Európa-liga: Ferencváros–Bayer Leverkusen 0-2

2023. március 16. – 20:52

frissítve

Európa-liga: Ferencváros–Bayer Leverkusen 0-2
Fotó: Szabó Bernadette / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt héten nagyon veszélyes volt a francia szélső, és bár most eddig inkább Bakker futott el többször is a szélen, most ő is megvillantotta, hogy mennyire veszélyes, ha szaladni kell.

Egy jó tíz perc után a Ferencváros újra alárendelt szerepbe került, ha megrázza magát a Bayer, rögtön zavart tud okozni a magyar kapu előtt. Egymás után több helyzetet is kialakítottak, nagy szükség is van Dibusz bravúrjaira.

Azmun cselezte túl magát a Fradi tizenhatosán belül, de Esiti hiába szerelt, a labda Frimpongnál kötött ki, az ő lövését pedig Dibusznak kellett hárítania.

Addig passzolgattak hátul, hogy a Leverkusen elkezdett letámadni, Palacios majdnem labdát is szerzett, de végül kirúgás lett belőle, így sikerült tisztázni. Sőt, támadni is, de a percekig alakuló akció végén Mmaee nem találta el a kaput.

Próbálkozik derekasan a Fradi, Gojaknak volt egy szép szerelése korábban, de Mmaee nem tudott lőni a labdájából, aztán ugyanő harcolt ki szabadrúgást is. Ebből aztán óriási helyzete lett a Fradinak, Marquinhos lövése akadt el éppen Gojakban, aki viszont át tudta venni, és kapura is lőtt, de Hradecky lábbal, nagy bravúrt bemutatva védett. Zachariassen is ott volt egyébként a kapu előtt, ha lepasszolta volna neki Gojak, már lehetne 1-1 is az állás.

Hradecky védett bravúrral – Fotó: Bernadett Szabo / Reuters
Hradecky védett bravúrral – Fotó: Bernadett Szabo / Reuters

A Ferencváros már kezdeményezőbb és harciasabb, mint az első tíz percben volt. A bal oldalon használják ki a Leverkusen gyenge pontjait, Traoré az, aki többször is zavart tudott okozni a németek kapuja előtt. A Fradi feljebb is tolta a védekezését, letámadással próbálkozik. Mindehhez most már a közönség támogatását is megkapja. A gól után érezhetően leült a hangulat.

És a beívelt labdát Mmaee meg is próbálta levenni mellel, de a kapura nem tudott ráfordulni a védőjétől, így lövés nem lett ebből sem.

Tovább folytatódik a nagy rohanás, amiből most megint meg tudott indulni a Fradi, Vécsei azonban rárúgta a német védőkre a labdát. Ebből a Leverkusen sem tudott indulni, aztán el is vesztették a labdát, de aztán Ćivić beadása sem volt veszélyes.

Nem jó ütemben ugrott ki a holland szélső, de amúgy sem volt jó a beadása.

A Fradit az ág is húzza, Wingo is lesérült, így rögtön jött is a helyére az előző meccsen kezdő Marquinhos.

Nem úgy tűnik, hogy lassítaná a játékot a Leverkusen, folyamatosan jönnek a veszélyes előreívelt labdák. Bakker el is szaladt eggyel a lesérülő Wingo mellett, de Knoester tisztázott előle. Előtte Frimpong is cselezgetett, de elvesztette a labdát. A magyar csapatnak egyébként nem olyan rossz ez a tempó, amíg nem kapnak megint gólt, többször is meg tudtak már indulni a meccsen.

Nagyon gyors gólt kapott a Fradi, Diaby szinte akadály nélkül támadhatta a kaput. Ha nem is vált harapóssá a Ferencváros, azért sikerült már eljutnia kétszer a Leverkusen kapujáig, a németekkel viszont ritkán tudják felvenni a sebességet, pedig mintha nem is pörögnének teljes hőfokon.

Ahogy az előző meccsen, úgy most is megint az első gól rázta fel igazán a Fradit, egy szép támadást rögtön vezettek is. Előbb Traoré adta be a labdát középre, a kipattanóra pedig érkezett Ćivić, és nagy erővel lőtt a kapu mellé.

Egy egészen elképesztő gólt kapott a Fradi szinte a semmiből, Tapsoba hosszan előreívelt labdáját futotta be Diaby, végig is ment vele Knoester mellett, aztán ellőtte Dibusz mellett. Sok esélye nem volt hárítani a magyar kapusnak.

Fotó: Bernadett Szabo / Reuters
Fotó: Bernadett Szabo / Reuters

A Fenerbahçe, Szalai Attila csapata hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Sevillát a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntős párharcának visszavágóján, de nem jutott tovább, ahogyan Sallai Roland csapata, a Freiburg sem, amely otthon kapott ki 2-0-ra a Juventustól. A Fenerbahçe 2-1-es, a Juventus 3-0-s összesítéssel lépett tovább.

A zöld-fehérben játszó Fradi elvégezte a kezdőrúgást, 50 ezer ember előtt, a Puskás Arénában veselkedhetnek neki a továbbjutásnak. A meccset a portugál Artur Dias vezeti.

A nagy érdeklődésre való tekintettel is a Ferencváros nem a Groupama Stadionban fogadja a Leverkusent, hanem a Puskás Arénában, ami szinte teljesen megtelt a meccsre. Nagyjából 50 ezer ember szurkolhat a helyszínen. A Bayer edzője, Xabi Alonso egyébként hangulatában az Atlético Madrid stadionjához hasonlította a válogatott otthonaként is szolgáló Puskás Arénát.

Mindkét edző változtatott a múlt heti kezdőkön, a Fradinál a védelemben a múlt heti sárga lapja miatt eltiltott Botka helyére Wingo került, a középpályán pedig Marquinhos helyett Gojak kapott helyet.

A túloldalon Xabi Alonso felállást váltott, így Kossounou kikerült a kezdőből, a három középső védőt jobb szélen Frimpong, a balon pedig Bakker egészíti ki, a középpályára pedig visszatért Palacios és Andrich.

Ferencváros: Dibusz – Wingo, Abena, Knoester, Ćivić – Esiti, Vécsei – Zachariassen, Gojak, Traoré – Mmaee

Bayer Leverkusen: Hradecky – Tapsoba, Tah, Hincapié – Frimpong, Palacios, Andrich, Bakker – Diaby, Azmoun, Wirtz

„A Leverkusen nem legyőzhetetlen. Tudjuk, hogy a Bundesligában játszanak, ahol több nagyobb tempójú meccsük van hétről hétre, mint nekünk. Ugyanakkor azt láttuk az első meccsen, hogy a védelmük feltörhető. Voltak lehetőségeink és helyzeteink” – nyilatkozta Kristoffer Zachariassen, a Fradi középpályása.

A múlt heti 2-0 mellett az is megnyugtató lehet a német csapatnak, hogy vasárnap 3-2-re verték idegenben a Werder Brement, méghozzá Bakker, Frimpong és Hložek góljaival. Bakker és Frimpong kezdenek is ezen a meccsen, úgyhogy a Fradinak valószínűleg érdemes lesz majd figyelni a két felfutó szélső védőre.

A Ferencvárosnak nem sikerült ilyen jól a vasárnapi bajnokija, hazai pályán kapott ki a Felcsúttól 2-1-re úgy, hogy a vendégektől az 57. percben kiállították Puljićet, így több mint fél óráig emberelőnyben játszott a regnáló bajnok. A szépítő gólt egyébként Botka szerezte a 96. percben.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző egy szerdai sajtótájékoztatón mondta el, hogy senki sem épült fel az eddigi sérültek közül, így a Ferencvárosnak továbbra is mindössze 13 bevethető felnőtt játékosa van, a többiek mind utánpótlás korúak. Így a visszavágón is az eddigi hiányzók nélkül kell helyt állnia a csapatnak, ami jelen esetben azt jelenti, hogy minimum két gólt kell szerezniük, ha tovább akarnak jutni.

Csercseszov azt is kifejtette, hogy kétgólos hátrányban fontos az agresszivitás és a támadó szellem, tisztában is vannak azzal, hogy hajtaniuk kell, másrészt viszont jelezte azt is, hogy nem szabad túlságosan kitámadniuk sem, mert azt az ellenfél könnyen megbüntetheti. „Csak egy cél lebeg a szemünk előtt, hogy győzelemmel zárjuk a csütörtöki meccset és kivívjuk a továbbjutást” – mondta Dibusz Dénes, válogatott kapus.

Múlt csütörtökön egy óriási védelmi hiba és egy szerencsésen kipattanó labda segítette a Leverkusent, Zachariassennek pedig két nagy helyzete is kimaradt, így végül két góllal kapott ki a magyar csapat. Ahogy a meccs után Mészáros Ábel futballszakíró is írta a Telexen megjelent elemzésében, a Fradi célfutballja kis szerencsével legalább egy döntetlent érhetett volna. A magasabb minőségű helyzetei is a magyar csapatnak voltak, a csapat válogatott kapusa, Dibusz Dénes pedig szerdán azt mondta, a múlt heti meccs pozitívuma egyértelműen az volt, hogy nem tudták megbontani a védekezésünket, nem volt nagy ziccerük.

A döntő momentumok tehát nem a Fradi javára dőltek el, hiába teljesített megint jól a csapat, így kétgólos hátrányból kellene fordítania Csercseszov csapatának. Ez természetesen nem lehetetlen, már csak azért sem, mert, ahogy az elemzésben is szerepel, Xabi Alonso különösebb taktikai meglepetést vagy az alapjátékból jól felkészült Fradi elleni, meccs közbeni változtatást nem tudott vagy nem akart a korai gól miatt eszközölni. A hazai pálya is segíthet a Fradinak, de az biztos, hogy most sem a magyar csapat számít esélyesnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!