Azerbajdzsán büszkesége, az FTC ellenfele: propaganda- és menekültcsapat egyben

A kazahsztáni Tobol és a pozsonyi Slovan kiverése után szerda este a Qarabağ otthonában folytatja a Bajnokok Ligája-selejtezős szereplését a Ferencváros futballcsapata. A Qarabağ politikai-történelmi háttere jóval érdekesebb a szűken vett futballszakmai kérdéseknél, de előbb nézzük ez utóbbit. Ez sem érdektelen, az elmúlt évek eredményei alapján ugyanis egyáltalán nem egyértelmű, hogy a Ferencváros a párharc esélyese.

Esélyes a Fradi? Felejtsük el!

A Qarabağ idén zsinórban kilencedik alkalommal jut valamelyik európai kupa főtáblájára, a Ferencvárosnak sorban negyedszerre jött össze ugyanez. (Azzal, hogy a Qarabağ és a Ferencváros a BL harmadik selejtezőkörébe jutott, immár biztos, hogy ősszel legrosszabb esetben is a Konferencia-liga csoportkörében folytatják.)

Az azeriek egyszer a Bajnokok Ligájában, egyszer a Konferencia-ligában, hatszor az Európa-ligában szerepeltek, legutóbb a Fradinál még csak áhított tavaszi folytatást is megélték, végül a Marseille kettős győzelemmel verte ki őket. A csapat az azeri futball ékköve, ne tévesszen meg senkit, hogy múlt csütörtökön a Fehérvár viszonylag simán vert ki egy másik azeri csapatot, a Gabalát.

A sokszor csalóka, de mégis valamilyen viszonyítást jelentő transfermarkt adatai szerint a meccset le se kéne játszani, annyival értékesebb a Ferencváros kerete (42,4 millió euró vs. 14,1 millió euró). A Ferencváros idén nyáron eddig a 10,9 milliós Tobolt és a 20,1 milliós Slovant verte ki – ez idáig rendben is van, a magyar csapat érvényesítette a papírformát. A transfermarkt adatait mint támpontot viszont azonnal el is felejthetjük, ha megnézzük, hogy a Qarabağ kiket búcsúztatott idén nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőitől: két, nála jóval értékesebb csapatot, a 32,85 milliós eurós Lech Poznańt 5–2-es összesítéssel; és a Fradival megegyező, 42,1 millió eurós FC Zürichet 5–4-gyel.

Öt azeri vs. egy magyar

Az Azerbajdzsánban egyeduralkodó Qarabağ edzője a 68-szoros válogatott egykori csatár, Gurban Gurbanov, aki 2008 óta áll csapat élén. Gondoljunk csak bele, a FTC-nél abban az évben váltotta Csank Jánost Bobby Davison, azóta Sztanyiszlav Csercseszov a kilencedik vezetőedző.

A játékoskeretet tekintve a Qarabağ több hazai játékossal éri el a sikereit, mint a Ferencváros. Amikor a Slovan elleni hazai meccsen a Fradiban egyedül a kapus Dibusz Dénes volt magyar, az ugyanakkor játszott Qarabağ–Zürich-meccsen öt hazai játékos kezdett, és beállt még további négy azeri. A kilenc játékos között volt két 21 éves azerbajdzsáni tehetség, és volt egy-egy honosított, az azeri válogatottban szereplő brazil és horvát játékos is.

A keret legértékesebb játékosa az az 1,2 millió eurós brazil Kady, akinél a Ferencvárosban 15-en érnek többet. De mondom még egyszer: ez igazából semmit sem jelent.

Élet az alsóbb szovjet ligákban

Az egykor 25-30 ezres Ağdam csapata szépen elketyegett az alsóbb szovjet ligákban, leszámítva a hetvenes éveket, amikor a felelőtlen gazdálkodás miatt a városban megszűnt a futball. A titkosszolgálatokat Sztálin alatt felügyelő Lavrentyij Berija nagy futballrajongó volt, tele ötletekkel, és ezek az ötletek, legyenek bármilyen véresek is, többé-kevésbé meg is valósultak. Viszonylag ártalmatlan és jórészt megvalósult elképzelései közé tartozott, hogy a népes orosz és ukrán szövetségi köztársaságon kívül mindegyik szovjet köztársaságnak legyen egy-egy reprezentáns klubja a legfelső ligában. Azerbajdzsánban így esett a választás a bakui Neftçi csapatára, ami manapság a Qarabağ legnagyobb hazai riválisa.

Az addig több néven is futó Qarabağ a nyolcvanas évek vége felé kezdett soha nem látott sikereket elérni, 1988-ban és 1990-ben is megnyerte például az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság bajnokságát. A csapat sikereiben, a fiatal játékosok nevelésében nagy szerepe volt az 1946-ban született Allahverdi Bagirovnak, aki tősgyökeres ağdamiként előbb játékosként, majd edzőként szolgálta szeretett városa klubját. Az életét 1992. június 12-én egy harckocsiakna oltotta ki.

Sok ezer halottal járó háború Hegyi-Karabahért

Moszkva nemzetiségi politikája tele volt a Szovjetunió összeomlása alatt és után sorra robbanó időzített bombákkal. Ilyen volt például a Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára által az orosz szövetségi államtól elvett és többségében oroszok által lakott Krím Ukrajnának ajándékozása 1954-ben. Következményeit ma is nyögi a világ. És ilyen volt az örmény többség által lakott Hegyi-Karabah is, amit az azerbajdzsáni szocialista köztársaságnak adtak. Az örmények még a szovjet időkben is folyamatosan kérték a terület Örményországhoz csatolását, még akkor is, ha Örményország és Azerbajdzsán is a nagy Szovjetunió része volt.

Mihail Gorbacsov 1985-ös hatalomra jutásával már nyíltan lehetett beszélni az addig tabuként kezelt nemzetiségi kérdésről – bár Moszkva képességeit egyébként meghaladta ezeknek a sokszor véres konfliktusokkal járó helyzeteknek a kezelése.

Aláírásgyűjtések, el nem ismert népszavazások, tömegverekedések követték egymást sőt, Szumgaitban, egy Baku melletti iparvárosban a helyi hatóságok asszisztálása mellett az azeriek véres, örményellenes pogromot hajtottak végre több tucat halottal. Azeriek és örmények menekültek azokból a városokból, ahol kisebbségben voltak. (Örményországban negyedmillió azeri, Azerbajdzsánban félmillió örmény élt a szovjet időkben.)

Az 1988 és 1994 között tartó ellenségeskedésnek, ami 1992-től nyílt háborúba csapott át, több tízezer ember esett áldozatul, több mint egymillió embernek kellett elhagynia a lakhelyét.

Ağdam városának pusztulnia kellett

Az Azerbajdzsán nemzeti hőse címmel posztumusz kitüntetett Bagirov 1988-ban önként jelentkezett az azerbajdzsáni hadseregbe, 1990-ben már saját zászlóalja volt. Az azeriek dicsőítették harctéri sikereit, de a legjelentősebb háborús teljesítménye a foglyok, valamint a holttestek cseréjének megszervezése volt az örmények és az azeriek között. A muszlim szokás szerint szakállt növesztő Bagirov erőfeszítéseit az örmények is elismerték. Az egyik fogolycserénél felismerte egy egykori játékosát, összeölelkeztek, pedig azeriek és örmények között ez a mai napig nem hétköznapi cselekedet, ezt a jelenetet ráadásul még egy kamera is megörökítette.

Ağdam városa nem része Hegyi-Karabahnak, a terület határán, de Azerbajdzsánban fekszik. Miután Azerbajdzsán 1992-ben kikiáltotta a függetlenségét, Hegyi-Karabah is így tett, ekkorra vált totálissá a háború. Bagirov addigra már halott volt.

Az azeri hadsereg Ağdamból lőtte Hegyi-Karabah központját, Sztepanakertet, ez okozta a város és több más környékbeli település vesztét. A háborút megnyerő örmények, hogy biztonságban tudják Hegyi-Karabahot, ostrom alá vették, majd elfoglalták és teljesen lerombolták. A világ tán legnagyobb szellemvárosa lett belőle. Az azeriek a 2020-as második hegyi-karabahi háborúban visszafoglalták ugyan a várost, a régi életnek azonban azóta sincs nyoma, és a Qarabağ visszatéréséről sincs szó. A csapat továbbra is Bakuban játssza a bajnoki meccseit egy 2015-ben átadott kis ékszerdoboz-stadionban, a nemzetközi kupameccseit viszont – a Fradit is itt fogadják – a 31 ezres Tofik Bahramov Stadionban rendezik. (Bahramov volt az a partjelző, aki az 1966-os vb-döntőben tévesen azt javasolta a játékvezetőnek, hogy adja meg az angol Geoff Hurst gólját a németek ellen.)

Az azeri Hegyi-Karabah dicsőségét hirdetik

A Qarabağ 1993 júniusában játszotta utolsó mérkőzését Ağdamban, az Imarat stadionjában, amiből mára csak egy kupac rozsdás lom maradt. Volt olyan meccsük, az İnşaatçı Sabirabad elleni, amikor az örmények meccs közben kezdték bombázni a stadion környékét. A békéből érkezett vendégjátékosok egy emberként a földre vetették magukat, a Qarabağ játékosai viszont folytatni akarták a meccset, addigra ők már hozzászoktak az efféle zajokhoz. (Ekkoriban született a mai Qarabağ egyetlen, a környékről származó játékosa, a védekező középpályás Kara Karajev, aki más klubban nem is lépett pályára, immár négyszáz mérkőzésnél tart.)

A Qarabağ 1993. augusztus 1-jén – immár Bakuban – megnyerte a bajnoki döntőt, ezzel ők lettek a független Azerbajdzsán második bajnokcsapata. A száműzöttek csapatának 21 évet kellett várnia a következő bajnoki címre. Közben kis híján csődbe mentek, de Azerbajdzsán mindenható elnöke, Ilham Alijev hathatós közreműködésével egy iráni születésű testvérpár vezette, jórészt állami megbízatásokból élő holding megvette a Qarabağot.

Ağdam egykori csapata a nevével és az európai futball csoportköreiben való rendszeres szerepléssel, minden egyes nemzetközi mérkőzésével azt üzeni, hogy Azerbajdzsán soha nem mond le Hegyi-Karabah visszaszerzéséről. A nemzeti ügy reklámozására pedig a Bajnokok Ligájánál aligha lehet elképzelni jobb felületet.

Attól pedig finoman szólva sem kell tartani, hogy a szegény és kilátástalan Örményországban FC Artsakh néven az európai futballba berobbanjon egy, a nevében az örmény Hegyi-Karabah dicsőségét hirdető klub.

Források: The Set Pieces, Planet Football, Independent, Futbalograd