Brutális KO-val írt történelmet a UFC első spanyol bajnoka, a grúz daráló Zuckerberg elé cipelte áldozatát

Az MMA hagyományosan egyik legmélyebb súlycsoportjában, a pehelysúlyban (65 kilóban) rengeteg korszakos jelentőségű zseni adta át egymásnak a stafétát – persze óriási pofonok kíséretében. José Aldo, Conor McGregor, Max Holloway mind ott vannak a súlycsoportoktól független MMA-panteon élmezőnyében, de az óriási konkurencia ellenére a súlycsoport valaha volt legnagyobb bunyósa Alexander Volkanovski.

Eljátszotta az öregséget, de a végén felfalta egy fiatal oroszlán

A macedón származású ausztrál bunyós nemcsak erős és gyors, hanem rettentően ravasz is. Ellenfeleinek technikáit és taktikáit elképesztő alapossággal térképezi fel (ebben persze elévülhetetlen érdemei vannak edzőinek), és az igényekhez alkalmazkodva egyaránt képes hiperagresszív letámadásra vagy türelmes pötyögésre. Meccsein nem csak a felkészültsége és technikai repertoárja nyűgözi le a közönséget és a szakértőket, hanem a minden bunyós életében elkerülhetetlen nehéz pillanatokban mutatott bámulatos hidegvére is. Volkanovksi 2016-os UFC-debütálása óta végigverte súlycsoportja összes klasszisát, és 2024-ben már tíz éve nem talált legyőzőre a pehelysúlyban.

Azonban Volkanovksi nem a legkedvezőbb előjelekkel érkezett a UFC 298-ra. Az Iszlám Mahacsevtől elszenvedett alig-vereséget követően rövid határidőre ugrott be a sérült Charles Oliveira helyett, az egy súlycsoporttal feljebb bunyózó, de ránézésre két súlycsoporttal nagyobb és erősebb dagesztáni bajnok pedig egy brilliánsan előkészített és kivitelezett fejrúgással végzett vele.

Sokan gondolták úgy, hogy négy hónap nem elég egy KO teljes kiheverésére, és persze felerősödtek azok a hangok is, melyek szerint 35 évesen Volkanovski szükségszerűen lejtmenetbe került. Az ausztrál azonban melldöngetés helyett inkább öregember-stílusban figurázta ki a korára vonatkozó spekulációkat (érdemes a korára rájátszó reklámfilmet megnézni).

A „túl öreg” narratíva annyiban érthető volt, hogy ellenfele, Ilia Topuria egy olyan bunyós, aki az oktagonban és azon kívül is jól tudja hozni az agresszív fiatal oroszlán-stílust. Persze az emberkedés önmagában még semmit nem jelent, azonban a grúz származású, Németországban született, de 15 éves kora óta Spanyolországban élő bunyós valóban korszakos tehetségnek számít. Topuria eredetileg kötöttfogású birkózást tanult, és csak Spanyolországban nyergelt át az MMA-ra – pontosabban az MMA alapjait jelentő földharcra és bokszra. A UFC-ben 2020-ban debütált, de igazán csak 2023-ban, Josh Emmett elleni mestermunkáját követően vált nyilvánvalóvá védekezésben és támadásban is egyaránt kiemelkedő boksztudása, általában vett MMA-érettsége.

Az igazi MMA-ínyencfalatnak ígérkező meccset Topuria óvatos terelgetéssel kezdte, Volkanovski viszont a várakozásnak megfelelően szorgosan csipkedte őt első kezes ütésekkel, comb- és testrúgásokkal. A rúgások, ha nem is okoztak nagy rombolást, de az első menet folyamán végig megakadályozták, hogy a kihívó keményen bele tudjon állni egy ütéskombinációba. Azonban az alapvetően nem a rúgásairól nevezetes Topuriának is sikerült pár roncsoló rúgást mérnie a bajnok támaszkodó lábára.

A második menetben még szembetűnőbbé vált a két stratégia közti különbség: Volkanovski rengeteg első kezes ütéssel szurkált, Topuria pedig türelmesen hajolgatott ki az ütések elől – azért jónéhányat csak arccal tudott blokkolni –, és láthatóan arra utazott, hogy kontrából elindítson egy pusztító kombinációt.

Azonban Volkanovski nagyon ügyelt arra, hogy mindig eltáncoljon a meginduló Topuria elől, amikor pedig a grúz-spanyolnak mégiscsak sikerült ütőtávba kerülni, Volkanovksi szép térdrúgásokkal tudott teret nyitni kettejük közé. Baljós előjelként azonban egyre gyérültek a kihívó mozgását széttördelő lábrúgások, és ez a menet harmadik percében megbosszulta magát: Topuria egy balegyenes elöli kihajlásból indított lendületes kombinációval a falhoz tudta terelni Volkanovskit, majd a statikus célpontot egy irtózatos jobbhoroggal kínálta meg. Az ausztrál lábai alól kiszaladt a talaj, Topuria pár ütést még a formalitás kedvéért elhelyezett a földön fekvő bajnokon, de a bíró gyorsan közbelépett, és leintette a meccset.

Ilia Topuria személyében Spanyolország első UFC-bajnokát ünnepelheti. Topuria teljesítményének értékét növeli, hogy mai napig azokkal az edzőkkel dolgozik, akikkel 15 évesen Alicantéban elkezdett dolgozni – miközben a modern MMA-ra jellemző az, hogy a meghatározó versenyzők néhány amerikai és brazil klubban összpontosulnak. A vesztes Volkanovski szavai azt sugallják, elképzelhető egy spanyolországi viszavágó; Topuria pedig mer nagyot álmodni: már a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy az inaktivitása ellenére a mai napig a legnagyobb húzónévnek számító Conor McGregorral akar összecsapni, méghozzá a Bernabeuban.

A vér nem minden

A 32 éves brazil Paolo Costa 2017-ben robbant be a UFC-be; brutális – nyilvánvalóan nem csak a sok csirkés rizsből merített – erejével, intenzív kombinációival és az MMA-ban elhanyagolt test-fej zónázásával két év alatt átrohant a középsúlyon (84 kiló), a Yoel Romero elleni rangadón azt is bizonyította, hogy megérett a címmeccsre. Azonban az Israel Adesenya elleni, a sok anyázással felvezetett 2020-as meccse megalázó TKO-vereséggel végződött, és ez a vereség keresztbe törte Costa karrierjét. Az elmúlt három évben a brazil inkább – az átlagnál viccesebb – trollkodásaival, elrontott fogyasztásaival vetette magát észre, a ketrecben halványabb teljesítményt nyújtott.

Ellenfele, Robert Whittaker technikás, kiforrott bunyója miatt minden küzdősport-gourmet nagy kedvence. Az új-zélandi származású, de Ausztráliában élő és edző 33 éves bunyós már 15 éve versenyez, és az Israel Adesenyától elszenvedett két vereségét leszámítva végigverte a súlycsoportot, azonban menetelését tavaly júliusban óriási meglepetésre megakasztotta a darabos mozgású – januárban egyébként egy feledhető címmeccsen a bajnoki övet is elhódító – Dricus du Plessis.

A két bunyós nem sok időt pazarolt az ismerkedésre: azonnal elkezdték szétrúgni egymás combját és lábszárát. Annak ellenére, hogy a lábszárrúgás fenyegetése meghatározza a modern MMA-t, egyik bunyós sem próbálta semlegesíteni a másik rúgásait. Whittaker a rá jellemző iskolázott balegyeneseivel, duplázásból elengedett balhorgaival, Costa pedig egy-egy kontra-jobbegyenessel ért el keményebb találatokat. Az ausztrál azonban hírhedt arról, hogy legsimább meccsein is benyel legalább egy megrendítő találatot; Costa ellen másodpercekkel az első menet vége előtt jött el ez a pillanat, amikor a brazil egy szép forgórúgással lepte őt meg.

Azonban Whittakernek nem csak a sebezhetősége, hanem a regenerációs képessége is legendás – a rettegett Yoel Romero elleni második meccsén két brutális leütést is menet közben tudott kiheverni. És hiába duzzadt fel a járomcsontja, hiába borította el arcát egy későbbi ütéstől a vér, magabiztosan tudta tartani a tempót, sorra nyerte a párharcokat a brazil ellen, és magabiztos pontozásos győzelmet aratott a kőkemény ütésekre is legfeljebb némi nyelvnyújtogatással reagáló Costa ellen.

Kifütyülték a legújabb McGregor-klónt

Miközben a UFC még mindig vallásosan hisz Conor McGregor visszatérésében, gőzerővel keresi az új McGregort, aki magabiztos KO-ival, a verhetetlenség aurájával és trash-talkjával milliókat győz meg arról, hogy érdemes leszurkolni a 80 dollárt egy-egy nagygála streameléséért. A harmatsúly bajnoka, Sean O’Malley mellett a szervezet másik ilyen üdvöskéje a 26 éves ír Ian Gerry, aki követhetetlen beefekkel és veretlen rezümével várta a veterán Geoff Neil elleni meccsét.

Gerry korábbi meccsein lábmunkájával, első kezes ütéseivel és rúgásaival szépen kordában tudta tartani ellenfeleinek mozgását, de a nála alacsonyabb és rövidebb karú 33 éves Geoff Neil csúnyán meglepte őt. Az amerikai kiválóan váltott zárt védekezésből az ütőtávkülönbséget áthidaló gyors rohamokba, a futtából eleresztett, de fegyelmezett ütéskombinációkból pedig az ír bunyóját tördelő, karjait, törzst fárasztó fogásokba. Garry a rengeteg próbálkozása, elmozgása, szög- és távolságkeresése ellenére leginkább egy-egy térdrúgással tudott pusztítóbb találatot elérni. Az ír csak a harmadik menetre kezdett fölénybe kerülni, azonban ekkor sem volt képes szétszedni Neilt, és végül be kellett érnie egy megosztott pontozásos győzelemmel. A kaliforniai közönség sem a soványka teljesítményt, sem pedig a véleményes bírói döntést nem díjazta, és csúnyán kifütyülte Garryt, aki erre a közönség heccelésével reagált.

Csak egy újabb rágósabb falat a darálóban

A harmatsúlyú (61 kilós) világbajnoki címmeccsét a UFC a következő nagygálára rakta, és dédelgetett sztárja, Sean O’Malley ellen a ranglista hatodik helyén álló Marlon „Chito” Verát állítja csatasorba, miközben az első számú kihívót, Merab Dvalisvilit, a súlycsoport messze legveszélyesebb bunyósát a UFC 298 főkártyájára, egy sima hárommenetes bunyóra száműzte.

Mondjuk a Grúziában született, de évek óta New Yorkban edző Dvalisvili a súlycsoport legendájával, a két súlycsoportban is UFC-bajnoki címet szerző, korábban olimpiai aranyérmes birkózó Henry Cejudóval került össze. A három éves visszavonulásából tavaly egy elbukott harmatsúlyú címmeccsre visszatérő Cejudo az évek során lendületes birkózóból dinamikus karatékává képezte át magát, és az első menetben egy balhoroggal meg is fogta az addig csak élete első forgórúgásaival ijesztgető Dvalisvilit.

A grúz erre megelégelte az ugribugrit, és felvette a rá jellemző eszement tempót, amire az amúgy jó lábmunkával készülő Cejudónak is csak egy ideig volt válasza. Egyetlen, 7000-es fordulatszámon pörgetett szekvenciába szőtte ütéseit és leviteli kísérleteit, és felőrölte ellenfelét. A meccs szimbolikus jelenete volt, amikor Dvalisvili vállára kapta az olimpiai bajnok birkózót, majd a küzdőtér másik oldalára szaladt vele, hogy úgy hajítsa az MMA-nerd Mark Zuckerberg elé ellenfelét, mint a macska a gazdájának szánt ajándékegeret. A végén pedig az amúgy MMA-körökben közkedvelt Dvalisvili egy fojtás befogása közben el is beszélgetett a Meta-vezérrel.

Dvalisvili az elbukott első menet után végül pontozással húzta be a rangadót, és készülhet a meccset szőrmebundában és raver-szemüvegben figyelő Sean O’Malley ellen, aki pont a grúz jóbarátja és edzőtársa, Aljamain Sterling ellen nyerte el tavaly a bajnoki övet.