Egy orosz MMA-zseni szállította minden idők egyik legnyomosabb érvét az intenzív angoltanulás mellett

Habib Nurmagomedov visszavonulásával és Conor McGregor hanyatlásával kétségtelenül Israel Adesanya lett a világ vezető MMA-szervezete, az Ultimate Fighting Championship legnagyobb sztárja.

A 31 éves nigériai származású új-zélandi nem csak a küzdőtéren belül, hanem azon kívül is rettentően laza és magabiztos. Adesanya 80 profi kick-boksz meccsen csiszolta tökéletesre ütéseit, rúgásait és elmozgásait, de az MMA-ba nem csak a precizitását és gyorsaságát tudta átmenteni, hanem fantasztikus stratégiai érzékét. Ugyanis Adesanya egész teste csupa játék: ijeszt a térdével, bemozdul a csípőjével, dobja a vállát, folyamatosan reakcióra, védekezésre, ellentámadásra készteti ellenfeleit, akik egy idő után elvesztik a fonalat, és belesétálnak az új-zélandi valamelyik gyilkos kontrájába. Adesanya néhány kínai és ausztráliai MMA-meccs után 2018 elején debütált a UFC középsúlyban (84 kilóban), alig két évvel és hét meccsel később pedig már a derekára is helyezték a bajnoki övet. Miután tavaly nagyon magabiztosan lépte le legveszélyesebbnek tartott kihívóját, a brazil Paolo Costát, kihívta a 93 kilós félnehézsúly fél órával korábban megkoronázott bajnokát, a 38 éves lengyel Jan Błachowicz-t.

A nagydarab Błachowicz a talán legnagyobb európai MMA-szervezet, a lengyel alapítású KSW bajnokaként igazolt át 2014-ben a UFC-hez, ahol azonban igen rögös úton döcögött a bajnoki címig. Első hat meccséből négyet elveszített, és még 2019-ben is szenvedett el KO-vereséget. De a Thiago Silvától bekapott verés után Błachowicz bunyója beérett két év alatt négy győzelmet húzott be, és Dominick Reyes kiütésével megszerezte a súlycsoport Jon Jones távozásával megüresedett bajnoki címét is.

Súly- és erőfölénye ellenére Błachowicz-t mindenki esélytelenebbnek látta kihívójánál, bár a lengyel keze termetéhez képest meglepően gyors, bal köríves rúgásai – melyekkel rohamszerű megindulásait rendszerint le szokta zárni – is sok ellenfelét meglepték már. Amellett Błachowicz fejben is megérett, a rá korábban jellemző adok-kapok helyett sokkal Błachowicz taktikusabban áll hozzá a meccsekhez (mondjuk a bajnoki szinten vívott ötször öt perces maratonokra csakis így érdemes készülni).

Ahogy arra mindenki számított, a meccset Adesanya irányította, mozgatta, ijesztgette Błachowicz-t, és közben combrúgásokkal és első kezes ütésekkel is be- betalált. De a lengyelből nem tudott kiprovokálni vehemens választ, Błachowicz csak akkor indult meg, amikor biztonságban érezte magát, és lendületes kombinációiból ő maga is rendszeresen ért el találatokat. Azonban a harmadik menetre úgy tűnt, hogy Błachowicz koncentrációja egyre gyakrabban bicsaklik meg, és Adesanya egyre többször talál rést a lengyel védelmén. De Błachowicz a negyedik menetre tartogatta a stratégiai tartalékot: a földrevitelt. A lengyel ellenfele ütései alá behajolva, szép dobást hajtott végre Adesanyán, és a menet végéig le is tudta szorítani őt, majd miután úgy tűnt, az ötödik menetre már teljesen felégette tartalékait, és Adesanya elkezdi szecskává aprítani őt, összeszedte magát, és kiváló ritmusérzékkel megismételte az előző menet dobását. Sőt, ezúttal már keményebb ütésekkel is meg tudta dolgozni a leszorításban benne ragadt, jóval könnyebb ellenfelét (Adesanya olyan könnyen abszolválta a 93 kilót, hogy a mérlegre konkrétan egy doboz pizzával lépett fel), így az utolsó két menet földharcával összekaparta a győzelemhez szükséges pontokat. A nagyon sportszerű meccsen egyik bunyós sem tudott komolyabb kárt okozni ellenfelében, de a meglepő eredmény egy sor izgalmas fordulatot és párosítást hozhat mind a félnehézsúlyban, mind a középsúlyban (melynek veresége ellenére még mindig Israel Adesanya a bajnoka).

Olyan jó, hogy már unalmas

A UFC női divíziói kezdenek belefulladni a tökéletesség unalmába. Ugyanis a fenomenális versengést – köztük 2020 legjobb meccsét – hozó szalmasúly (50 kiló) mellett a három másik súlycsoportot valósággal agyonnyomja két domináns bajnok, a fehérorosz származású Valentina Sevcsenko és a brazil Amanda Nunes. A 32 éves Nunes az elmúlt év hat évben kétségtelenül minden idők legjobb női MMA-bunyósává nőtte ki magát. Két súlycsoportban is világbajnoki címet tudott szerezni, és a legtöbb duplázóval szemben mindkét övét rendszeresen meg is tudja védeni. Közben olyan legendákat ütött ki, min Cris Cyborg, Ronda Rousey vagy Holly Holm, és a UFC már lényegében képtelen olyan trónkövetelőt kiállítani ellene, aki valódi erőfeszítést követel meg tőle.

Nem volt ez másként a UFC 259-en sem. Ezúttal pehelysúlyban (65 kilóban) a nagy és erős ausztrál Megan Anderson kemény két és fél percig tudott ellenállni Nunesnek; miután bekapott két erős jobbcsapottat, a brazil simán legázolta őt, és úgy forgatta-tekergette őt a földön, mint kutya a rongyot, és könnyedén befogott egy hátsó háromszögfojtást, feladásra kényszerítve ellenfelét.

Edzője segítségével baltázta el a győzelmet

A haramtsúlyú (61 kilós) jekatyeringburgi Pjotr Jan négy hónappal Adesanya után szerződött a UFC-be, de 2020 nyarára már ő is világbajnoki címmel büszkélkedhetett. A 28 évével az MMA-ban még mindig fiatalnak számító, de 15-1-es mérleggel rendelkező orosz nagyon letisztult boksztudására építi fel bunyóit, amellett meccsintelligenciája is kimagasló: türelmesen kezd, ellenfelei támadásaiból begyűjtött információk alapján, küzdelem közben finomhangolja bunyóját, majd gyors ütéskombinációkkal, szép lábsöprésekkel és kiemelésekkel, szisztematikusan építi fel a győzelmet. Persze ehhez a türelmes építkezéshez az is kell, hogy Jan irtózatosan kemény, rezzenéstelen arccal nyeli be a legkeményebb ütéseket is.

Miután tavaly a pehelysúlyból lefogyasztó legenda, José Aldo kiütésével megszerezte a Henry Cejudo visszavonulásával megüresedő bajnoki címet, hosszú szervezési mizériák után tudott csak kiállni a trónkövetelő, a jamaikai származású amerikai Aljamain Sterling ellen. A meccsre 19-3-as mérleggel érkező Sterling ügyes birkózó, és virtuóz földharcos, aki az elmúlt években kissé szertelen, de mégis hatékony állóharccal is elő tudott rukkolni.

A címmeccsre is nagy elánnal jött ki, csak úgy szórta a testrúgásokat, és néhány szép térdrúgással a zömökebb Jan fejét is eltalálta. Azonban mindenki tudta, hogy az orosz számára a bekapott rúgások csak a bemelegítést jelentik, ráadásul Sterling képtelen volt megvalósítani legfőbb célkitűzését: Jan földre vitelét és földön tartását. Sőt, az orosz volt az, aki a fogásokat kereső Sterlinget egy-egy szép kiemeléssel vagy gánccsal meg tudta dobni (a meccs végéig összesen hét földrevitelt hajtott végre, miközben Sterling csak egyet), de ezzel csak a pontokat gyűjtötte, nem akart földharcba bocsátkozni a veszélyes amerikaival.

Jan jobbcsapottja ráadásul már az első menetben is megvillant, és az orosz földre ültette a kihívót. Ezzel a bajnok megalapozta a további meneteket: Jan rendszeresen talált be kézzel, miközben nagyon szépen védekezte ki a fogáskereséseket.

Az orosz a negyedik menetre abszolút fölénybe került, ám ekkor a meccs egy olyan fordulatot vett, amire tényleg nem lehetett számítani: A menet végén Jan egy ütésváltás után lenyomta az amerikai fejét, mire Sterling térdelő pozícióba került. A bíró hiába figyelmeztette Jant, hogy ellenfele „lent” van, azaz a szabályok szerint nem lehet fejét rúgással rúgni, az orosz ráfogásból arcba térdelte őt. Sterling kidőlt, és mivel képtelen volt folytatni a meccset, ezért ellenfelét diszkvalifikálták,

és az amerikai lett az első UFC-világbajnok, aki leléptetéssel nyerte el a címet.

Az új világbajnok így a még percekig félig eszméletlen Aljamain Sterling lett, aki sírva kért elnézést a közönségtől, és szabadkozott, hogy nem így akarta elnyerni a címet. A meccs után hamar kiderült, mi is vezetett a csúnya szabálytalansághoz: amikor Sterling letérdelt, a bíró „downed” (lent van) kiáltását nem értette Pjotr Jan, és a csapatából sem kiabálta be, hogy ne rúgjon, sőt, egyik edzője az elterülő Sterling láttán elégedetten kiáltott fel. Az orosz vereségét is faarccal vette tudomásul, mondjuk karrierje szempontjából nincs miért aggódnia, hiszen nyilvánvalóan félreértés miatt szabálytalankodott, és ilyenkor szinte garantált a visszavágó. Ráadásul nem csak a pontozókártyákon vezetett Jan (igaz, hajszálnyival), a meccset is magabiztosan irányította, így sok félnivalója nem lehet egy újrajátszástól.