Amnesty International: Kína szétválasztja az ujgur családokat, beleegyezés nélkül zárnak árvaházba gyerekeket

2021. március 19. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amnesty International civil jogvédő szervezet szerint Kína erőszakkal választja szét az ujgur családokat azzal, hogy a kisgyerekeket állami árvaházakba juttatják. Az új jelentésben az Amnesty felszólította Kínát, engedje szabadon az összes ujgur gyereket, akiket családjuk beleegyezése nélkül tartanak árvaházakban – írja a BBC.

Az Amnesty több, Kínából elmenekült ujgurral beszélt, akik kénytelenek voltak a rokonaiknál hagyni a gyermekeiket. A jelentés szerint Mihriban Kader és Ablikim Memtinin 2016-ban menekültek Olaszországba, miután a rendőrség zaklatta őket, és nyomást gyakorolta rájuk, hogy leadják az útlevelüket. Négy gyereküket átmenetileg a nagyszülőkre bízták, de később a nagymamát egy táborba vitték, míg a nagyapát a rendőrség hallgatta ki.

„Ezek után más rokonaink nem mertek vigyázni a gyerekekre. Attól féltek, hogy őket is táborokba viszik” – mondta a pár. 2019 novemberében engedélyt kaptak az olasz kormánytól, hogy magukhoz vegyék a gyerekeiket, de időközben a kínai hatóságok egy állami árvaházban helyzeték el őket. „Most a gyermekeim a kínai kormány kezében vannak, és nem vagyok biztos benne, hogy még valaha láthatom őket” – mondta Mihriban.

Egy ujgur fiú 2009. július 12-én, Ürümcsiben – Fotó: PETER PARKS / AFP
Egy ujgur fiú 2009. július 12-én, Ürümcsiben – Fotó: PETER PARKS / AFP

A szervezet becslése szerint több mint egymillió ujgurt és más muszlim vallású kisebbséghez tartozó embert tartanak fogva politikai átnevelőtáborokban, akiket többnyire terrorizmus támogatásával vádolnak. Kína visszautasítja az erről szóló híreket és jelentéseket, szerintük nem léteznek ilyen táborok.

A BBC egy hónapja egy riportban tárta fel, hogy a kínai őrök milyen erőszakos cselekményeket követnek el az ujgur nőkkel szemben. Volt fogvatartottak szerint rendszeres jelenség az abúzus, nők megerőszakolása. A kínai külügyminisztériuma később cáfolta ezeket az állításokat, szerintük az alkotmányuk megfelelően garantálja és védi az emberi jogokat.

Az Amnesty azt szeretné elérni, hogy a kínai kormány engedje be az ENSZ emberi jogi szakértőit és az újságírókat Hszincsiang tartományba, valamint engedjenek szabadon minden olyan gyereket, akit a szülei beleegyezése nélkül helyeztek árvaházba.

Az Egyesült Államok, Kanada és Hollandia korábban kijelentette, hogy amit Kína tesz az ujgurokkal, az kimeríti a népírtás fogalmát. Az amerikai kormány gazdasági szankciókat is bevezetett Kínával szemben: leállították a paradicsom és gyapot importját Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről, mert fennáll a gyanúja, hogy ujgur kényszermunkásokkal termelik azokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!