Válaszolt Szilágyi Liliána apja a zaklatási vádakra

2021. december 30. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Szilágyi Liliána úszónő tegnap állt a nyilvánosság elé azzal, hogy az apja, az egykor szintén sikeres úszó Dr. Szilágyi Zoltán éveken át testileg, lelkileg és szexuálisan bántalmazta. Többször kerestük azóta az apát, hogy reagáljon, de nem vette fel a telefont, se nekünk, se másnak a magyar sajtóban. Most azonban váratlanul levélben válaszolt a vádakra, ami az Origón jelent meg.

„Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy a nyilvánosság előtt.” – írja Szilágyi Zoltán, majd leszögezi, hogy nem akar a sajtóban magyarázkodni, viszont a lánya kijelentéseiből büntetőeljárás lesz, és az majd mindent tisztázni fog.

Az ügyvédként dolgozó Szilágyi azt írja, sosem bántalmazta egyik lányát, és az anyjukat sem, és az úszónő támadásainak hátterében az áll, hogy hat éve eldöntötte, nem támogatja őt tovább anyagilag.

„Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért.” – írja, majd a levél végén arra kéri a lányát, hogy többé ne használja a Szilágyi családnevet, mert „nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom