Három dolog, ami eldöntötte a Fradi meccsét a Leverkusen ellen

A sérülésektől megtizedelt Fradi célfutballja kis szerencsével legalább egy döntetlent érhetett volna az Európa-liga nyolcaddöntős meccset többnyire kontroll alatt tartó Leverkusen ellen csütörtök este. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Zachariassen (26. és 92. perc) révén a nagyobb minőségű helyzetei a Ferencvárosnak voltak. Ám míg a Leverkusen kapuját a szokásoktól eltérően most sikerült elkerülnie a góloknak, a német csapat talán a nagyobb rutin (és mind Demirbay bombájánál, mind Hlozek szabadrúgásánál a gyorsabb reakcióidő) miatt jobban jött ki a fontos pillanatokból.

Nézzük 3 pontban, miért alakult így a meccs:

1. Csercseszov célfutballjának részletei

Az idegenbeli kezdés – a keret értéke, nívó és játékosminőség alapján többszörösen esélyes – egy hagyományosan top öt német csapat ellen, na meg Csercseszov alapvetően reaktív és célorientált futballja nem hagyott különösebb kétséget a Ferencváros meccstervét illetően.

Az alapvetően defenzív és a labda elleni játékra fókuszáló taktika az előzetesben említett leverkuseni középpályás négyszög kioltására, valamint centrum védésére lett kitalálva, a következő alfeladatokkal:

• nagyjából 30 méter hosszan és kb. 40 méter szélesen (a tizenhatos képzeletbeli meghosszabbítása) a labdás irányban egy 4-3-3, néha 4-3-2-1-es tagozódású közepes blokkban
• Mmaee, Marquinhos és Traoré kifejezetten nem támadtak a B04 kihozatalait, sőt a két szélső inkább Amiri és Demirbay bezárásával volt megbízva (mint láthatjuk még akkor is vissza kellett zárni, amikor ők nem a labdás oldalon voltak)
• A leverkuseni belsővédős hármasból csak a labdás oldali szélsőre kellett kilépni, de úgy, hogy a kifelé passzra terelni és a Fradi szélső mögött lévő sávot zárja fedezőárnyékával
• Itt prioritást élvezett Wirtz és Diaby – a középpálya jobb oldali nyolcasaként játszó Zachariassen és a bal oldali Vécsei általi követése
• Mivel a Leverkusen alapvetően aszimmetrikusan (Hincapie sokszor mélyebben van, mint Frimpong) építkezik, és az inkább belsővédő képességű, de kiváló atléta (és Bakker fegyelmezetlensége miatt kényszerből itt játszó) Hincapié korántsem volt akkora veszély, mint a túloldali egy-egyezős rakéta, Frimpong. Így Hincapiére felléphetett Botka, míg a másik oldalon Civic szinte mindig maradt Frimponggal – így Vécsei tehermentesült a falból való kiugrás alól, hiszen a prioritás Diaby követése volt.

Az elején talán „élőben”- a meccs első megnézése közben – nyomasztóbbnak tűnt a leverkuseni fölény, mint amilyen volt. Valójában az adatok is azt mutatják, hogy ez inkább húsz percig volt így. Itt a Passes Allowed per Defensive Action (hány passzt engedsz az ellenfélnek közbeavatkozásokhoz képest) totál elcsúszott, de vélhetően a 15 körüli átlag lett volna a cél (a hat El-meccsen a Wyscout szerint 16.67-öt átlagol a Fradi, de az Union Berlin pl. 15 körüli, meglehetősen szerény értékkel ér el mostanság világraszóló sikereket).

A nyomasztó hazai kezdésnek két okából egyik a leverkuseni nyomás, ami picivel a gól után visszaesett – Alonsóék, sok más csapathoz hasonlóan konzervatívabbak a vezetés tudatában.

A másik az inkább a csercseszovi futball hiányossága (szemben pl. az ebben is kiváló munkát végző rebrovival, de folytatva a stögeri mintát), hogy európai szinten, legalábbis kevésbé tud kitalálni olyan labdakihozatali sémákat, mellyel enyhíthetné a nyomást, és még helyzetbe is kerülhetne a Fradi. A progresszív passzolás fókusza persze nem feltétlenül elvárás, és Csercseszovot láthatóan nem érdekli ez a kérdéskör, ami nem jelentené azt, hogy ne lehetne enélkül sikeresnek lenni (pl. Ancelotti, Mourinho is hasonlóan nem erre a fázisra fókuszálnak). Érdemes visszautalni a sérülésekre (Abena-Knoester duó összeszokatlansága nem látszott, sőt különösebb gond nélkül semlegesítették Azmount), így például a csapat EL-meccsein legtöbb progresszív passzal rendelkező Samy Mmaee hiánya, valamint az ebben kategóriában második és amúgy is zseniálisan nyomástűrő Laidouni eligazolása is gyengítettek a Fradit már a meccs előtt.

Ezt tetézte még:

• az emberorientált magas presszingnél „értelemszerűen” szabadabban labdás döntéseket hozható, de nyomás alatt továbbra is bizonytalanul passzoló Dibusz (és itt nemcsak a gól előtti jelenetekre gondolunk)
• az eléggé romboló stílust képviselő Esiti nem igazán alkalmas erre (lásd pl. az 57. Perces labdavesztését)
• valamint a fent említett Zachariassen védekező feladata is

Knoester felívelései néha fel tudták oldani a nyomást (főleg, ha Mmaee visszalépve elszakadt Tah-tól, illetve amikor Marquinhos és Traoré keresztbe indultak mint a 66. percben), míg a Wirtz-Diaby duótól fellépő, és helyenként Amiri-Demirbaytól elszakadó Zachariassen labda nélküli, valamint Vécsei labdás megoldásai kifejezetten kreatívak voltak.

De a Fradi labdabirtoklásbeli problémája akkor ütközik ki jobban, amikor hátrányból kell játszania a csapatnak. Demirbay „közbelövése” előtt és utána is sikerült Dibuszéknak féken tartani az igazából túl sok megoldást nem találó Leverkusent, és többnyire megfékezni Frimpongot, valamint kikapcsolni a Wirtz-Diaby duót. Ugyanakkor a jól megszervezett, kompakt és jól tolódó védelemnek az ára a mélyebbről indulás, és a fenti taktikai okok miatt az olyan kialakított helyzetek, mint például Zachariassené, melyek alapvetően inkább második labdákból, vagy a végén már rendszertelen szituációból jöttek.

2. Alonso csapatának problémái egy „Arbeitssieg” után

A Leverkusen-edző Xabi Alonso a meccs előtt és után joggal dicsérte a Fradit és volt realista a csapatával kapcsolatban. Abban igaza van, hogy a korábbi fordulatos és kaotikus meccsekhez képest eredményben mindenképp sikerült előrelépnie a Leverkusennek, ahogy a saját csapatát illető kritikája is jogos. Azt a meccs előtti Facebook felvezetőmben taglaltam, Palacios hiánya érzékeny veszteség.

Demirbayra már csak a gólja miatt sem lehetett panasz. Viszont a közepes blokkban védekező Fradi elleni visszalépéseivel sokszor egy kiürített középpályát hagyó, támadásban nem sokat mutató Amiri sokkal kevesebbet mutatott (a rontott passzok 18 százaléka volt az övé, ez magasan a legrosszabb mutató), így Palacios hiányát talán magam is alábecsültem.

Szintén alábecsültem az Alonso által a Hertha ellen a folyamatos késései miatt megbüntetett, és vélhetően tegnap is emiatt jegelt Mitchell Bakker hiányát, aki abszolút támadó szárnyvédőként sokkal többet tudott volna hozzátenni, mint Hincapié, akié a másik 18 százalék volt a rontott passzokból. Ez főleg úgy, hogy az egész csapat 90 százalékkal passzolt, nagyon kilógott. Emellett nem mindig tudta tartani a magasságot, és így Wirtzet is sokszor ki kellett hozni a centrumból. Ez a tény, de alapvetően a Fradi jó védekezése volt az, ami megakadályozta a két tízes – Diaby és Wirtz – a maguk legszűkebb európai elit klubba tartó tehetségükhöz képest szerény meccsét.

Az Ortec passzmátrixából jól látszik, hogy Diaby mennyire elől játszott és szinte nem jött tőle passz – két veszélyes beadástól eltekintve a 20-22’ percnél, míg Wirtz bár sokkal involváltabb, kevés veszélyt alakított ki.

Talán a második félidő eleji Wirtz kiugratás, amit Diaby nem ért el, valamint ez az Esiti labdavesztés utáni helyzet volt a legnagyobb lehetőségük. Diabynak két csele sikerült a hatból, és négy párharcot nyert meg 13 elvesztett ellenében, így Adli-Hlozek-Schick trióval a padon jogosan nem játszotta végig a meccset. Wirtz, bár hiába zárt jó statisztikával (5 sikeres csel 1 gólpassz), 52 százalékos párharcmutatóval és látható frusztrációjával, azért mindketten tudnak ennél sokkal jobban játszani.

Az mindenképp kritika Alonso felé, hogy noha a meccset megnyerte, különösebb taktikai meglepetést, vagy az alapjátékból jól felkészült Fradi elleni, meccs közbeni változtatást nem tudott, vagy nem akart a korai gól miatt eszközölni. A végére 3-4-1-2-re váltott át Alonso, így Wirtz Adli és Hlozek mögé került, ami igazából túl sokat nem befolyásolt taktikailag. Az eredmény szempontjából csak annyit, hogy a jó pár éve a cseh futball legnagyobb reménységének tartott Hlozek szabadrúgása után jött Tapsoba.

3. Döntő momentumok nem a Fradi javára dőltek el

El is érkeztünk a legkevésbé elemezhető részhez. Mint látható, a jobbra és mélyre tolódó Fradi védelemnél remekül megvannak a párok (ahogy azt fent taglaltuk Zachariassen és Vécsei a Diaby-Wirtz duóval tartanak), sőt itt Botka is büntetlenül kiléphet a labdás Hincapiére, hiszen nincs mögé passzolási-futási lehetőség. Traoré visszazár, míg a 16-oshoz odalopakodó Demirbay-t ekkor jól követi Ryan Mmaee, mint ahogy a kilencedik perc elején is. Tehát az alaphelyzetben a Csercseszov csapat minden tagja követi és végrehajtja az utasításokat, és a Leverkusen túlbiztosítva és kockázatot kerülve adogat.

A gond akkor jött, amikor felbomlik a rend és az Esiti kihúzott labdájára induló Fradi támadóhármas és a többi csapatrész között nagy távolság alakul ki.

Ám ezt nagyjából sikerül kivédekezni, igaz, Wirtz helyzetfelismerése és Esiti hazardírozása (itt valószínűleg jobb ötlet a zónáját védeni, a labdaszerzés helyett), valamint a ballábas Demirbay bombája megmutatja azt a nagyon-nagyon minimális különbséget, ami talán döntött.

Hasonló a helyzet Hlozek szabadrúgásánál is. A két oldalsó befutó embert szépen kizárják (egyébként érdemes megemlíteni a Dibusz perspektíváját elrontó leverkuseni elősorfalt is), de Mmaee nem reagál a láthatóan tudatosan befutó Tapsobára, aki talán a párharc sorsát is eldöntötte ezzel a góllal.

Összegzésképp elmondható, hogy a korábbi El-meccsek ferencvárosi szempontból pozitív kimenetelét nem, jó teljesítményét azonban sikerült megismételnie Csercseszov csapatának. A lehetőségekhez képest tulajdonképpen jól megtervezett meccsen, két remek távoli lövés és a döntő momentumokbeli minimális szerencse, vagy koncentrációs hiba miatt 2-0-ról várhatják a visszavágót a Puskás Arénában. De mint azt egy legendás Fradi és egy legalább annyira legendás Leverkusen edző óta tudjuk: „a kettő null a legveszélyesebb eredmény”.

​​