Nyílt levélben reagált nővére állításaira Szilágyi Gerda: A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok

2021. december 31. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt levélben szólalt meg Szilágyi Liliána húga, Szilágyi Gerda. A 18 éves úszó levelét az Origo közölte először. Ebben Szilágyi Gerda azt írja, hogy apjuk, az olimpikon úszó Szilágyi Zoltán sem őt, sem a nővérét nem abuzálta.

Az ügy előzménye, hogy Szilágyi Liliána szerdán azzal állt a nyilvánosság elé, hogy apja, Szilágyi Zoltán testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt, valamint édesanyját is megverte. Szilágyi Liliána D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódjában részletesen is beszélt az őt ért traumákról.

„Sajnos mikor eljöttem apámtól az anyukámmal együtt, a kishúgom nála maradt... és azóta nincs, illetve nem is lehet kapcsolatom vele. Bizonyára más valóság van az ő fejébe elvetve, és aszerint a valóság szerint lehetséges, hogy az ellenség én vagyok. Minden erőmmel azon voltam eddig is, és most is, hogy egy egészséges közegbe kerülhessen, de nagyon félek, hogy vajon ő hogyan is lehet a valóságban. Remélem ezzel neki is tudok segítséget adni... nagyon remélem” – írta Instagram-posztjában Szilágyi Liliána.

Szilágyi Gerda a nyílt levelét Wladár Sándornak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének is címezte, aki korábban bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak Szilágyi Zoltán ügyében. Wladár az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta csütörtökön, hogy Szilágyi Zoltán hozza és viszi a kisebbik lányát a versenyekre, és azt is, hogy Szilágyi Gerda hermetikusan elszigeteltté vált versenyzőtársaitól.

Szilágyi Gerda a nyílt levelét úgy kezdi:

„2021. december 30. napján megjelent nyilatkozatára ezúton kívánom jelezni, hogy élek, jól érzem magamat és nagyszerű eredmények birtokában zártuk az évet, mind az egyesület, a Stamina TK, mind én magam is. 2021. november 11 és 14 között az Országos Felnőtt Bajnokságot és az egész évet 2 darab aranyéremmel fejeztem be, egyéni csúcsaimat megdöntve.

Felháborítónak találom, hogy a Magyar Úszószövetség Elnöke ezekről nem tud vagy esetleg nem akar tudni. Ahogy nyilatkozatában is kifejezte: nem tudja, hogy hol vagyok hónapok óta. Továbbá jelezni kívánom, hogy Elnök Úr soha, semmilyen okból nem keresett engem, nem is tudja, hogy ki vagyok, gondolom ezt amiatt, is, hogy az uszodában többször elment mellettem köszönés nélkül. Ezért nem is értem, hogy hogyan mer a családi életembe beleavatkozni, anélkül, hogy ismerne engem, és a környezetet, amiben nevelkedem, és aminek eredményeként hozom a jobbnál jobb eredményeket.

Ezeken túl felháborítónak találom azt is, hogy mint vezető, az Úszószövetség első embereként folyamatosan lejárató taktikát folytat s rossz fényben tünteti fel mind édesapám személyét, mind az én személyemet. Ellentétben, amit Ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük – tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna, tudomással bírnék róluk” – áll Szilágyi Gerda nyílt levelében.

„A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. Amikor ő kiválóan teljesített, minden nap arról álmodtam, hogy szeretném, ha én is ugyanilyen osztatlan figyelmet kaphatnék. 6 éve, hogy édesapámmal vagyok, mely az én döntésem volt, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam”

– írta Szilágyi Gerda.

„Felháborítónak tartom a MÚSZ Elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet. Kérdésként felmerül bennem az is, hogy Wladár Sándor, aki becsmérlő nyilatkozatot tett egy volt úszónőről, amely nyilvánosságra is került, hogyan mer minősíteni ezek után bárkit is, hova tovább egy köztiszteletben álló embert, aki ebben az esetben nem más, mint az édesapám.

Édesapám lejárató-kampányát, karakter gyilkosságát is felháborítónak tartom, mert Ő nem tett mást a magánéletben és az úszó sporton belül is, mint adott (sokakkal ellentétben, akik csak elvesznek). Édesapám személyiségét becsmérlő nyilatkozatok és személye ellene irányuló cselekmények, az én személyemet és a jövőképemet is sokban rongáljak. Wladár Sándor Úr tegnapi nyilatkozata, melyben az édesapám ellen folyamatban volt eljárást említi félremagyarázó, fél információkat tartalmaz, és nem a teljes valóságot tükrözi, ahogy egyébként az egész szerda óta fennálló eseménysor sem. Tehát a T. Elnök Úrnak ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiség jogi szabályok betartására.

Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom. Szeretném, ha Elnök Úr ténylegesen a magyar úszósport érdekeit képviselné, hiszen az úszás nem az Elnök Úr személyéből áll, hanem az egyesületek, csapatok és segítőik kemény munkájából”

– áll a nyílt levélben.

Egy nappal korábban, csütörtökön Szilágyi Zoltán is eljuttatott egy nyílt levelet az Origóhoz, amelyben azt írta, sosem bántalmazta egyik lányát és az anyjukat sem. „Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért.” – írja, majd a levél végén arra kéri a lányát, hogy többé ne használja a Szilágyi családnevet, mert „nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”

Van segítség!

Ingyenes és a nap 24 órájában hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a 06-80-20-55-20-as telefonszámon, ahol segítenek a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció és az emberkereskedelem áldozatainak. A NANE Egyesület is működtet segélyvonalat bántalmazott nőknek és gyerekeknek, valamint a nekik segíteni vágyóknak. Ez a 06-80-505-101-os számon hívható anonim módon, ingyenesen, hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között. Az Ökumenikus Segélyszervezet online kínál anonim tanácsadást, a részletekért keresse fel >>> ezt az oldalt . Ha kifejezetten jogi természetű kérdései vannak kapcsolati erőszakkal összefüggésben, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálata szerdánként 16 és 18 óra, valamint csütörtökönként 10 és 12 óra között hívható a 06-70-220-2505-ös számon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!