Putyin ördöglakatba bonyolódott Hegyi-Karabahhal

2020. október 10. – 22:25

Putyin ördöglakatba bonyolódott Hegyi-Karabahhal

Másolás

Vágólapra másolva

Új, egyelőre mindkét oldal szerint be nem tartott tűzszünet van, béke még nincs Hegyi-Karabahban, ahol szeptember végén újultak ki a harcok Örményország és Azerbajdzsán között. Az 1994-ben tűzszünettel lezárt harcok után az örmények lakta terület örmény ellenőrzés alá került, de végleges megállapodás híján világos volt, hogy a status quo nem felel meg Azerbajdzsánnak, amelynek formálisan része Hegyi-Karabah. Moszkvának különösen rosszul jött a harcok kiújulása, mert szinte megoldhatatlan diplomáciai és katonai feladat elé állítja a Kremlt: úgy kellene megvédenie szövetségesét, hogy közben Azerbajdzsánnal, és az azt támogató Törökországgal sem akar nyílt konfliktusba kerülni. Ankara minden bizonnyal bátorította Bakut a harcok megindításában, így a konfliktus a térségben befolyása visszaszorulásától tartó Oroszország és az erősödő Törökország erőpróbájaként is értelmezhető.

Szombaton délben életbe lépett ugyan a tűzszüneti megállapodás az Örményország és Azerbajdzsán között lévő, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban, de az örmény és azeri fél máris az orosz közvetítéssel tető alá hozott megállapodás felrúgásával vádolja egymást.

A humanitárius tűzszünet célja hivatalosan a foglyok és az elesett katonák holttesteinek kicserélése a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) közreműködésével.

A szeptember 27-én indult harcok eddigi veszteséglistája nehezen ellenőrizhető: a hírek szerint szombatig folyamatos volt a polgári lakosságot érő aknatűz és dróntámadás, de örményországi és azeri településeket is ért találat.

Örményország szerint a Hegyi-Karabah-i – és az örmény hadsereg – 350, Azerbajdzsán legalább 260-280 katonát veszített. Az azeri fél nem közli saját veszteséglistáját, Ilham Aliyev elnök a héten azt mondta, ezt majd a harcok végeztével teszik meg. A harcok hivatalosan az azeri hadsereg és a hivatalosan el nem ismert Hegyi-Karabah-i Köztársaság erői között folynak, de azt Jereván elismeri, hogy Hegyi-Karabahba – örmény nevén Arcahba – Örményországból is érkeztek tartalékosok és önkéntesek. Korábban sem volt titok, hogy az örmény hadsereg katonái szolgálatot teljesítenek a területen.

Eközben Aliyev katonai sikerekről számol be, az azeri hírek magukat megadó örmény katonákról szólnak, valamint Azerbajdzsán területét érő örmény támadásokról. Csütörtökön az Örményországhoz és Hegyi-Karabahhoz is közel fekvő Gandzsába csapódott rakéta, egy nő életét vesztette. Baku vizsgálatot indított azért is, mert állítása szerint Örményország a Ceyhan-Tbiliszi-Baku kőolajvezeték ellen is támadást intézett. Az örmény fél visszautasította a vádakat.

Péntek reggel az azeri erők ismét ágyúzták az enklávé székhelyének, Sztepanakertnek a környékét. A várostól 15 km-re fekvő Susában csütörtökön rakétatalálat ért egy örmény székesegyházat, beszakadt a tető, kitörtek az üvegablakai, törmelék borítja a padokat, jelentette az AFP tudósítója a helyszínről. Az azeriek később tagadták, hogy ők támadták volna az örmények egyik nemzeti jelképének számító székesegyházat, amit még az első karabahi háború után építettek az 1990-es évek elején. A helyszínen három újságíró is megsérült.

Kis háború, nagy játékosok

A felek egymást vádolják a harcok kirobbantásával, amelyek a háború szélére sodorták Örményországot és Azerbajdzsánt is. A harcok azonban jóval szélesebb kört veszélyeztetnek, miközben mind az azeri, mind az örmény oldal elszánt. Nem véletlen, hogy már megvan örmény oldalon a háború vizuális hőse is, a csütörtökön elesett Narek Ovanniszjan tüzér, akiről még szeptember végén készített a Reuters látványos képet a harcok közben.

Délről Irán, északról Grúzia figyelmeztette a feleket, hogy a harcok véletlenül se terjedjenek ki az ő területükre. A héten az iráni hatóságok arról számoltak be, hogy egy határmenti településen aknarepesztől sérült meg egy gyerek. Grúziában pedig két – ismeretlen eredetű – drón zuhant le nem messze az azeri-grúz-örmény határtól.

De még érzékenyebbé teszi a konfliktust, hogy Azerbajdzsán mellett Törökország állt ki egyértelműen, Örményország pedig katonai szövetségben áll Oroszországgal, igaz, Moszkva ódzkodott attól, hogy a közvetítésen túl beavatkozzon.

A Kreml helyzete sokszorosan nehéz: a Kollektív Védelmi Megállapodás Szervezete (ODKB) garantálja, hogy tagjainak védelmet nyújt külső támadás esetén. Egyelőre azonban a harcok Hegyi-Karabah területén folytak, Moszkva tehát hivatkozhat arra, hogy Örményország nemzetközileg elismert határait nem fenyegeti külső veszély – bár az elmúlt napokban ezeken a határvonalakon fekvő településeket is ért dróntámadás, legalábbis erről számolt be mind Örményország, mind Azerbajdzsán. (Hasonló történt egyébként idén nyáron is, akkor azonban a tűzszüneti megállapodás megsértésén a felek túlléptek, így nem szélesedett ki a konfliktus.)

Egy lakóház alagsorában kialakított óvóhelyre menekült emberek Hegyi-Karabah fővárosában, Sztepanakertben, 2020. október 9-én.
Fotó: Aris Messinis / AFP

Moszkva azonban nemcsak ezért szólítja fel a feleket a helyzet tárgyalásos rendezésére, hanem azért is, mert szeretné elkerülni az összeütközést Azerbajdzsánnal, amely magával hozná a kapcsolatok újbóli megromlását Törökországgal is.

Ami Azerbajdzsánt illeti, olajtartalékai révén Moszkva befolyása korlátozott, de a Kreml értékeli, hogy Baku a távolságtartás ellenére sem konfrontálódott Oroszországgal, és nem törekszik NATO-tagságra sem. Ezt a konstruktív-semleges hozzáállást Moszkva nem szívesen borítaná fel egy fegyveres konfliktusban való részvétellel.

Ráadásul Oroszországban csaknem tizenötezer azeri diák tanul, 190 ezer azeri állampolgár él, gazdasági kapcsolatai pedig nem csekélyebbek, mint Örményországgal, sőt: utóbbival az áruforgalma 2,6, Azerbajdzsánnal 3,2 milliárd dollár. Örményországban kétmilliárd, Azerbajdzsánban ötmilliárd dollárra becsülik az orosz befektetéseket – persze a jóval kisebb gazdaságú, alig hárommilliós Örményországban az orosz gazdaság súlya jóval nagyobb, mint a 10 milliós Azerbajdzsánban.

Ráadásul mindkét fél fegyvereket is vásárol Oroszországtól. Igaz, Örményország ehhez sokszor katonai szövetségesként kedvezményes áron jut, Azerbajdzsán pedig az utóbbi öt évben katonai beszerzéseinek 60 százalékát Izraellel bonyolította le, Oroszországgal csak 31 százalékot – írta a Kommerszant. Azerbajdzsán tehát egyértelműen távolodik Moszkvától, ám ez nem jelent olyan feszültséget, mint amilyenbe Oroszország Ukrajnával, Moldovával vagy Grúziával keveredett. Ez azonban megváltozna egy orosz beavatkozással Örményország oldalán.

Nem eléggé barát, nem eléggé ellenség

A Törökországgal való viszonyra pedig a szíriai orosz katonai szerepvállalás miatt kell figyelnie Moszkvának. Emiatt Ankara a kezdetektől, 2015 ősze óta neheztelt, a két ország kapcsolata egy szűk évre mélypontra is került – ekkor Törökország kilőtt egy orosz vadászbombázót –, ám azóta a kapcsolat nagyjából rendeződött. A szíriai polgárháborúban az oroszok szerepét a szíriai elnök, Bassár el-Aszad oldalán Törökország végül tudomásul vette, cserébe saját zónát alakíthatott ki Szíria északi részén.

A képletet bonyolítja az oroszok megjelenése a polgárháborúban lényegében szétesett Líbiában is, ahol szintén török érdekeket sértett, ám egyelőre ezt a vitát is sikerült rendezni. Ezt a kényes egyensúlyt is felborítaná az aktív orosz katonai szerepvállalás Hegyi-Karabahban. Igaz, nem lehet kizárni, hogy a karabahi konfliktus felforrósításához Ankara adott bátorítást Azerbajdzsánnak, mert Recep Tayyip Erdoğan ezzel erősítheti alkupozícióját Moszkvával szemben nemcsak a térségben, de Szíriában és Líbiában is.

A helyzet a Kremlnek még bonyolultabb: számára nemcsak, hogy Örményország ellenségei nem ellenségek, akikkel ezért nem is szívesen konfrontálódna, de Örményország sem eléggé szövetségese. Stratégiailag persze fontos, hiszen katonai bázisa is van az országban, ám politikailag nincs meg az összhang Vlagyimir Putyin és Nikol Pasinjan örmény kormányfő között.

„Nem geopolitikai vita van közöttük, hanem, hogy úgy mondjam, értékkonfliktus”

– mondta a Telexnek Vahram Martiroszjan. A magyarul is tudó jereváni író szerint az örmény politikai atmoszféra nem passzol Moszkva elképzeléseihez.

Először is a jelenlegi kormány 2018-ban tömegtüntetések révén szerezte meg a hatalmat, miután tiltakozás indult amiatt, hogy Szerzs Szargszjan elnök egy alkotmánymódosítás nyomán a kormányfői székbe akarta átmenteni hatalmát, annak ellenére, hogy korábban jelezte, végleg visszavonul. Ez már önmagában is szálka a Kreml szemében, de az még nagyobb, hogy a posztszovjet térségben szokatlanul nagy – legfeljebb Grúziához hasonlítható – szabadsággal működnek a nem kormányzati civil szervetek, és a Soros Alapítvány is üdvözölt partner. A sajtó is sokszínűbb, így teret kap Oroszország kritikája is, például az a vád, hogy Szargszjan gazdasági szempontból túlságosan nagy teret engedett az országban Moszkvának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdoğan török elnök moszkvai találkozója 2020. március 5-én.
Fotó: Sergey Guneev / Sputnik / AFP

Ankara közelebb van, mint Moszkva

Ezzel Örményország szinte Grúziával került egy szintre Moszkva szemében. Annyira, hogy a Kreml már egyértelmű figyelmeztetést is küldött Jerevánnak, lényegében Azerbajdzsánt és Törökországot támogatva. „Amíg a törökök nem lépik át Örményország határait, minden joguk megvan arra, hogy beavatkozzanak a karabahi konfliktusba” – ezt nem más mondta, mint Evgenyij Prigozsin, akit a Regnum orosz hírügynökség idézett. Ő ugyan csupán üzletember, ám jóval több annál, elvégre Putyin szakácsaként tartják számon, aki nemcsak a Kreml étkeztetésével bizonyította kitüntetett helyét az elnök közelében, hanem azzal is, hogy a hírek szerint szerepe van a külföldön bevetett orosz – vagy posztszovjet – zsoldosok megszervezésében is, akik egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a törvényesség határát súroló üzletből Afrikában és a Közel-Keleten is.

Prigozsin arról is beszélt egy török lapnak adott interjújában, hogy Pasinjan alatt Örményországban amerikai NGO-k jelentek meg, amelyek szítják a konfliktust. Lényegében tehát a Kreml Prigozsinon keresztül nemcsak elismerte Törökország jogát a térségben beavatkozásra, de még bátorította is aktív fellépésre azzal, hogy a konfliktus kirobbantásáért az örmény kormányfőt és az amerikaiakat tette felelőssé.

Ez azonban nem jelenti, hogy Moszkva átengedte a terepet és lemondott Örményországról, amely nélkül a dél-kaukázusi térségben jelenléte elképzelhetetlen volna. Viszont bármilyen esetleges beavatkozáshoz olyan indok kellene, amely nem értelmezhető az azeri hadsereg elleni fellépésként – áll a Carnegie.ru főszerkesztője, Alekszandr Baunov elemzésében.

Ez az indok a terrorizmus megállítása lehet.

Erre utalt az orosz külügy hivatalos Facebook-oldalán is közölt nyilatkozat, amely szerint Moszkvát „mély aggodalommal töltik el” azok a hírek, amelyek szerint Szíriából és Líbiából érkeznek terroristák a térségbe. „Felhívjuk az érintett államok vezetőinek figyelmét, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a felbérelt harcosokkal szemben és záros határidőn belül vonják ki őket a térségből” – áll a konkrét országok megnevezésétől látványosan tartózkodó bejegyzésben.

Asztalhoz ültették az örményeket és az azerieket

A Kreml pénteken annyit legalább elért, hogy a tárgyalófeleket asztalhoz ültethette, az orosz, az örmény és az azeri külügyminiszterek találkoztak Moszkvában. A tíz órán át tartó találkozó nyomán szombaton életbe lépet a tűzszüneti megállapodás, bár a felek már a határidő utáni percekben annak megsértésével vádolták egymást.

Aligha térnek vissza a felek végleg a tárgyalóasztalhoz, teljesen mellőzve a katonai megoldást: az azeri elnök pénteken közölte: „az a status quo, amely az eddigi megállapodás alapját képezhette volna, már nem létezik.” Ilham Aliyev szerint az örmény állások legfontosabb védelmi vonalait már áttörték – írta az MTI.

Szergej Lavrov orosz, Zohrab Mnacakanjan örmény és Jeyhun Bayramov azeri külügyminiszterek találkozója Moszkvában 2020. október 9-én.
Fotó: Orosz Külügyminsztérium / AFP

Épp az érzékeny és Örményország részéről nagy anyagi és politikai áldozatokkal fenntartott status quo az, ami miatt Moszkva régóta rá szerette volna bírni Örményországot arra, hogy véglegesen rendezze a konfliktust, ám erre az örmény kormányok sosem vállalkoztak, mert politikai öngyilkosságnak tartották, hogy az örmény ellenőrzés alá vont területek bármelyik részét átadják Hegyi-Karabahért cserébe.

A négyezer négyzetkilométeres, 150 ezer örmény lakta Hegyi-Karabah ugyanis szigetként ágyazódik Azerbajdzsánba, de az 1994-ben tűzszünettel lezárt háborúban Örményország további hétezer négyzetkilométert is megszerzett, közvetlen összeköttetést biztosítva ezzel Örményország és Hegyi-Karabah között. Ezeken a területeken azeriek éltek, akik éppúgy menekülni kényszerültek a háború elől Azerbajdzsán többi részébe, ahogyan örmények százezrei voltak kénytelenek végleg elhagyni Azerbajdzsánt 1988 és 1992 között. (Lásd keretes írásunkat a cikk végén.)

Moszkva jól tudja, hogy az idő nem a fogyatkozó Örményországnak, hanem az olajbevételektől ugyan egyoldalúan függő, de összességében gazdaságilag, katonailag is erősödő, népességében is gyarapodó Azerbajdzsánnak kedvez. A Carnegie.ru elemzése szerint a mostani konfliktus jelenlegi szakasza harcok révén, de végül azzal zárul, amivel a tárgyalóasztalnál kellett volna: bizonyos, korábban azeriek lakta – jelenleg szinte néptelen – területek átadásával, és az örmények lakta Hegyi-Karabah megőrzésével, úgy, hogy státuszának végleges rendezését későbbi tárgyalásokra hagyják.

A régi sérelem nem is olyan régi – de véres

Az örmények lakta Hegyi-Karabah (örmény nevén Arcah) hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, a gyakorlatban azonban az 1994-es tűzszüneti megállapodás óta a nemzetközileg el nem ismert Hegyi-Karabah-i Köztársaságé, amely formálisan különálló, lényegében azonban egy egységet alkot Örményországgal. A 11 ezer négyzetkilométeres területet 150 ezer ember lakja.

A kereszténységet elsőként államvallássá tevő Örményország és a térségben szeldzsukokkal a 11. században megjelenő török népekből kialakuló azerbajdzsániak együttélése lassan ezer éve tart – török, perzsa, orosz birodalmak alatt – Hegyi-Karabah ügye, és általában az örmény-azeri ellentét csak a 20. század elejére kialakuló modern nemzeti öntudattól kezdve vált éles kérdéssé.

1905-1906-ban volt az első etnikai alapú mészárlás, amelynek nagyobb részt örmény áldozatai voltak. 1918-ban viszont – az akkor világszinten is meghatározó olajipara miatt már a cári Oroszországban is soknemzetiségű – Bakuban jött a revans: az első világháborúban széteső Oszmán Birodalom frontjait megjárt örmény erők a formálódó, nem sokkal később egy időre visszahúzódó szovjet hatalom oldalán mészároltak le azerieket. (Nem mellékes, hogy 1915-ben több mint egymillió örményt mészároltak le az Oszmán Birodalomban, márpedig az azerieket török szövetségeseknek tekintették.)

Az oroszországi polgárháború idején a terület brit érdekszféra volt, és a britek is hajlottak arra, hogy Hegyi-Karabah – a tőle nyugatra fekvő, zömmel azeriek lakta síkvidékkel együtt – az 1918-ban létrejött Azerbajdzsán állam része legyen. 1920-ra a szovjetek stabilizálták hatalmukat a térségben, egy évvel később Örményország és Grúzia is a Szovjetunió része lett. A három kaukázusi államot egy közös tagköztársaságba szervezték, amely 1936-ig maradt fenn. Ezután ismét három köztársaság lett belőlük, de Hegyi-Karabah – autonóm területként – ekkor is Azerbajdzsán része maradt, bár az örmény fél többször kérte a terület fennhatóságának átadását.

50 évvel később, a peresztrojka késői időszakában vált ismét forróvá a helyzet. A két ország területén kölcsönösen nagy számú kisebbség élt: Örményországban negyedmillió azeri, Azerbajdzsánban csaknem félmillió örmény – ebből több mint kétszázezer az 1,7 milliós Bakuban. Fegyveres összecsapások, pogromok már 1988-tól voltak, azeriek is hagyták el Örményországot, és Azerbajdzsánban is egyre több támadás érte az örmény közösségeket. Ennek csúcsát 1990 januárjában, legalább kilencven halottal a bakui pogrom jelentette, amely miatt a szovjet hadsereg is bevonult a városba – bár ebben nem annyira az örmények védelme, mint inkább a szovjet hatalom megmentésének kísérlete játszott szerepet. Addigra már csak 35 ezer örmény maradt a városban, ahol ma már semmilyen örmény közösség nincs.

A Szovjetunió megszűnésével függetlenné vált országok a szovjet hadsereg rájuk eső fegyvereivel 1992-től kezdték meg nyílt harcukat Hegyi-Karabahért. A harcból – részben orosz fegyveres támogatással – Örményország került ki győztesen: Hegyi-Karabah-i Köztársaság néven örmény ellenőrzést biztosítottak az egykori autonóm terület és a tőle nyugatra fekvő síkvidék felett – amelyet azeriek és kurdok laktak. Ez a síkvidék ma lényegében lakatlan.

(Borítókép: Bombázásban megsérült épületek Hegyi-Karabah fővárosában, Sztepanakertben 2020. oktbóber 8-án. Fotó: Aris Messinis / AFP)

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!