Erdoğan NBA-s ősellensége most Kínát vette célkeresztbe

2021. november 20. – 10:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai üzleti világ és a kínai államkapitalizmus közötti kapcsolat az elmúlt pár évben jó néhányszor próbára lett téve, elég csak a Disney kínai cenzoroknak behódoló lépéseit nézni, a Blizzard videójátékos cég öncenzúráját felhozni, vagy azt, amikor hollywoodi színészek betanult kínai szöveggel kérnek elnézést, amiért országnak merészelték hívni Tajvant.

Az egészet egy ártalmatlan Twitter-bejegyzés indította el, amikor a Kínában nagyon népszerű Houston Rockets kosárcsapat akkori vezetője, Daryl Morey kiállt a hongkongi tüntetők mellett. Ehhez képest meglehetősen kevés vizet zavar, hogy van egyetlenegy NBA-játékos, aki LeBron James intő szavai ellenére is kiáll Kínával szemben. Ő Enes Kanter, a Boston Celtics magasembere, aki már alapból politikai menekültként játszik az NBA-ben.

Nem véletlen, hogy éppen Kanter az a játékos, aki az NBA és Kína meglehetősen törékeny kapcsolatán újabb repedéseket próbál létrehozni. A játékos hangos támogatója annak a Fethullah Gülennek, aki Recep Tayyip Erdoğan török elnök legfőbb ellenlábasa, és gyakorlatilag olyan a török kormánynak, mint a magyarnak Soros György és Gyurcsány Ferenc egyben. Kanter több alkalommal is kritizálta emiatt Erdoğant, egyszer a modern kor Adolf Hitlerének nevezte, aminek az lett a következménye, hogy a politikai retorziótól tartó, Törökországban élő családja kénytelen volt őt kitagadni.

De még ez sem volt elég, édesapját kirúgták az egyetemi munkahelyéről, majd pár napra be is börtönözték terrorizmus vádjával. Ezzel párhuzamosan megvonták Kanter török állampolgárságát, kiiktatták a török útlevelét, és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene terrorista csoportban való részvétel miatt. Az ügy annyira komoly, hogy a játékosnak el kellett menekülnie egy indonéziai kosárlabdatáborból, mert ki akarták adatni Törökországnak. A kiadatási kérelem ellenére az Egyesült Államok idén júniusban állampolgárságot adott neki, és folyamatosan tartja a kapcsolatot az FBI-jal, mert veszélyben van az élete a török kormány miatt.

LeBron James is céltábla

A 29 éves, 208 centis Kantert azonban nem olyan könnyű megijeszteni, és nemrég újabb politikai ügybe keverte magát. Először felszólalt egy videóban amiatt, hogy míg a Nike az Egyesült Államokban kiáll a Black Lives Matter, a latino és ázsiai, illetve az LMBTQ-közösség mellett, Kínában csöndben marad az ottani rendőri brutalitás, a melegek elleni bűncselekmények, vagy a kisebbségek elnyomása miatt. A videóban Kanter külön kitér arra, hogy ma Kínában rabszolgamunka történik a gyárakban, és a Nike cipőit is ujgur rabszolgákkal gyártják.

A Nike többször is elmondta, hogy nem gyártják a cipőiket a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen, ahol átnevelő táborokba zárja a kínai állam a muszlim vallású ujgurokat, de Kanter szerint a cég semmilyen módon nem tudta még bizonyítani ezt. A végén Kanter meghívja Phil Knightot, a Nike tulajdonosát, hogy menjenek el együtt megnézni egy ilyen kínai gyárat, és örömmel veszi, ha vele tart Michael Jordan és LeBron James is.

Hogy Kanter mennyire komolyan gondolja az egészet, az mutatja igazán jól, hogy nem sokkal később a Charlotte Hornets (amelynek a tulajdonosa épp Michael Jordan) elleni mérkőzésen egy spéci Nike-cipőben lépett pályára. A vérnyomos mintájú cipőn olyan feliratok szerepeltek, mint „modern kori rabszolgaság”, „nincs több kifogás”, „rabszolgamunkával legyártva” vagy „képmutató Nike”.

Az eset azért nagyon érdekes, mert Daryl Morey két évvel ezelőtti, jóval enyhébb Twitter-bejegyzéséhez képest Kanter kiállása gyakorlatilag semmilyen reakciót nem indított el sehol. Az NBA és a Nike is csöndben maradt az ügyben, és Kína sem kezdett el szankciókkal fenyegetőzni. Kanter viszont nem állt meg, kőkeményen beleszállt az összes többi NBA-játékosba, és külön LeBron Jamesbe, akinek milliárdos exkluzív szerződése van a Nikeval.

A bejegyzésben Kanter annyit üzen a King James becenevű játékosnak, hogy „a pénz az erkölcs felett áll a királynál”. Majd azzal folytatja, hogy

szomorú és gusztustalan, hogy ezek a sportolók úgy tesznek, mintha érdekelné őket a társadalmi igazságosság. Valójában csak kussolnak, és cseleznek, amikor a kínai nagyfőnök azt mondja.

– írja Kanter a bejegyzésében, direktben utalva arra a „shut up & dribble” mondásra, amit a jobboldal kezdett el mantrázni, amikor Colin Kaepernick, majd más sportolók is elkezdtek kiállni a feketéket érő megkülönböztetés és rendőri túlkapások ellen. Korábban egyébként éppen LeBron James volt az, aki hangosan kiállt Kaepernick mellett, és kikérte magának, hogy ő csak cselezni és kussolni fog a jövőben.

Kína és az NBA

Kanter korábban elmondta a CNN-nek, hogy nem érdekli, milyen következményei lesznek, hogy kiáll Kínával szemben, és hogy beszélt az NBA vezetőjével, Adam Silverrel, aki biztosította arról, hogy semmilyen szabályszegést nem követ el, amikor felszólal kínai ügyekkel kapcsolatban. Ennek ellenére elmondása szerint azóta is érkeztek kérések az NBA részéről, hogy ne lépjen pályára „Szabad Tibet” feliratú cipőben, de végül nem tett eleget a kérésnek, majd később a háttérben az NBA elnézést kért a játékostól emiatt.

Enes Kanter a legutóbbi meccsén már az ujgurok megmentésére hívja fel a figyelmet – Fotó: Kevin C. Cox / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Enes Kanter a legutóbbi meccsén már az ujgurok megmentésére hívja fel a figyelmet – Fotó: Kevin C. Cox / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

LeBron James valószínűleg azért került Kanter célkeresztjébe, mert még mindig a legnagyobb sztár az NBA-ben, másrészről 2019-ben a sportoló nem túl kedvesen reagált Daryl Morey óriási balhét kiváltó tweetjére, amelyben kiállt Hongkong szabadsága mellett. James annyit írt, hogy Morey-t szerinte félreinformálták, vagy egyszerűen nem volt rendesen képben a hongkongi szituációval. Valószínűleg ezért is fejezi be azzal Kanter a bejegyzését, hogy James vajon „tájékozódott-e rendesen arról, hogy rabszolgamunkával készülnek a cipői, vagy ez nem része a tájékozódásának?”.

Érdekes, hogy mennyire nincs következménye Kanter szavainak a két évvel ezelőtt óriási balhét ismerve. A kínai külügyminisztérium szóvivője Kanter tibeti véleményére annyit reagált, hogy nem is érdemes vele foglalkozni, és a játékos csak feltűnösködni akar. Ez jól jelzi, hogy változott Kína hozzáállása a témához, bár a biztonság kedvéért a kínai Tencent azért levette a műsoráról Kanter csapatának, a Boston Celticsnek a szezonnyitó mérkőzését. A Nike pedig konzekvensen nem reagál semmilyen sajtómegkeresésre a témával kapcsolatban.

Jó kérdés, hogy mi lesz az NBA és Kína közös sorsa a jövőben, mert előbbinek nagyon fontos az ottani piac. A Sportico szerint 500 millió kínai tartja magát NBA-rajongónak, ami több, mint a komplett amerikai lakosság, ráadásul már 5 milliárd dollárt költöttek az NBA China nevű programjukra, hogy helyi játékosokat tanítsanak kosárlabdára. Azonban több Kínában dolgozó amerikai edző is arra panaszkodott korábban, hogy a kínai trénerek brutálisan bánnak a játékosaikkal, köztük Hszincsiang tartományban, ahol főleg ujgur játékosokkal foglalkozik az NBA.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!