„No problem!” -mutatta a bírónak, miközben a nyakát szorították

A 32 éves, görög-macedón származású, ausztrál állampolgárságú, de Új-Zélandon és Thaiföldön készülő Alexander Volkanovski 2018-ban robbant be az MMA-elitbe, amikor igen változatos módon kezdte el megverni az elképesztő felhozatalt mutató pehelysúly ászait, Darren Elkinst, Chad Mendest és José Aldót. A korábban a rögbiben is jeleskedő, zömök Volkanovski eleinte ágyúgolyóként robbant bele ellenfeleibe, akár az állóharcot, akár a földrevitel célozta. Azonban meccsről-meccsre, ellenfélről-ellenfélre tudott (a mára egyik meghatározó MMA-klubbá fejlődött új-zélandi City Kickboxing edzői csapatának is köszönhetően) finomhangolni a stílusán, a technikai és taktikai mestermunkát pedig pont a világ egyik legveszélyesebb bunyósa, Max Holloway ellen sikerült az oktagonba tennie. Volkanovski laza lábmunkával, villámgyors comb- és lábszárrúgásokkal, könnyed első kezes ütésekkel fékezte meg a Hollowayre jellemző ütéscunamit, és vette el a bajnoki övet, majd amikor a visszavágón a hawaii fenomén lepte meg őt rúgás elleni védelemre kalibrált állásával, akkor menet közben váltott birkózásra, hogy így pontozza ki újra riválisát.

Vasárnap hajnalban a UFC 266 főmeccsén ismét egy magas, vékony ellenfél ellen kellett valamit kifőznie. A sok kihagyása ellenére még mindig csak 30 éves, mexikói-amerikai Brian Ortega azonban masszív – és a koreai Csan Szung Jung elleni legutóbbi meccse alapján folyamatosan fejlődő – boksztudása mellett az egyik legnagyobb fojtás-specialista, ami azt jelenti, hogy ha állásból, térdelésből vagy földön fekve valakinek elkapja a nyakát, akkor ellenfele másodperceken belül feladásra kényszerül.

„No problem!” – mondta, miközben fojtották

A meccs első két menetében azonban még nem került elő a földharc; Volkanovski állandó bemozdulásaival, ijesztgetéseivel bontotta meg Ortega zárt védekezését, és talált be fedezéke mögé, vagy eresztett el egy kemény combrúgást a támaszkodó lábra. Azonban a komótosabbnak tűnő amerikai első kezes ütései is szépen ültek az ausztrál fején (rúgásai pedig a bordáin), és hamarosan mindketten vérezni kezdtek.

A harmadik menetben kezdődött azután az igazi háború: kemény ütésváltások után Ortega elkapta Volkanovski rúgását, és földre döntötte őt. És a bajnok egyszer csak ott találta magát kihívója alatt, annak kedven fojtásába gabalyodva. Csakhogy az ausztrál igazi bajnokhoz méltó nyugalommal hámozta ki magát a fogásból, majd felülre kerülve kemény ütésekkel büntette meg Ortegát. De jött egy újabb fordulat: az amerikai alulról is befogott egy fojtást az őt metodikusan püfölő ellenfelén. De hiába kapta becenevét („T-City”) a Volkanovskira felakasztott háromszögfojtásról (triangle), a bajnok ezt is lerázta magáról, közben irtózatos csapásokkal büntette az őt felbosszantó trónkövetelőt.

A duzzadt ajkú, bucira vert orrú, és a monokliktól már alig látó Ortegát azután a negyedik menetre már csak orvosi vizsgálatot követően engedték ki, de a kihívót nem kedvetlenítette el sem a bekapott verés, sem pedig az az amúgy biztosan demoralizáló tény, hogy Volkanovskin csődöt mondtak a legjobban begyakorolt, végletekig csiszolt technikái is. Sőt, megint befogott egy fojtást, amiből az ausztrál megint magabiztosan jött ki (miközben Ortega a nyakát szorította, feltartott hüvelykujjal mondta a bírónak, hogy „No problem!”), és megint óriási ütésekkel büntette meg ellenfele földharcos próbálkozásait.

Az ötödik menetre azután Ortega újabb erőtartalékokat tudott mozgósítani, és pont az utolsó percekre pörgött fel a legjobban a bunyó. Volkanovski úgy mozgott, mint ha épp akkor kezdte volna a meccset, és ellenfele minden egyes találatára különösebb megerőltetés nélkül válaszolt. De a KO-ra az ekkor már fájdalmon, kábaságon túl, transzban bunyózó Ortega ellen nem volt esélye, így maradt az egyhangú pontozásos győzelem, és a korábbi feszültségeket feloldó pacsizás meg ölelkezés.

Brian Ortega már a második címmeccsét bukta el 200-nál több bekapott találattal (2018 decemberében Max Holloway tárazott ki rá olyan 300 ütést), Volkanovski számára viszont óriási elégtételt jelent a győzelem. A meccset ugyanis eredetileg március végén vívta volna Ortegával, azonban valahol Ausztrália és az Egyesült Államok között megfertőződött a koronavírussal. A fertőzés ellen azután egy vébé-döntőnek is beillő csatát kellett megvívnia, és még az is kérdésessé vált, visszatér-e valaha Volkanovski kivételes gyorsasága és állóképessége. Az Ortega elleni teljesítményt elnézve jelentem: visszatért.

Három menetig bírta a nosztalgiameccset

A UFC, látva Mike Tyson-Roy Jones Jr. nosztalgiameccs sikerét, összerántotta a UFC legrégebb óta várt visszavágóját, ahol a 39 éves egykori váltósúlyú (77 kiló) bajnok Robbie Lawler vehetett revansot 2004-es KO-vereségéét a 38 éves egykori Strikeforce-bajnokon Nick Diazon. A két bunyós karrierjének bimbózó szakaszában találkozott egymással, így azóta értelemszerűen mindketten óriási utat jártak be – és ez az út Lawlernél a végéhez közeledik, Diaz esetében pedig már évekkel ezelőtt zsákutcába futott. Lawler 2013 és 2016 között élte virágkorát, amikor is fáradhatatlan, kőkemény kickbokszosként óriási meccsek sorával vívta ki, majd védte meg a váltósúly bajnoki címét. Azonban amióta elveszítette az övet, lejtőre került, és öt meccséből csak egyet sikerült megnyernie (mondjuk Ben Askren elleni bunyóját bírói tévedés miatt szakították félbe), 29-15-1-re rontva mérlegét.

De ő legalább aktív maradt. Diaz viszont 2013, a Georges Saint-Pierre ellen simán elvesztett címmeccse óta csak egy bemutatómérkőzést tudott kipréselni magából, és azt is 2015-ben. Tény, hogy az óriási szmóker Diaz inaktivitásában néhány évig nagy szerepet játszott a marihuánát érthetetlen módon teljesítményfokozó szerként üldöző Amerikai Doppingellenes Ügynökség eltiltása (a 26-9-es mérleg melletti 2 „törölt eredmény” is a marihuána-fogyasztásnak köszönhető), de a bunyós 2018 óta leginkább saját jogán szupersztárrá vált öccse, Nate csapatát erősítette.

Ha mondjuk négy-öt éve találkoztak volna, Lawler és Diaz visszavágójára tenyeremet dörzsölve készültem volna. Lawler ugyanis egy igazi keményöklű bunyós, aki minden ütésével és rúgásával rombolni akar (ja igen, beceneve: „Kegyetlen”), de rohamai között hosszú ideig csak méregeti ellenfeleit. Diaz viszont mindig is a mennyiségre ment (mármint állóharcában, mert a földön egy sor virtuóz feszítés és fojtás fűződik a nevéhez), lazának, már-már flegmának tűnő ütések százaival építette le ellenfeleit.

A korábbi években szabad idejében triatlonokat abszolváló Diaz igencsak megpocakosadva érkezett a meccsre (normál esetben elképzelhetetlen módon a bunyót a UFC napokkal a gála előtt áttette a 84 kilós középsúlyba), mondjuk az entréja hibátlanra sikeredett:

És Diaz az extravagáns kezdet után is nyeregben maradt, nagyon megszórta a rendíthetetlenül araszoló Lawlert, a második menetre teljesen elfáradt, a harmadik menet elején pedig ellenfele egy első kézről eleresztett jobbhoroggal földre küldte, ahonnan már nem volt kedve felállni. A bíró rákérdezett, hogy most a földharcra vár-e, de az ekkora már vérző Diaz jelezte, hogy nem, részéről vége van a meccsnek. a közönség azonban hálás volt a nagyjából másfél menetnyi értelmezhető küzdelemért is.

Megint tarolt a Terminátor

A társ-főmeccsen a női légsúly (57 kiló) bajnokát, Valentina Sevcsenkót ezúttal sem tudták megszorongatni – sorozatban nyolcadik meccsét hozta Lauren Murphy ellen. A minden meccsén a Tökéletes Katona női kiadásaként oktagonba lépő orosz származású, de kirgiz-perui kettős állampolgársággal rendelkező Sevcsenko gyors thai-boksz-kombinációival és törzslezárásból végrehajtott dobásaival már az első menetben elvette ellenfele kicsinyke önbizalmát.

A negyedik menetben azután az amúgy már 38 éves és 20. profi meccsét vívó Murphyt egy gyámoltalan rúgáskísérlet után egy jobb csapottal halántékon vágta, a megszédült bunyóst megsorozta, majd a munkát a földön fejezte be néhány könyökütéssel.