Horrorsérülés vetett véget Conor McGregor bosszúhadjáratának, az ír MMA-csillagot hordágyon vitték ki az arénából

Miután Conor McGregor januárban csúnya vereséget szenvedett a könnyűsúly (70 kiló) egyik ászától, az amerikai Dustin Poiriertől, teljesen egyértelmű volt, hogy sem a világ legnagyobb MMA-sztárja, sem pedig a világ vezető szervezete, az UFC (Ultimate Fighting Championship) nem tekinti lezártnak a rivalizálást.

Poirier pedig engedett a csábításnak, és a trilógia lezárásáért belengetett háromszoros gázsi kedvéért lemondott egy másik címmeccsről, a dagesztáni Habib Nurmagomedov tavaly ősszel megürült trónjáért. A vasárnap hajnalban Las Vegasban megrendezett UFC 264 gála főmeccsén ugyanis a két MMA-harcos már harmadszorra találkozott: az első felvonást hét évvel ezelőtt, még pehelysúlyban rendezték, akkor McGregor simán kiütötte az agresszív, de igen nyers Poiriert, így a kettejük párharca egészen mostanáig döntetlenre állt.

Azonban 2014 óta mindkét bunyós nagy utat járt be. Csakhogy míg Poirier útja 2016-tól kezdve – a verhetetlen Habib elleni vereséget leszámítva – felfelé ívelt, addig McGregorról pont 2016-tól derült ki, hogy fantasztikus adottságai ellenére egyáltalán nem egy érinthetetlen szuperharcos, és hiába ő a világ legjobban kereső sportolója, teljesítménye a küzdőtéren belül és azon kívül is igencsak ellentmondásos.

Be akarta bizonyítani, hogy még mindig érzi az MMA-t

Így érthető, hogy McGregor Poirier ellen nem csak a karrierjén esett egyik legnagyobb csorbát, hanem januári meccsének konkrét hiányosságait is ki akarta köszörülni. Az ír akkor egydimenziós bunyóval rukkolt elő, túlságosan ráhagyatkozott boksztudására, azonban a szintén fordított felállású Poirier ellen félelmetes bal keze kevéssé volt hatásos, az amerikai ellenben lábrúgásaival és a támadásokat fogadó jobbhorgaival meg tudta őt fogni. Az ír a meccs előtti (az előző meccs visszafogottabb hangvétele után megint igen mocskosra sikerült) médiakampányában sokszor elmondta, hogy most vegytiszta MMA-meccsre készül, és változatosabb repertoárt vet be a győzelem érdekében.

Ezt bizonyítandó a meccset egy sor rúgással indította, keményen megdolgozta Poirier lábát és néhány forgó rúgással testre is betalált. Azonban a számos irtózatosan kemény meccs veteránjának számító amerikai szeme meg sem rebbent, ő maga is lábrúgásokkal válaszolt, majd egy pontos ütéskombináció utáni összekapaszkodásból az oktagon falához nyomta, és földre gyűrte az írt. Itt ugyan Poirier nyaka bent ragadt az ír szorításában, de McGregor nem tudott kellő erőt kifejteni a fojtáshoz, ellenfele – egyebek mellett a hálón végigsétálva – higgadtan lazította a fogást, majd kibucskáztatta fejét a veszélyes pozícióból. Poiriernek az alulról érkező könyökütések és rúgások ellenére tökéletesen megfelelt az, hogy McGregor a földön töltötte a menet nagy részét, mert így felső pozícióból még keményebben válaszolhatott, és elkezdhette felőrölni a maratoni küzdelmekben rendszerint elfogyó ír erejét.

A két bunyós a menet utolsó másodperceire újból felállt, és ekkor jött az igazi drámai fordulat: az ötperces menet végét jelző dudaszó előtti utolsó ütésváltást követően McGregor bal bokája derékszögben meghajlott, az ír kínok közt rogyott a földre, azonnal látszott, hogy súlyos sérülést szenvedett, és a bíró véget is vetett a találkozónak.

A szabályok értelmében Dustin Poirier technikai KO-val győzött.

Így jár, aki nagyot akar rúgni?

Eleinte úgy tűnt, hogy az utolsó másodpercben bekapott ütés törte meg az ír egyensúlyát, de Dustin Poirier a meccs utáni interjújában állította, hogy az egyik blokkolt lábrúgás okozta ellenfele sérülését. És bár a jelenet minden bizonnyal az év legtöbbet visszanézett sportmozzanatai között lesz (oké, az Anglia-Dánia Eb-elődöntőn megítélt tizenegyest kiváltó buktatás után), nekem sokszori visszajátszás alapján úgy tűnik, hogy McGregor rögtön a második köríves rúgását elrontotta, és sípcsontja helyett lábfeje csapódott bele Poirier térdébe (az amerikai mutatta is, hogy „ezt blokkoltam”). Egy ilyen találatnál pedig a visszahajló lábfej általában csúnyán meg szokta rántani a bokaszalagokat, és esélyes, hogy azok a menet végére már képtelenek voltak megtartani az ír súlyát.

A nyilvánvalóan peches – bár hozzáteszem: a lábrúgásokat előkészítés nélkül puffogtató bunyósokat mindig is fenyegető – sérülés ellenére érdemes leszögezni, hogy Dustin Poirier taktikus bunyóval hozta a McGregor ellen mindig rázósnak számító első menetet, jó úton haladt az újabb győzelem felé, ezért joggal hangoztathatta, hogy elégtételt érez, különösen a rázúduló gyűlöletet követően:

„Nincs bajom a piszkálódással, de az tényleg a legalja, hogy ha valaki gyilkossággal fenyeget, olyanokkal, hogy ”meg foglak ölni„. Én csak annyit kívánok neki, érjen haza épségben a gyönyörű családjához.”

Azonban az is érthető, hogy az ellenfelét még ültében is pocskondiázó ír nem tekinti lezártnak a rivalizálást, és nem elképzelhetetlen, hogy ha felépül, a trilógia tetralógiává dagadhat – mondjuk egy ilyen súlyos sérülés után mindig kétséges, McGregor tud-e még valaha versenyszinten teljesíteni. Poirierre ráadásul vár a könnyűsúly új bajnoka, a brazil Charles Oliveira, és ha (igen, egy újabb „ha”) az amerikai el tudja hódítani az övet, akkor McGregornak még pár meccsen még biztosan bizonyítania kell az új lehetőség előtt.