Miért lesz a Fradi eddigi legnehezebb ellenfele a Leverkusen?

A német futball követőinek vélhetően nem újdonság, de azért a kontextus miatt érdemes kiemelni – és a lenti táblázat is mutatja –, hogy Bundesliga-szinten az elmúlt húsz év öt legjobb csapatának egyike a Bayer Leverkusen. De a hogyan előtt egy rövid kitérő a miértről, és előre is elnézést, hogy a német futball legnagyobb figurái, mint például Reiner Calmund, Dragoslav Stepanovic, Christoph Daum vagy Rudi Völler, most kimaradnak.

Noha a Bayer Leverkusen az egyik legjobban menedzselt német futballklub – itt értendő a gyógyszergyári anyagi háttér, a kiváló sportigazgatók, az elit akadémiai képzés, a zseniális játékosmegfigyelés és játékoscsábítás –, mégis megvan a táplálékláncban elfoglalt helye. Elsősorban az angol liga pénzügyi fölénye miatt, illetve főleg a Lipcse-brand kialakulásával szorultak le a Bayern-Dortmund duó mögött a dobogóról, de azt nem állítanám, hogy ezt csak úgy csendben elfogadják, hanem inkább más metódusokat alkalmaznak.

Ahogy azt Simon Rolfes sportigazgató mondja: „Egy olyan futballvilágban, amelyet egyre inkább a kommersz határoz meg, a Bayer Leverkusennek is át kell értékelnie a dolgokat. Elmúltak azok az idők, amikor a klub a német válogatott részére képzett válogatott játékosokat. Ebben a szezonban az alapcsapatból mindössze öt játékos lenne jogosult a német válogatottban játszani. Számunkra a minőség és a siker áll az előtérben. A Bundesligában a legjobb négy közé akarunk kerülni, és jól akarunk szerepelni a kupában és a Bajnokok Ligájában – ehhez pedig minőségre van szükségünk a csapatban. Nem bánnám, ha a 25 játékosunkból 20 a német válogatottban játszhatna. De meg kellene felelniük a mi magas elvárásainknak, és a költségvetésünkből tudnánk finanszírozni őket” – idézi egy júliusi cikk az Augsburger Allgemeine-ban.

Az anyagi biztonság tehát adott, ez tulajdonképp csak az alap, de nem előjog. Elég csak az olyan tradicionális német nagy klubok, mint a Köln, a Stuttgart, vagy a Schalke, illetve a másodosztályú HSV pokoljárását ellenpéldaként felhozni, de az ötven plusz egy szabály alól a leverkuseniekhez hasonlóan felmentett Wolfsburg, vagy az épp az ötven plusz egy keretrendszerébe visszatérő Dietmar Hopp-féle Hoffenheim – amelyik az utóbbi 15 fordulóban összesen öt pontot szedett össze – is vészjósló alternatíva. Sőt, talán emlékszünk, hogy az ötven plusz egyet effektíve kijátszó Lipcse az elmúlt két idényben miken ment át. Domenico Tedesco edző a 12. helyen vette át és vitte a Bajnokok Ligájába a csapatot tavaly, majd idén Tedescót a 11. helyen váltotta Marco Rose. Tehát megállapítható, hogy a Bundesligában még az ötödik helyet sem adják ingyen.

A Leverkusennél a legjobb ötbe kerülés is ezt a pályát járja be: nagyjából úgy jön, ki hogy volt jó pár év amikor a bajnoki címért vannak versenyben. A bajnoki címet ugye sosem nyerik meg, innen a Vizekusen vagy Neverkusen gúnynevek, de azért a jobb idényeikben a top négy összejön. Ugyanakkor akad példa az ideihez hasonló katasztrofális összezuhanásra, ami nagyjából 3-4 évente bekövetkezik mint pl. 2002/03-ban: Klaus Toppmöllert Klaus Augenthaler váltotta és vitte a következő idényben a bronzéremig, majd Augenthaler 2005-ben az elmúlt húsz év legrosszabb rajtját produkálta, de utódja a Hitzfeld-Völler-jobbkéz Michael Skibbe sem élte túl a lemaradást a nemzetközi kupáról. Jött 2008/09-ben Bruno Labbadia nagyszerű kezdése és kupadöntője, de a csapat csak a kilencedik helyen zárt. A következő szezontól már Jupp Heynckes irányít, akivel szorosan a Klopp-féle meglepetésbajnok Borussia Dortmund mögött másodikok lesznek, Heynckes azonban ismét Münchenbe megy és 91 ponttal nyer bajnokságot a triplázás évében. A Werkselfnek is nevezett csapatnál Samy Hyppia és a tragikusan elhunyt Sascha Lewandowski a helyes útra találnak, főleg 2012/13 -ban, amikor a Dortmund elleni különcsatát a második helyért elbukják, de utána is stabilian a top négyben vannak.

Roger Schmidt (2014-16) és Peter Bosz (2019-20) innovatív projektjeinek azonban előbb Tayfun Korkut és Heiko Herrlich eredménycentrikus, helyenként negatív futballja ad kontrasztot. Míg a tavalyi sikeredző Gerardo Seoane, idén az első nyolc fordulóban – amikor is a Bayern, a Dortmund és a Lipcse is magukhoz képest gyengén indultak és a Freiburg-Union Berlin holtverseny volt az élen – a 17. helyen szerénykedett. Emellett a kupa első körében kiesett a negyedosztályból feljutott, azóta a harmadik ligát szétzúzó Elversberg ellen, valamint a Bruges és a Porto ellen is vesztett a BL-ben.

Néhány dolog amiért Xabi Alonso csapata a Fradi legerősebb ellenfele lesz

Ezek után jött a képbe Xabi Alonso, akit tavaly már majdnem kineveztek a Leverkusennel hasonló cipőben járó Borussia Mönchengladbach élére.

Mint az látható, a korábbi világsztár meglehetősen sikeresen használja a játékoskarrierje és a pár év Real Sociedad második csapatánál szerzett tapasztalatait, hiszen irányítása alatt a Werkself ismét az öt legjobb csapat közé tartozik Németországban. Megítélésem szerint Alonso leverkuseni korszaka nagyjából három részre osztható, ebből az első kettő a Ferencváros szempontjából kevésbé releváns:

1. Egyrészt Seoane borzasztó idénykezdése nem a csapat igazi arca volt. A balszerencsés start a kupakieséstől az érdemtelen vereségekkel a Dortmund, Augsburg és a Hoffenheim ellen hamar elrontotta az öltözői hangulatot. Majd jöttek a piros lapok, Hradecky förtelmes, 43%-os védési hatékonysága, elképesztő potyagólok, a Porto és az Atletico ellen egy-egy kihagyott büntető az első félidőben. A március óta lábadozó Wirtz hiányát Schick is megérezte, az előző idényben 25 kanadai pontos Diaby Seoane alatt egy gólpasszig jutott. Így Alonsónak a három védőre átváltás és defenzív labdabirtoklásra alapozó stratégiája – felkészülés nélkül – alapvetően a vérzés elállításáról, és a világbajnoki szünetig eljutásról szólt. A kiszámíthatatlanság jellemezte ezt az első fázist, képesek voltak egymást követő meccseken teljesen össze-vissza játszani. A sima, Schalke elleni 4–0 után teljesen értelmezhetetlenül futballoztak a Frankfurt (1-5) és a Lipcse ellen (0-2, de csak 4 lövési kísérlettel 0.14 xG-vel), sőt ez akár egyazon meccsen belül is sikerült. Az akkor listavezető Union ellen 5 gólt lőttek a második félidőben amit szinte semmi nem indokolt – egy kiváló elemző ismerősöm, aki a meccsre Eindhovenből ment át, írta a félidőben, hogy ezért kár volt.

(Az Understat race chartján jól látszik, hogy alig 2 xG-ből húsz perc alatt a második félidőben szétlőttek az Union, addig 12 meccsen 9 gólt engedő védelmét)

2. A zsinórban három győzelem miatt már csak hét pontra volt tőlük a hatodik helyezett Dortmund. Sőt, a vb-t még nem kockáztató, de már jó állapotban visszatérő Wirtzcel talán már kicsit túl hamar akartak hinni Alonsóban és a tavaszi európai reményekben. Biztató jeleket akár a Gladbach elleni meccsen is lehetett találni, ahol három góllal is vezettek, és remek nyomástűrés után Diaby-t előszeretettel indították be az ellenfél magas védelmi vonala mögé.

Volt szerencsém a helyszínen nézni ennek a fázisnak a végét, amikor a Dortmund Emre Can védővonalba húzásával nyitott területet a befelé cselező szélsővédőknek (Marius Wolf), így megbontva a leverkuseni letámadást, majd Bellingham-Brandt és Adeyemi kontráival két gólt is szereztek. A rendkívül szimpatikusan, Guardiolához hasonlóan egyből németül nyilatkozó Alonso a meccs után teljes joggal sorolta a statisztikai és pályán mutatott fölényt. Tizennyolc lövésükből 6 talált kaput, 2.16 xG mellett, de Kobel kapus mindent fogott, míg a BVB 6/2 és 0.6 xG-ig és egy Tapsoba öngólig jutott. Érdekesség, hogy a meglehetősen nézhetetlen Augsburg elleni egygólos vereség után még az általában visszafogott leverkuseni Kicker-szakíró is kemény szavakkal bírálta az addig meglehetősen kesztyűs kézzel kezelt Alonsót. Mindenesetre az azóta eltelt hat hétben – talán a Bundesligában szertefoszlott európai indulásról szőtt álmok miatt – Xabi Alonso egy sokkal expanzívabb, esztétikusabb és eredményesebb Leverkusent rakott össze.

3. Változtatásait három alpontban vázoljuk, egyúttal meg is mutatjuk, hogy mik azok a dolgok, melyekre a Ferencvárosnak érdemes odafigyelnie:

1. Egy sokkal rugalmasabb labdatartás és építkezés, avagy kifejezetten a nyomás invitálása:

A kirúgásoknál a középső véd Tah magasabban helyezkedik egyfajta középpályás háromszögben, míg az általában magasan lévő Frimpong-Bakker (itt Hincapié) szélességi duó mélyre jön, így invitálva a nyomást. Ha nem jön elég számú ellenfél, akkor a passzjátékban erős mindkét oldalon belső védőként extra Tapsoba, a megindulásokat-belépéseket bátran vállaló Kossounou és Hincapié indulnak meg a labdával, vagy passzolják meg az első vonal mögé. Ha nincs más, akkor Azmounra felívelik a labdát, és az ellenfél utolsó vonalát szélesre húzó Diaby-Wirtz a csatárról lecsorgókból indulnak.

Az első vonalat áthozva Andrich és Palacios duplahatosa mellé Wirz alkot háromszöget, a Monaco második vonalán így jutnak át.

De a visszalépés a hihetetlen kombinatív készséggel és játékintelligenciával rendelkező Wirtz révén egészen extrém dilemmákba kényszeríti az ellenfelet (mennyire mélyen és szélre kövessük), és nyit meg passzsávokat.

A Freiburg négyvédős utolsó vonalát a visszalépő Hlozek és Azmoun szétzilálja, mivel a kilépést választják, így feladják a mögöttük lévő területet a keresztbeinduló Diabynak.

2. Az alapséma és az ellenfél térfelére jutás: 3 védő, az elszakadó Palacios, 2 magasra tolt támadó szárnyvédő, a középpályás négyszög és a visszalépő középcsatár

Egy kevésbé magas blokk ellen, vagy akár csak egy passzívabb ellen ez a középpályás négyszög – megtámogatva egy-egy szélességet adó játékossal, akit be lehet mélységbe indítani (a nem éppen a védekezésre született Frimpong és Bakker profilja tökéletesen passzol az ultraoffenzív szárnyvédőjéhez), míg a visszamozgó középcsatárral a legtöbb védőséma nem tud-akar mit kezdeni (nem akarván szétzilálni saját utolsó láncukat).

Ebben a fázisban kulcsfontosságú az újdonsült világbajnok Exequiel Palacios, aki elszakadásaival, futómennyiségével és területfelismerő képességével enyhíti a nyomást.

3. Talán még ennél is veszélyesebb az ellenfél térfelére érve a kétoldalú kombinatív játék, amit balról Palacios, Wirtz és Bakker háromszöge határoz meg. A túloldalon inkább a belső védő – a dinamikus Kossounou belépései vagy Tapsoba passzai –, valamint a Bundesliga két 36km/h-t meghaladó rakétája, Moussa Diaby és Jeremie Frimpong interakciója jelent életveszélyt, mint azt pl. a Hertha tapasztalta.

Ferencvárosi szempontból mindenképp aggasztó lehet, hogy a Leverkusen az utóbbi 6 meccsén 14 gólt szerzett, és ezt ezen időszak alatt 12.79 xG-vel támasztja alá. Mindezt olyan kiemelkedő egyéni teljesítményekkel úgy mint

• A Kickernél a forduló csapatába már hatodjára bekerülő Frimpong
• A hétvégi forduló legjobbjának választott Diaby 3 gólnál és 1 gólpassznál jár
• A saját és Alonso bevallása szerint is még kb. 90%-os Wirtz 2 góllal és 3 gólpasszal
• Az egyre inkább beépülő Azmoun (2 gól legutóbbi 2 meccsén) és az utóbbi 4 meccsen legalább 25 percre beszálló tavaly 24 Bundesliga gólig jutó Patrik Schick is beleszólhat majd a párharcba

A védekezésről röviden

Alonso főleg döntetlennél vagy hátránynál akar dominálni, előny birtokában azonban képes visszaállni és kontrázni, amihez persze extrém képességű játékosai is vannak (lásd Seoane sikereit). A csapat labda elleni munkája nem különösebben említésre méltó – többnyire emberorientáltan védekeznek magasan félpályánál, és a centrumot védik (így négy fiatal, elitképességű, néha koncentrációs problémákkal küzdő belső védővel ezt simán megtehetik), és igyekeznek visszaszerezni a labdát minél hamarabb.

A Dortmund ellen egy rombusszal védekeztek középen, és hátul plusz egyben, amit az utóbbi meccseken inkább erre a Hertha ellen is látható 3-4-1-2-re módosítottak (az utolsó vonali plusz egyet néha feladják, ha van olyan csapat amelyik át tudja hozni az első vonalon).

Alonso szempontjából pozitívum, hogy a Bundesliga aljához tartozó támadócsapatok – akiknek az ún. élő pontszáma 1620 körül mozog, például Hoffenheim, Hertha, de idekényszerült a 2023-as évben 8 meccsen tíz gólt lövő 1775 pontos Freiburg is – alig-alig jutottak egy gól és xG fölé. Ugyanakkor akár a Mainz, akár a Monaco (1725-nél vannak mindketten) elleni magasabb szintet képviselő csapatokat nézzük, ők azért már bőven tudtak valamit keresni Hradeckyék ellen. Főleg úgy, hogy bár a Fradi ebben a modellben egyébként csak 1529 ponttal áll, ez a Trabzonspor (1592) Crvena Zvezda (1629), vagy a Monaco (akkor 1698) ellen nem igazán zavartatta őket.

Összegzésképpen elmondható, hogy a Leverkusen az elmúlt hetekben egy rugalmas, bátor, izgalmas és expanzív, de helyeként kaotikus futballt mutatott be.

Nem mindig tudják kontrollálni a meccseket, és „szívesen” mennek bele igazi adok-kapok meccshelyzetekbe, olykor hatalmas hibákat vétve. Ám elképesztő minőséget tudnak a pályára vinni és kulcsjátékosaik most lendülnek formába. A bajnokságban különösebben nincs nagyobb perspektívájuk, így Alonsónak és a csapatnak is jól jöhet egy esetleges menetelés, amit a Monaco ellen nagy nehezen elkezdtek.

A Leverkusen-Ferencváros Európa liga-nyolcaddöntő első meccse csütörtökön 18:45-kor kezdődik, a mérkőzést a Telexben percről-percre közvetítjük.