Újabb áldozatot szedett a gyilkos hátizsák

2021. december 12. – 08:25

Újabb áldozatot szedett a gyilkos hátizsák
Charles Oliveira gyilkos hátizsákként tapad Dustin Poirier-re Fotó: Carmen Mandato / Getty Images)

Másolás

Vágólapra másolva

Nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja.

– tartja a közmondás, és a küzdősportok esetében a népi bölcsesség nem is téved nagyot. A legény-mivolt szempontjából azonban a vélekedéssel szemben nem a genetikailag kódolt keménység a döntő (mely egyébként egy idő után amúgy is ijesztő ütemben szokott leépülni), hanem az a keménység, mely a rutinból, a magabiztosságból és egy sor, a túlélést biztosító apró trükkből tevődik össze.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban ennek a legkevésbé sem látványos, ámde mégis rettentő fontos túlélőtudásnak a két beavatottja csapott össze az Ultimate Fighting Championship (UFC) talán legkeményebb súlycsoportjának bajnoki címéért Las Vegasban.

Hétévesen azt mondták rá, hogy járni sem fog tudni

A regnáló könnyűsúlyú bajnok, a 32 éves brazil Charles Oliveira küzdelmei már 7 éves korában elkezdődtek. A São Paulo egyik favelájában (szegénynegyedében) cseperedő Oliveiránál ugyanis szívzörejeket és reumatikus gyulladást diagnosztizáltak, és kezelőorvosa kijelentette a szüleinek, hogy krónikus betegsége miatt valószínűleg tolókocsiban kell majd leélnie az életét. Ehhez képest a fiú felépült, 12 évesen elkezdett járni egy helyi szociális programként meghirdetett jiu-jitsu-edzésre, és bár első edzője egy lövöldözésben életét vesztette, a tehetséges fiú sorra nyerte a földharcversenyeket, majd MMA-tornákat, így 2010-ben, 20 évesen leszerződtette a UFC.

Azonban az óriási tehetség egyből a szervezet hagyományosan legerősebb súlycsoportjába, a könnyűsúlyba csöppent, ahol képtelen volt az egyenletes teljesítményre. Így lefogyasztott pehelysúlyba, ahol viszont a 65 kilós súly elérésével voltak problémái, ezért kénytelen volt visszatérni az öt kilóval nehezebb súlycsoportba. Éveken át úgy tűnt, Oliveirából hiányzik az az érettség, mentális erő, ami ahhoz kell, hogy egy technikás, látványos, kiszámíthatatlan bunyósból valódi bajnokjelölt legyen. Azután a szinte pontosan négy évvel ezelőtt, a Paul Feldertől elszenvedett brutális vereség után, túl a 30. MMA-meccsén, elkezdett beérni Oliveira karaktere. Boksztechnikája csiszoltabbá, védekezése összeszedettebbé vált, de a tudásbeli gyarapodáson túl a brazilon látszott, hogy egyszerűen lehiggadt: maga mögött hagyta a rá jellemző kapkodást, az agresszív rohamokkal párosuló pánikszerű reakciókat, és képes volt türelmesen kibekkelni a nehéz helyzeteket.

Az érési folyamat szép győzelmekben is megnyilvánult; Oliveira egy nyolcas győzelmi szériát követően májusban a Habib Nurmagomedov visszavonulásával megüresedett bajnoki címért bunyózhatott az amerikai Michael Chandlerrel. Az amerikai az első menetben többször is padlóra küldte őt, de a brazil el tudta kerülni a megsemmisítő verést (felejthetetlen volt, ahogy négykézláb kerülgette a fejére hulló bombákat), majd a második menetben egy csodálatos balhoroggal kiütötte ellenfelét.

Charles Oliveira több mint tízéves liftezést követően ért fel a csúcsra, ahol azonban máris szembetalálta magát azzal Dustin Poirier-vel, aki tavasszal a Conor McGregorral vívott trilógia lezárása (= élete legnagyobb meccspénze) érdekében mondott le a címmeccsről, de miután az ír eltörte rajta a lábát, bejelentkezett az övért.

A Louisiana államban született Poirier is nagyon fiatalon, 21 évesen került a UFC-be, és eleinte ő is a pehelysúly csiszolatlan gyémántjának (a beceneve is „Gyémánt”) számított, és Oliveirához hasonlóan úgy tűnt, ő sem tud átlépni a saját árnyékán. Poiriernek is szüksége volt pár fájdalmas vereségre ahhoz, hogy maga mögött hagyja agresszív, de sérülékeny küzdőstílusát, és egy nagyon higgadt, szívós és technikás bunyóssá váljon. Poirier nagy menetelése is 2017-ben kezdődött, az amerikai sorra verte meg az olyan klasszisokat, mint Eddie Alvarez, Justin Gaethje és Max Holloway, és – oly sok más állóharcoshoz hasonlóan – őt is csak Habib Nurmagomedov tudta megállítani 2019-ben. Poirier 2020-ban a szintén gyémántkemény Dan Hooker legyőzésével tért vissza, majd miután bankszámláját szépen felhizlalta a könnyűsúlyú ranglistán mélyen alatta található McGregor elleni két meccsével, bejelentkezett a bajnoki címért.

Nem tudta lerázni a gyilkos hátizsákot

A meccs irtózatos tempóban kezdődött, Oliveira rossz szokása szerint sokszor beragadt ellenfele ütőtávjában, a fordított felállású Poirier pedig balegyenesekkel és jobbhorgokkal büntette őt. A brazil igyekezett az oktagon (ugye ez a „ketrec” becsületes neve) falához terelni Poiriert, ahol bár földre vinni nem tudta, összekapaszkodásból térddel és könyökkel is keményen el tudta találni őt. Azonban az állóharcban – testre beszúró frontális rúgásai ellenére – Oliveira képtelen volt akár csak lelassítani is Poiriert, aki egy balegyenessel le is ültette a brazilt.

A második menetben azután a bajnoknak sikerült a falhoz szorítania kihívóját, és csaknem a hátába került, amikor Poirier lerázta őt magáról, így Oliveira került alulra. Azonban nem véletlen, hogy az amerikai az első menetes leütés után sem rohant ellenfele megsemmisítésére, mivel Oliveira a hátáról is rendkívül veszélyes, és ezt földre kerülése után rögtön bebizonyította: elkapta az amerikai lábát, és amikor ellenfele a fogásból kibukfencezett, akkor rögtön utánavetette magát, és biztosította a felső pozíciót, ahonnan kegyetlen könyökütésekkel kopogtatta végig Poirier koponyacsontját. Az amerikai a menet végéig képtelen volt kijönni a kellemetlen pozícióból, és a kilapítva bekapott könyökütések érezhetően sokat kivettek belőle. Így azután a harmadik menet elején Oliveira már minden különösebb nehézség nélkül a falhoz tudta őt terelni, sőt, gyorsan hátába is került. És amikor Poirier a kiemelést megelőzendő, kezeivel a földre támaszkodott, akkor a bajnok a hátára pattant, lábfejeit az amerikai belső combjaiba akasztotta, kezeivel pedig összefogott a nyaka előtt. Poirier felegyenesedett, de Oliveira ekkor már gyilkos hátizsákként csüngött rajta. A brazil alkarja hamar megtalálta a rést az amerikai mellkasa és álla között, és amint elkezdte szorítani az artériát, Poirier azonnal jelezte, hogy feladja.

Charles Oliveira a UFC-karrierje egyik első meccsén is bevetett fojtással már a tizenötödik úgynevezett „kopogtatásos” győzelmét szerezte, ehhez még három TKO-siker is hozzáadódik, így magabiztosan ő tartja a legtöbb idő előtt befejezett küzdelem rekordját a világ vezető MMA-szervezetében. Poirier pedig már második világbajnoki esélyét bukta el – mindkétszer alapvetően földharcban maradva alul –, és 32 évesen újra legalább két-három meccset kell bevállalnia egy új lehetőségért.

Az év meglepetése az év tűzijátékán

A UFC 269 társ-főmeccse előtt az elemzők, bukmékerek, szurkolók fikarcnyi esélyt sem adtak Julianna Peñának a női harmat- és könnyűsúlyban szerzett bajnoki címeit egyaránt ellentmondást nem tűrő módon őrző bajnok, Amanda Nunes ellen. A brazil származású bajnokot ugyanis minden idők legnagyobb női MMA-bunyósaként tartják számon, aki Cris Cyborgtól, Ronda Rousey-n át Valentina Sevcsenkóig már minden sztárt megvert, és az utóbbi években a UFC lényegében képtelen volt olyan trónkövetelőt kiállítani ellene, aki valódi erőfeszítésre késztette őt. Peña is amolyan kényszermegoldásnak tűnt, az amerikai kihívó ugyanis az elmúlt négy év alatt alig négy meccset vívott, abból is kettőt elveszített.

Eleinte úgy tűnt, ez a meccs is sima Nunes-győzelmet hoz. Az első menetben Nunes kemény rúgásokkal szedte szét a statikusan felálló Peña első lábát, egy balegyenessel leültette, majd pedig magabiztosan tartotta leszorításban. Azután úgy tűnt, a második menetre mindkét bunyós teljesen elfejeltette a taktikai utasításokat; Nunes és Peña egymásnak rontottak, és ütőtávon belülről kezdték el egymást osztani.

Julianna Peña átrendezi Amanda Nunes arcberendezését Fotó: Cooper Neill / Zuffa LLC via GettyImages
Julianna Peña átrendezi Amanda Nunes arcberendezését Fotó: Cooper Neill / Zuffa LLC via GettyImages

Egy ilyen adok-kapokban mindig van egy jó adag hazárdjáték, amit egy bajnoknak nem érdemes bevállalnia, és Nunes a valószínűtlenül intenzív (és egy kicsit amatőr) ütésváltásban ezúttal a rövidebbet húzta: ő volt az, akinek előbb tört meg a lendülete, aki elsőként hátrált be az oktagon falához. Peña innen egy testkulccsal simán földre vitte őt, majd a semmilyen ellenállást nem tanúsító Nunes hátába kerülve egy alig felépített fojtással is feladásra tudta kényszerítette a bajnokot.

Peña az év meglepetésgyőzelmét aratva szerezte meg a női harmatsúly (61 kiló) bajnoki övét, Nunesnek csak a teljesen kiürített pehelysúlyban (65 kilóban) őrzött címe maradt meg.