Már nem kell úgy éreznünk, hogy a Girón szupersztárok mennek titánok ellen

Legfontosabb

2022. május 5. – 17:09

Már nem kell úgy éreznünk, hogy a Girón szupersztárok mennek titánok ellen
Valter Attila újságírókkal és szurkolókkal a 104. Giro d’Italia Verbania és Valle Spluga–Alpe Motta közötti 20. szakaszán – Tim de Waele / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapestről startoló Giro d’Italia egyből egy magyar rekorddal kezdődik, hiszen a mezőnyben három hazai kerékpáros is ott lesz, és ilyen még egyetlen háromhetes körversenyen sem volt. Valter Attila már rutinos girósnak mondható, harmadszor indul, míg Fetter Erik és Peák Barnabás most debütál. A rajt előtt mindhármukkal beszélgettünk a terveikről, az idei szezonjukról, és arról, hogy mit várnak a Girótól és a magyar etapoktól.

Valter Attila: Nem kell azt éreznünk, hogy szupersztárok mennek titánok ellen

Valter Attila, a Groupama-FDJ versenyzője három napon át viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót, amivel a nem kimondottan kerékpárrajongók előtt is ismertté vált itthon. Valter azóta is tesz róla, hogy elhihessük: van egy biciklis sztárunk. Az idén második lett a Katalán körverseny utolsó szakaszán, negyedikként zárt a rendkívül nehéz egynaposon, a Strade Bianchén, majd két héttel ezelőtt ötödik lett a Tour of the Alpson, miközben harmadikként érkezett be az egyik hegyi etapon. A bringás többször megmutatta, hogy jól is sprintel, ha egy kisebb csoport érkezik meg együtt.

Valter már tavaly kijelentette, hogy ha a Tour de France és a Giro d’Italia között kéne választania, nem kérdés, hogy az utóbbira szavaz, még ha az előbbi nagyobb verseny is. A hazai pálya és az itt rendezett első három szakasz sokat adhat egy magyarnak.

„Nagyon remélem, hogy fesztiválhangulat is lesz, de a Giro óriási terheket is ró rám, hiszen nagyon nagy figyelem kísér. Ez nagyon megtisztelő, de egy kicsit megterhelő is. Mindenki nagyon-nagyon jó eredményt vár tőlem, amiért mindent megteszek, de azért nehéz nekem ezen a három magyarországi szakaszon nagyot alkotni. Azt beszéltük a sportigazgatómmal, hogy nekünk majd Szicílián kezdődik a Giro, ezt a három napot külön kell venni, főleg nekem, mint magyarnak.

Már azt gondolhatjuk, hogy ha magyarok indulnak a Girón, akkor az már nem is annyira nagy dolog. Ez persze nem így van, de jót tesz, ha így tudunk hozzáállni, és nem kell úgy éreznünk, hogy itt csak szupersztárok mennének a titánok ellen. Tavaly Dina Marcival bebizonyítottuk, hogy Budapestről indulva is elérhető dolog ez.”

Az eredményei miatt már sokan megtanulták a nevét a mezőnyben, emiatt másképpen is kell majd versenyeznie, de azért nem kezelik még úgy, mint egy favoritot.

„Tavaly egyértelműen radar alatt voltam, nem vettek számításba, még most sem vagyok dobogóesélyes, de már kétszer meggondolják, hogy esetleg elengedjenek-e 40 másodperccel, mint tavaly. Másként fognak rám nézni, én is másképp fogok versenyezni. Picit változtatni kell a taktikán, úgy kell versenyeznem, mint egy győztes, mint egy komolyabb versenyző.”

Valter Attila – Fotó: Bődey János / Telex
Valter Attila – Fotó: Bődey János / Telex

A tavaly 14. helyen záró Valter azt mondta, hogy nem fogja az összetettet erőltetni, de a végén így is kijöhet egy szép eredmény. „A Tour of the Alps megmutatta, hogy nagyon jók a lábaim, jól mennek a hegyek, ezért felesleges lenne óriási hátrányokat begyűjteni a Girón, de nem fogok foggal-körömmel ragaszkodni ahhoz, hogy minden szakaszon megjöjjek az élen. Ha veszítek pár percet az Etnán vagy itt-ott, az teljesen rendben lesz, mert azt utána megpróbálom ledolgozni. Nagyon sokan úgy érnek a legjobb 20 közé vagy a legjobb 15-be, hogy nagyobbak a kilengések. Én ezt a nagyobb kilengést próbálom idén megcélozni. Ami azt jelenti, hogy direkt többet fogok kapni pihenve, aztán néha megpróbálom megnyerni a szakaszt, szökésben lenni, dobogóra érni.”

Az idei szezonban, ahogy feljebb is írtuk, Valter sok jó eredményt ért el. Szerinte ez nagymértékben annak is köszönhető, hogy fejben sokkal összeszedettebbé vált.

„A tavalyi Giro után az erőmmel nem volt baj, a felkészülésemmel sem, egyszerűen nagyon nagy nyomást tettem magamra, mert úgy éreztem, hogy aki rózsaszín trikós volt, annak muszáj nyernie. A tizedik helyeket már nem tartottam annyira jó eredményeknek. Mostanra ezt sikerült kiküszöbölni. Attól, hogy volt egy rózsaszín trikóm, még fokozatosan kell haladnom. Nyerni még idén sem tudtam, de sokkal stabilabb vagyok, mint tavaly, és nagyobb eredményeket is értem el. Ez annak is köszönhető, hogy visszaszereztem azt a robbanékonyságot, ami még mountain bike-osként megvolt bennem. Egyre jobban beérni látszik, hogy konditermi edzéseken a gyorserőt, az ideg–izom kapcsolatot fejlesztjük. Ez nemcsak a verseny végén, a sprinteknél jön ki, hanem sokkal gyorsabban át tudok venni egy-egy megindulást, támadást is.”

Valter csapata a sprinter Arnaud Démare-t tette meg kiemelt tagjának, vele szeretnének minél több szakaszt megnyeretni, ami azt is jelenti, hogy a magyar bringás nem kap dedikált embereket a céljai eléréséhez. Ráadásul a Groupama-FDJ olyan embereket jelölt ki, akikkel még nem is versenyzett együtt.

„A mostanában mutatott teljesítményem talán kicsit másfelé terelte volna a csapatot, de már az év eleje óta Démare-ra épített a csapat, és nem is jó későn kijelölni a keretet. Nem lenne szerencsés most szólni egy hegyimenőnek, hogy »Attila jól megy, gyere, segíts«. Ez kicsit necces lenne. Azért például Tobias Ludvigsson, aki hegyi edzőtáborból érkezik, tud majd segíteni nekem is. Én egyébként szabad kezet kaptam, se a sprintet felvezető vonatba, se a szökevényüldözésbe nem kell beszállnom.”

Valter korábban többször beszélt arról, hogy sokkal jobb úgy versenyezni, ha több magyar van a mezőnyben. „Ha a vulgáris oldalról közelítem meg, akkor nincs is jobb, mint adott esetben magyarul káromkodni egyet a mezőnyben, és azt érti is valaki. Persze nem ez a lényeg, de jólesik megbeszélni a másikkal például, hogy ki hogyan aludt, mennyire érezte nehéznek a tegnapi hegyi szakaszt, vagy például tavaly Dina Marcival egymás családjairól és kérdezősködtünk, de a poénkodás és történetek is előkerülnek. Ez nagyon lenyugtatja az embert, leveszi kicsit rólunk a terhet.”

Valter Attila a 2021-es Giro kilencedik szakaszán az élbolyban rózsaszín trikóban (jobbról a harmadik) – Fotó: Luca Bettini / AFP
Valter Attila a 2021-es Giro kilencedik szakaszán az élbolyban rózsaszín trikóban (jobbról a harmadik) – Fotó: Luca Bettini / AFP

Bár Valter is még a pályája elején tartó versenyző, már szerzett annyi tapasztalatot, hogy átadja azt Peáknak vagy Fetternek. „Minden szakaszon szeretnék segíteni a srácokon, egy-két dolgot mondani tanácsként. Már a második Giróm is nagyon más volt, és a harmadik még inkább az lesz. Már nem félek a távtól, már nem félek a szakaszoktól, attól sem tartok, hogy ha van egy rossz napom, akkor véget ért a verseny. Mindenkire jellemző a hullámzó teljesítmény, még ha ez nem is mindig látszik az időkön vagy a helyezéseken.”

Fetter Erik: Ez lesz életem három legszebb napja

Fetter Erik a második szakaszon piros-fehér-zöld mezben fog tekerni, hiszen a 22 éves kerékpáros a magyar bajnok időfutamban. Az Eolo-Kometa versenyzője tavaly az U23-asok között Európa-bajnoki negyedik lett, nyert szakaszt a Tour de Limousinon, és az idén a Coppi e Bartali egyik szakaszán 9. lett, míg a GP Industrián nagy nevekkel sprintelve a 11. helyen végzett. Fetternél már tavaly is benne volt a pakliban, hogy girózik, de akkor Dina Mártonnak szavaztak bizalmat. Most viszont már teljesülhet az álma.

„Én szeretném úgy megélni, hogy ez életem legszebb három napja, és minden bizonnyal az is lesz. Nagyon szeretném kiélvezni. Óriási érzés és fíling lesz, hogy Magyarországon vagyunk, a családod, a barátaid, a magyar emberek vesznek körül, és szurkolnak neked, miközben a világ egyik legnagyobb és leghíresebb kerékpáros versenyén vagy. Ennyi minden ritkán jön össze. Annyit már most tudok, hogy a pilisvörösvári és környékbeli kerékpárosok Visegrádon egy nagy bulival készülnek, kitelepülnek egész napra, és sütnek-főznek.”

Fetter tavaly arról beszélt a Telexnek, hogy Valterrel együtt szeretnek elsőre irreálisnak tűnő célokat kitűzni maguk elé, és ebben nem változtak. „Az utóbbi egy évben jó eredményeket értem el, ezek mind afelé toltak, hogy egyre biztosabb lehettem az indulásban. Így most már a nagy eredményekben kell keresni a kihívásokat. Az első szakaszra és az időfutamra vannak is irreális céljaim, de kimondani még nem szeretném ezeket. Talán utólag elmondom, ha úgy alakul.”

Ma már három-négy magyar indul a kerékpározás legnagyobb versenyein, és Fetter szerint egyre elfogadóbb velük a mezőny.

„Öt évvel ezelőtt senki nem tudta volna, hogy vannak magyar profi kerékpárosok. Talán a Giro d’Italia után lesz ennek még egy sokkal nagyobb dobása. El sem tudják képzelni, hogy itt mennyi ember fog kijönni. Abban biztos vagyok, hogy sok versenyző is azt hiszi, hogy Budapesten kívül nem lesz sok néző, pedig már a tavalyi Tour de Hongrie-n annyi szurkoló volt a Covid alatt, hogy most is biztosan óriási fesztivál lesz. Kellemes csalódás lesz ez sokaknak.”

A szereplésével akkor lenne elégedett, ha úgy tudná befejezni a Girót, hogy aktív szerepet vállal a csapat szereplésében, tehát szökésekben venne részt, vagy néhány nehéz szakaszon az élmezőnnyel érkezik be. „Magamban nagyobb célok és álmok is vannak ennél, de megtanultam, hogy ezekre nem szabad túlságosan alapozni, mert aztán az élet jól pofán ver, ahogy már többször megtapasztaltam.”

Fetter Erik – Fotó: Bődey János / Telex
Fetter Erik – Fotó: Bődey János / Telex

Fetter két éve edzés közben egy autó miatt balesetet szenvedett, majd tavaly a Tour de Hongrie harmadik szakaszán egy bukás miatt kellett lemondania a jó szereplésről, hogy csak két rossz emléket idézzünk fel.

Amikor kihirdették az útvonalat, akkor megnézegette a szakaszokat, de egyelőre a magyar etapokon kívül nem nézett ki magának másikat. „Szeretném inkább napról napra venni a versenyt, nem azon stresszelni, hogy például a 17. szakasz milyen durva, és alapból addig elérni milyen nehéz lesz. Egyelőre csak a boldogság van bennem, hogy egyáltalán ott lehetek a budapesti rajtnál, nincs nyomasztó érzés rajtam. Lehet, ahogy vége lesz a magyar napoknak, és 9-én, hétfőn belegondolok abba, hogy hú, még 18 nap vár ránk Olaszországban, az nem biztos, hogy egyszerű menet lesz.”

Fetter azt mondta, csapatukból Lorenzo Fortunato az összetettbeli jó szereplésre is rámehet, míg a másik hét bringás a szökésekben és a szakaszsikerekben lehet érdekelt. „Kinézzük majd a megfelelő napokat, ahol hazaérhet a szökés, ott jelen kell lennünk tervezett két-három fővel. Majd a sportigazgatók kitalálják, hogy melyik nap kinek lesz ez a feladata.”

Fetter két, Dina három éve van a két korábbi klasszis, Ivan Basso és Alberto Contador nevével fémjelzett csapatban, ahol jól érzik magukat.

„Néha már úgy érezzük, mintha olaszok lennénk, sokszor olaszul is beszélnek hozzánk. Én is elkezdtem tanulni olaszul, hogy felvegyem ezt az olasz ritmust és életérzést. Igaz, elég sok kávét meg kéne inni egy nap, abban még nagy lemaradásaim vannak.”

Az elmúlt két évben beletanult a profi létbe, már tudja, mit kell kicsit lazábban kezelni, és mit komolyan venni, beállt az egyensúly, nem stresszel feleslegesen, hiszen topon kell lenniük a januártól októberig tartó hosszú versenyszezonban.

Fetter bár igazolhatna magasabb kategóriájú csapatba, úgy néz ki, hogy marad az Eolo-Kometánál. „Itt kapitány lehetek, száz százalékig megbíznak és hisznek bennem, és ez a következő pár évben sokkal fontosabb, mint eligazolni egy nagy csapatba segítőnek és vízhordónak. Ha papíron ez nem tűnik is előrelépésnek, mégis az lehet.”

Peák Barnabás: A Giro az én karrieremben is nagy lépcsőfok

Peák Barnabás 2019 végén egyezett meg az ausztrál BikeExchange-dzsel, hogy két évig náluk teker, így kilencévnyi kihagyás után újra láthattunk magyar bringást a legfelső profi kategóriában. 2021-ben nem hosszabbítottak Peákkal, különféle okokra hivatkozva nem is igazán versenyeztették, de sikerült egy másik World Tour-klubot találnia, így 2022-ben már a belga Intermarche–Wanty–Gobert Matériaux kerekeseként láthatjuk a Girón.

„Már decemberben tudtam, hogy képben lehetek, majd márciusban is jelezték, hogy mehetek a Giróra, de hogy el is indulok, azt száz százalékra nem lehetett kimondani. Nagy lépcsőfok ez az én karrieremben is, nagyon szuper élmény is lesz.”

A 23 éves bringást elsősorban a sprinter Biniam Girmay felvezetésére szerződtették, csapattársai többször dicsérték is a munkáját, de tavasszal magáért is mehetett. Március közepén egy nagyon hektikusan alakuló holland versenyen a második lett. Ezek az eredmények is meggyőzték a csapatvezetést, hogy helye lehet a Girón.

„Érzem, hogy a magyarok felé, főleg Ati felé vannak elvárások, és amennyire tudom, majd én is megmutatom magamat, de elsősorban a csapatom elképzelései fognak motiválni. Ha azt kérik, hogy szakadjak le, akkor le fogok szakadni. Itthon is Girmay felvezetésében fogok segíteni. Azért igazoltak le, mert hozzá hasonló alkat vagyok, szereti a rövidebb emelkedőket, ahol meg tudjuk szórni a klasszikus sprintereket, a 80 kilós embereket. Ez lesz most is a feladat.”

A bringással még a hétvége előtt készült az interjú, akkor azt mondta, hogy ő lesz az a bringás a május 1-jei Frankfurt–Eschborn versenyen, aki majd a legtöbbet fékez, nehogy belekeveredjen egy bukásba, és, mondjuk, egy törött kulcscsont miatt ki kelljen hagynia a Girót. Hogy mennyire óvatoskodott, az nem látszott a közvetítésben, az viszont igen, hogy megint rengeteget dolgozott csapattársaiért, és egy harmadik helyet el is hoztak Alexander Kristoff-fal.

Peák Barnabás a Giro csapatbemutató rendezvényén a budapesti Hősök terén 2022. május 4-én – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Peák Barnabás a Giro csapatbemutató rendezvényén a budapesti Hősök terén 2022. május 4-én – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Peák azt mondta, hogy szeretne majd nyerni valamit a szezonban, de erre nem feltétlenül a Giro a legjobb lehetőség. „A személyes ambícióm most az, hogy végigmenjek, és ez a három hét olyan nagy pluszt jelent majd erőnlétileg, hogy ebből későbbi versenyeken fogok jól menni. Bízom benne, hogy ha ilyen szituáció lesz, akkor mögém fog állni a csapat.”

Peák sokkal jobban is érzi magát új csapatánál, mint a korábbinál, a belgáknál nagyon támogató és profi közeget tapasztalt meg. „Az első edzőtáborban fél perc alatt elmúlt minden feszültségem, nagyon barátságosan, nyíltan fogadtak, pár nap után jobban beilleszkedtem, mint a BikeExchange-be a két év alatt. Itt érzem azt, hogy bíznak bennem, teljesítmény- és versenyzőközpontúbb ez a klub.”

Az Intermarché a profi háttérmunkát remek eredményekkel is bizonyította. Már hat győzelemnél járnak a szezonban, és a nyolcadikok a csapatok rangsorában. Peák azt mondta, hogy nagyon tüzetesen állítják össze a felszerelésüket, és a guminyomásokra is nagyon gondosan ügyelnek, ezek is hozzájárulnak a sikerekhez. „Mérföldekkel jobb a mostani kerékpárom, mint a tavalyi volt, ha ráülünk, tudjuk, hogy néhány wattal kisebb erőfeszítésbe kerül ugyanazt a tempót tartani, mint az ellenfeleinknek. Így tudjuk, ha ők szenvednek is, nekünk is ki kell bírni.”

A bringás az edzésmunkáján is változtatott, míg korábbi trénere nagy súlyt fektetett a hegyimenőkre szabott állóképességi munkára, mostani edzője inkább az anaerob (oxigénszegény) terhelés felé tolta el a programját. Ennek, és a sűrű versenyprogramjának hála már érzi is a fejlődést. „Nekem arra van szükségem, hogy egy percen át 700-800 watton tudjak menni. Korábban azt éreztem, hogy valami nem megy, kifulladok a megindulásoknál. Most is szenvedek, de a levegőből nem fogyok már ki, ott maradok a többiekkel.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!