Olaszország-Magyarország 2-1

2022. június 7. – 20:34

frissítve

Olaszország-Magyarország 2-1
Fotó: Laurens Lindhout / Soccrates / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott az első félidőben kétgólos hátrányba került az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, aztán egy öngóllal visszajött ugyan, de komoly esélye nem volt az egyenlítésre. Vereség a vége.

Egyik oldalon sincs csere, meglátjuk, Marco Rossi mikor kezdi el frissíteni a láthatóan fáradt magyar csapatot.

Legalábbis az első félidő utolsó tizenöt perce alapján ez lehet az ember benyomása, kicsit mintha enerváltabb lenne a válogatott, amely a kapus kivételével ugyanabban az összeállításban ment neki a kedd esti mérkőzésnek, mint három napja az angolok ellen. Talán a szünetben érdemes lenne belenyúlnia Marco Rossinak, és egy-két csere nem jönne rosszul.

Szakkommentár

A magyar csapat ismét fegyelmezetten kezdte a mérkőzést, felkészülve a gyors olasz támadók beindulásaira, a védők mögé beívelt labdákra. Pont az előző mérkőzésen remek teljesítményt nyújtó két szélső védőre, Nagy Zsoltra és Loic Négóra várt a legnehezebb feladat, hiszen állandó versenyfutásra kényszerítették őket, elvonva a két hátvédet a területeikről, szabad réseket nyitva a felérkező olasz védőknek.

Az állandó nyomásnak köszönhetően mintha rajtuk érződne leginkább némi fáradtság, mindketten veszítettek párharcokat védekezésben. A félidő első felében Szoboszlai Dominik szabadrúgása és Sallai Roland lövése kecsegtetett gólszerzéssel, a másik oldalon két szöglet okozott bonyodalmat, mindkétszer Gianluca Mancini fejelhetett, Dibusz Dénes nagyokat védett.

A 30. percben aztán győzött a fáradtság és a túlerő, ismét Loic Nego mögé érkezett a labda, Leonardo Spinazzola tökéletesen szelídítette meg azt, jó volt a középre passz is, ahol Nicolo Barella került lövőhelyzetbe, és hatalmas gólt lőtt a rövid felső sarokba. Az Inter játékosa 38 fellépésén a 8. találatát szerezte a válogatottban.

A félidő végén Lorenzo Pellegrini került még óriási helyzetbe, de önzetlenül középre passzolt ahelyett, hogy befejezte volna Dibusszal szemben a támadást, középen Négo tisztázott Degnand Gnonto elől. Két perccel később már nem volt ennyire jószívű Pellegrini, ezúttal Négo lemaradt a Roma játékosáról, aki tisztán továbbított a kapuba, az 5. találata volt az olasz válogatottban.

Magyar szempontból talán a legjobbkor, lesz, kell idő, hogy kicsit rendeződjenek a sorok. Marco Rossié a főszerep az öltözőben, meglátjuk, tud-e lökést adni a második 45 percre csapatának.

Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters
Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters

Előbb még önzetlen Pellegrini ezúttal középen tűnt fel. Két ember mellett is elment a labda középen, a harmadiknak viszont jó volt, ő volt Pellegrini, aki nagyon simán bevágta Dibusz mellett.

Pellegrinire rontott ki Dibusz, az olasz középre passzolt, ahogy Gnonto érkezett is, de a két magyar védő remek ütemben odalépve lényegében biztos gólt akadályozott meg.

Hiába ment ki Manciniről a labda, olasz szabadrúgás jön majd kifelé. Megint középen indult egyébként szépen egy magyar támadás, ma itt veszélyesebbek vagyunk, mint a szélen.

Szalai Attila indított meg egy labdát mélyen a magyar térfélről, Szoboszlaiék indultak is rá, de Donnarumma is figyelt, és merész módon fejjel is bátran közbeavatkozott, ráadásul még emberhez is fejelt a kapus.

Nagy Zsolt pedig nem számított erre, így a semmibe ment a jobbról érkező magyar beadás.

A gól egyértelműen az olaszokat hozta lendületbe. Minket sem tört meg, most épp szép lendülettel támadt a csapat, de látszik azért, hogy az Anglia elleni győzelem sokat kivett a mezőnyjátékosokból.

Mert az elmúlt 5-10 percben már érezhető volt az olaszok fölénye, azonban az első fél óra kis jóindulattal kiegyenlített volt, igaz, a magyar válogatott lendületes megindulásai elhaltak az utóbbi időben, és sok az eladott labda is.

Pont, amikor kezdett felpörögni a magyarok játéka. A 16-oson kívülről indította meg a lövést egy középre gurított labdából, ami a jobb felsőbe szállt. A gólban nagyban benne volt a gurítást átlépő Pellegrini is, ha önző módon megszerzi azt a 16-oson, egészen más lett volna a támadás vége.

Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters
Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters

Sallai kapott remek labdát a jobbszélen, a középen érkező Szoboszlait indította, de az olasz kapus jól élt együtt a játékkal, és messzire kimozdulva tisztázott. Kiderült aztán, hogy mindegy is volt, mert Szoboszlai lesen volt az indítás pillanatában.

Megy az adok-kapok, előbb az olaszok veszélyeztettek egy szöglet után, ezt Dibusz védte bravúrral, a magyar válogatottból pedig Sallai adott le egy erős lövést, amit Donnarummának kellett kiütnie. Az utóbbi percekben többet van a labda az olaszoknál, és érdemes lesz odafigyelni a 18 éves Gnontóra, aki ha megiramodik, akkor életveszély.

Schäfer nem vállalta el középről, kitette jobbra Sallainak, aki rászúrta, Donnarummának kellett védenie. Az olaszok hirtelen nem tudtak felszabadítani, szöglet lett az akció vége. Szó szerint, ugyanis semmi nem lett az akcióból, nagyon könnyen kivágták a labdát az olaszok a beívelés után.

Az olasz csapatban eddig az egyik legaktívabb az a 18 éves Wilfried Gnonto, aki már másodjára válogatott, néhány napja a németek ellen mutatkozott be egy gólpasszal. Az Internél nevelkedett, majd a Zürichbe szerződött 2020-ban, az idei bajnoki szezonban pedig nyolc gólig jutott a támadó. Szépen lépdelt előre a korosztályos olasz válogatottakban az elmúlt években, amíg Roberto Mancini szövetségi kapitány be nem hívta idén májusban a felnőtt csapat edzőtáborába.

Mancini fejelt keresztbe, Dibusz nagy reflexszel nyúlt vissza a jobb kapufa felé tartó labdáért, maradt a 0-0.

Az ijesztést egy kombináció részeként játszották el. A felívelt labdát Orbán fejelte középre, de nem érkezett társ, Négo pedig csúnyán elrontotta a lövést.

Szalai Attila rúgta az alapvonalon túlra a labdát. A szöglet után maradt a labda az olaszoknál, egy nagy, mélyről érkező felívelést viszont simán hatástalanított a magyar védelem.

Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters
Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters

Amolyan ismerkedős tíz percen vagyunk túl, az egyetlen lehetőség az olaszoké volt, de a magyar kapuban Dibusz magabiztosan védte a fejest. A magyar válogatott sem kezdett megilletődötten, sőt, az angolok ellen látott mutatós támadásokból már most is villantottunk egy-kettőt, és rúghattunk egy szabadot tizenhét méterről, ami elakadt a sorfalban. Az olasz válogatott – amelyről Ághassi Attila kollégám az előbb úgy fogalmazott, hogy vagy 30 éve nem látott ilyen jellegtelent – leginkább a széleken próbálkozott, mondjuk úgy, hogy mérsékelt sikerrel.

Az ismétlés messze pattant az olaszokról, majd a visszaívelésből a balon jöhet magyar bedobás. Kézgyanús volt a sorfalt találó labda, nézték is a videóbíróval, de végül nem ítéltek semmit.

Az előbbi Nagy Zsolt-lövés utóélete ez. Maradt a labda az olasz kapu előtt, Szoboszlai állhat oda a labda mögé.

Egy, a bal szélről érkező labdától választotta el az olasz támadót, a kiemelt labda viszont alig jutott ki a tizenhatoson kívülre, így egy rövid ideig még támadhattak az olaszok. A vége viszont kicsit később egy magyar szöglet lett, Nagy Zsolt a kifejelt labdát a blokkoló lábba lőtte bele centikről, nem lett helyzet.

Rövid passzokkal próbálkoztak az olasz védelem ellen, de aztán jött egy hiba. Közben felhangzott a Ria-ria-Hungária a cesenai stadionban.

Már a második percben. Dibusz ölében landolt a fejes, de feljegyezhetjük a meccs első kaput találó kísérletét.

A rend kedvéért mondjuk, hogy az olaszok kékben, a magyar válogatott fehérben játszik. Magyarország kezdte a mérkőzést.

Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters
Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters

Cesenában játssza a mérkőzést a két válogatott, a közel 100 ezres olasz város csapata jelenleg a harmadosztályban szerepel. A város Riminitől és az Adriától 30 kilométerre fekszik, stadionját arról a Dino Manuzziról nevezték el, aki a klub legsikeresebb évében, 1976-ban a klub elnöke volt. Manuzzi zöldségkereskedésből szerezte a vagyonát, onnan invesztált a futballba. Azzal a hatodik helyezéssel a Cesena kiléphetett a nemzetközi porondra, de a keletnémet Magdeburg elleni hazai 3-1 kevés volt, mert idegenben 3-0-s vereséget szenvedtek. A következő évben ki is estek. 1987-ben ismét feljutottak, 1991-ig biztosították a helyüket az legjobbak között, az 1990-es vb-n gólt szerző jugoszláv Davor Jozić a csapat játékosa volt. Az olasz élvonalban legutóbb 2015-ben szerepelt a klub, de újoncként nem tudott bennmaradni.

Szakkommentár

Marco Rossi egy helyen változtatott az angolok ellen pályára lépő kezdőcsapatán, Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes kezd a kapuban, így marad a 3-4-2-1-es felállás is. Az olasz oldalon nagyobb volt a mozgás, hat poszton is cserélt Roberto Mancini, a németek elleni kezdőcsapathoz mérten Davide Calabria, Gianluca Mancini, Leonardo Spinazzola, Nicolo Barella, Giacomo Raspadori és az első válogatott fellépésén gólpasszt jegyző, 18 éves Degnand Gnonto jelenti a változtatásokat, 4-3-3-ban láthatjuk a hazaiakat.

Az olasz kezdő tizenegy értéke 365 millió euró, átlagéletkora fiatalnak mondható, mindössze 24,63 év, a magyar kezdő 74,6 millió értékkel és rutinos, 27,45 éves átlaggal rendelkezik.

Marco Rossi és Roberto Mancini is betartotta ígéretét: a magyar vezetőedző azt mondta, nem nagyon akar cserélni a csapatán, Mancini viszont a szombati, németek elleni döntetlen után alaposan felforgatott kezdőt lengetett be. A magyar kezdőben egyedül a kapus Dibusz Dénes új az angolokat verő csapathoz képest, ő Gulácsi Pétert váltotta. Ebben nincs meglepetés, Rossi szerint ez előre meg volt beszélve a kapusok között.

Az olaszok maradtak ugyan 4-3-3-as felállásban, de hat mezőnyjátékost így is lecseréltek.

Olaszország: Donnarumma – Spinazzola, Bastoni, Mancini, Calabria – Barella, Cristante, Pellegrini – Raspadori, Gnonto, Politano

Magyarország: Dibusz – Szalai Attila, Orbán, Lang – Nagy Zsolt, Schäfer, Nagy Ádám, Négo – Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám

Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters
Fotó: Jennifer Lorenzini / Reuters

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!