Irtó extrém horpadás került a Ferrari 2022-es F1-kocsijára

2022. február 17. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferrari aktuális Forma–1-es autójának bemutatója akkor is kiemelt esemény, amikor épp nem megy annyira jól az olasz csapatnak, amikor viszont egy év lejtmenet után visszakerültek a dobogóra a konstruktőri versenyben, mindenképpen az, mégiscsak az F1 egyetlen olyan istállójáról beszélünk, amely a sorozat 1950-ben történt világbajnoksággá alakulása óta megszakítás nélkül jelen van a sportágban.

A csapattal szembeni várakozás pedig csak fokozódik, amikor valami egyedivel, izgalmassal rukkolnak elő, és pont ezt történt a 2022-es versenyautójuk, az F1-75 bemutatójával. Vizuálisan új elem a viszonylag sok fekete az autón, főleg annak hátsó részén – és az első szárnyon –, mérnöki oldalról viszont sokkal érdekesebb a hatalmas vágat, amit az oldaldobozok tetején láthatunk. A fekete szárnyak egyébként az 1980-as évek második, illetve az 1990-es évek első felében látott mintát idézik a Ferrarinál, akkoriban volt fekete eleje és vége a csapat autóinak.

A 2022-es, hatalmas mértékű szabálymódosításoknak megfelelő autó hosszú, keskeny orrkúpok kapott, és a legtöbb eddigi verzióhoz hasonlóan négy lapból áll az első szárny. Egyedi a légbeömlők formája, oldalt ovális, fent háromszöges formát választottak. A legextrémebb megoldás viszont az oldalsó légbeömlők mögött jön – nem az oldaldoboz alján van a légterelő csatorna, mint az Aston Martin vagy az Alfa Romeo esetében, hanem az oldaldoboz felső részén, ahol a motorházzal találkozik a kasztni. Itt egyébként az Aston Martinnál már látott hűtőkopoltyúk is megfigyelhetők.

A Ferrari 2022-ben az előző szezonhoz képest változatlan pilótafelállással indul, idén is a monacói Charles Leclerc és a spanyol Carlos Sainz vezet náluk.

A Ferrari F1-kocsijainak elnevezése külön misét is megérne, 2008 óta folyamatosan új elnevezési struktúrára váltanak. 2008-ban még az addigi rendet követve F2008 volt a kasztni elvevezése, majd 2009-ben visszatértek egy korábbi metódusra, az F60 azt mutatta, hanyadik évüket töltik a Forma–1-ben. 2010-ben viszont az F10 következett, amit 2011-ben a 150º Italia váltott, Olaszország egyesítésének 150. évfordulója előtt tisztelegve. 2012-ben megint F2012 volt a kocsi elnevezése, aztán jött az F138 – a 13-as az évet jelölte, a 8-as pedig a szezon végén búcsúzó V8-as motoroknak állított emléket. Három évig visszatértek az év jelöléséhez, így jött sorban az F14 T, az SF15-T és az SF16-T, 2017-ben viszont visszaváltottak oda, hogy hány éve vannak az F1-ben, így SF70H és SF71H volt a két elnevezés. Az SF a Scuderia Ferrarit, a T a turbót, a H hibridet jelentette. 2019-ben aztán az SF90 jött a Ferrari 90 éves fennállása miatt, majd az SF1000, jelölve, hogy a csapat 2020-ban már az 1000. nagydíját teljesítette. Tavaly SF21 néven versenyzett a kocsi, idén pedig az F1-75 lett az elnevezés – ne keressük tehát a hosszútávú stratégia jegyeit sem.

Az eddig látottak alapján bátran mondható, hogy a silverstone-i versenypályára kedden kiguruló Williams mellett a Ferrari talán a legextrémebb a mérnöki elgondolásokat tekintve, de azt persze a március 20-i szezonnyitóig nem fogjuk megtudni, kik alkották meg a legjobb megoldásokat.

A Williamshez és a Ferrarihoz hasonlóan kész autót mutatott be a McLaren és az Aston Martin. A Haas és az AlphaTauri csak számítógépes látványtervekkel jelentkezett, a Red Bull pedig egy F1-bemutatóautót festett át, hogy bejelenthesse a csapat új főszponzorát.

A legérdekesebb megoldást eddig az Alfa Romeo választotta, ők nem tartottak bemutatót, kiszivárgott viszont a C42 nevet viselő autójuk tesztjéről pár kép, amin az addigi legtöbb végleges megoldást lehetet felfedezni.

Leszámítva az Alfa Romeo bemutatóját, amit az első teszthét utánra, február 27-re terveznek, még két bemutató van előttünk: február 18-án a konstruktőri világbajnoki címet védő Mercedes, február 21-én pedig az Alpine leplezi le, mivel készülnek 2022-re.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!