56-féle gyógyszert és étrend-kiegészítőt szedett 13 évesen Kamila Valijeva, a doppingolás miatt eltiltott orosz műkorcsolyázó

2024. március 15. – 18:19

Másolás

Vágólapra másolva

Ötvenhatféle gyógyszert, táplálék- és étrend-kiegészítőt szedett a doppingolás miatt eltiltott orosz műkorcsolyázó, Kamila Valijeva. A szerek egyike sem szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján – derült ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) vizsgálatából.

Valijeva két éven át, 13 és 15 éves kora között kapta ezeket a szereket, amelyeket az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) orvosai, konkrétan dr. Adamov, dr. Sumakov és dr. Sveckij írtak fel számára – írta a BBC.

A most 17 éves műkorcsolyázó idén januárban négyéves eltiltást kapott a CAS-tól doppingvétség miatt. A 2021 decemberében adott mintájában egy tiltott szívgyógyszer, a trimetazidin (TMZ) nyomait találták meg. A trimetazidin a szívizom kezelésére szolgál, de egészséges embernél is javítja a vér oxigénellátását.

Kamila Valijeva a 2022-es pekingi téli olimpián – Fotó: Kazuki Wakasugi / Yomiuri / AFP
Kamila Valijeva a 2022-es pekingi téli olimpián – Fotó: Kazuki Wakasugi / Yomiuri / AFP

Valijeva végig ártatlannak vallotta magát, szerinte csak véletlenül került a szervezetébe a tiltott szer. Azt állította, hogy a nagyapja ugyanazon a vágódeszkán darabolt epret egy desszerthez, amelyen korábban a saját gyógyszerét törte össze. A műkorcsolyázó szerint a gyógyszer maradványa így került a desszertbe, amelyet aztán gyanútlanul elfogyasztott.

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség, a RUSADA vizsgálata azt állapította meg, hogy Valijeva nem követett el doppingvétséget, de a CAS januárban helyt adott a WADA fellebbezésének, és végül eltiltották a sportolót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!