Öngyilkos akart lenni hat évvel ezelőtt Szilágyi Liliána

Legfontosabb

2022. január 2. – 19:38

Másolás

Vágólapra másolva

Szilágyi Liliána, a két olimpiát is megjárt Európa-bajnoki ezüstérmes úszónőnk szerdán beszélt először arról, hogy édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Szilágyi Zoltán és a sportoló húga nyílt levélben tagadta a vádakat, az úszószövetség pedig vizsgálatot indított az ügyben. Szilágyi Liliána szombaton a büszkeségről, erőről és reményről írt, majd vasárnap egy tévéműsorban nyilatkozott.

Újabb megrázó részleteket osztott meg bántalmazásáról Szilágyi Liliána a Hír Tv Magánterület című műsorában. A sportoló szerdán vádolta meg először nyíltan édesapját azzal, hogy testileg, lelkileg és szexuálisan bántalmazta őt és Szilágyi édesanyját.

A vasárnap este megjelent riportban Szilágyi Liliána arról beszélt, nincs túl sok jó élménye gyermekkorából. „Amire emlékszem az otthoni közegből az, hogy folyamatosan rettegek, folyamatosan kiszámíthatatlan az, hogy mikor robban ki valami veszekedés vagy bántalmazás (…), mikor kell látnom a földön az anyámat” – idézte fel az emlékeit a 25 éves úszó.

„Egy másodpercig nem tudom, hogy egyébként milyen, hogy ha van egy apja az embernek. Az apám soha nem viszonyult hozzám érzelmileg, ha csak nem manipulálni akart.”

Azt is mondta, hogy egy gyerek általában meg akar felelni a szüleinek és el akarja fogadtatni magát, ez nála is így volt. Nagyjából másfél-két évvel ezelőttig szinte minden verseny előtt az volt a fejében, hogy „bárcsak az apám egyszer azt mondta volna, hogy büszke rám.”

Ő magától nem az úszást választotta volna

„Húszéves koromig nem dönthettem semmiről” – mondja a műsorban Szilágyi, és ma már abban sem biztos, hogy magától az úszást választotta volna-e gyermekkorában. Bár mindig is szerette a vizet, inkább a balett, az öttusa vagy vívás felé ment volna el. Van olyan emléke nyolcéves korából, hogy ritmikus gimnasztika (rg) edzésről vitte haza az édesapja, amikor hátrafordult az autóban, és megkérdezte tőle, hogy mit szeretne csinálni holnaptól: úszni vagy balettozni. „Tisztán emlékszem, hogy azt mondtam, hogy balettozni. Mire visszafordult, és annyit mondott csak, hogy rendben, akkor holnap az uszodában találkozunk.”

Aki nem élte át, Szilágyi szerint az igazából nem is érti a bántalmazást, de akik átélték, sem feltétlenül tudják, hogy miben voltak benne. Ő maga sem tudta ezt sokáig. Mint fogalmazott, akkor döbbent rá, hogy nemcsak ennyi az élet, amikor már olyan állapotban volt, ami végzetes is lehetett volna.

Ez 2015 végén volt, amikor egy izraeli családi nyaraláson öngyilkos akart lenni, mert nem látott más kiutat.

Abban az évben hetedik lett a világbajnokságon, és egyre komolyabb eredményeket ért el az úszásban. Úgy fogalmazott, édesapja egyre jobban elborult, és ahogy jöttek az eredmények, annál jobban törte meg és nyomta el őt.

A 19 éves úszónő elszökött a tengerpartra a nyaralás utolsó estéjén, és magával vitte a nagyapjától örökölt kiskést. „Levittem a tengerpartra, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt, a tenger mellett, én nekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, (…), úgyhogy most, akárhogy, de el fogok jönni” – fogalmazott.

Egy évvel később, 2016-ban jött el otthonról az édesanyjával, és kezdte meg a traumák feldolgozását. A bántalmazásról szóló bejelentése után összegyűjtöttük 2016-os furcsa nyilatkozatait, amelyek utólag, a fentiek fényében már egészen más értelmet nyertek, mint amikor a versenyek után elmondta. A műsorban megerősítette, hogy 2016-os nyilatkozata egyedül az apjának szólt.

Mentálisan összetört az olimpia után

Arról is beszélt Szilágyi, hogy a 2016-is olimpia után olyan mentális állapotba került, hogy egyszerűen nem tudott működni. Szerette volna felfüggeszteni a sportolói pályafutását, és kis pihenőt kérni, mert – mint fogalmazott – nem értette, mi történik vele, nem tudta, hogy érzelmileg hol van, és teljesen instabil volt.

Nem engedték neki, hogy abbahagyja az úszást, a környezetéből azt mondták, most van élete csúcsformájában, és folytatnia kell. A másik ok pedig egy amerikai ösztöndíj volt, amit az úszás miatt kapott. 2017 januárjától Amerikában kezdett el gyógyulni, és felépíteni magát, amiről D. Tóth Kriszta műsorában beszélt részletesebben.

„Nagyjából két éve kezdődött el az, hogy nem nézek be minden sarkon, hogy ott van-e, nem félek belépni egy új helyre. Elkezdtem megpróbálni élni” – fogalmazott. Az a célja, hogy megbocsásson az apjának, és azt szeretné, hogy ezt szemtől szembe el tudja neki mondani. Az elmúlt években kereste is őt, hogy elmondja neki, ám amikor szemtől szembe kerültek, akkor állítása szerint általában elfutott előle az apja.

„Muszáj, hogy felelősségre legyen vonva bizonyos dolgokért”

– tette hozzá. Azt is mondta, ő nem akar senkit hibáztatni, nem az a célja, hogy bosszúhadjáratot folytasson, de szeretné a maga igazát.

Szerda este Instagram-oldalán és D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában beszélt először arról Szilágyi Liliána, hogy édesapja gyermekkora óta bántalmazta testileg, lelkileg és szexuálisan. „Nagyjából 12 éves koromban elhatároztam, hogy amint lesz lehetőségem, és felkészültnek érzem magam, hogy erről beszéljek, akkor én azt azonnal meg fogom tenni” – fogalmazott a műsorban a 25 éves sportolónő.

Szavaira egy nap múlva reagált az apja, Szilágyi Zoltán, aki szintén olimpikon úszó, és aki később edzői és jogi diplomát is szerzett. A vádakat tagadta, és arra kérte a lányát, viselje az édesanyja nevét, és szabaduljon meg az övétől. Testvére, Gerda is nyílt levelet írt, szintén hazugságnak nevezte nővére vádjait. A Magyar Úszó Szövetség pedig közleményben jelezte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és megvédi az úszónőt.

Szilágyi Liliána szombaton újabb írással jelentkezett az Instagramon, aminek lényege: büszkeség, erő, remény. Apja szavaira nem kívánt reflektálni, mert szerinte önmagáért beszélnek. Húgának, Gerdának viszont üzent. Tudja, hogy húga nagyon maga alatt van most, és sajnálja, hogy nem érti, miért történik mindez.

Van segítség!
Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.
Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak.
A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között.
Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel >>> ezt az oldalt.
Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!