a Fradi támadójának. Hétfőn délelőtt pedig Marco Rossi is írt neki, hogy a következő sikerüket neki akarják majd ajánlani.

A futballmeccseken is gyakran dolgozó Zacher Gábor szerint is késlekedtek az egészségügyi beavatkozással, de az Európai Futballszövetség (UEFA) a Telex kérdéseire azt válaszolta, hogy minden a megfelelő rendben zajlott le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!