Lőrincz Tamás döntős, nyolc között a magyar kézisek, trónfosztás atlétikában

Legfontosabb

2021. augusztus 2. – 17:36

frissítve

Lőrincz Tamás döntős, nyolc között a magyar kézisek, trónfosztás atlétikában
Szöllősi-Zácsik Szandra gólöröme a Magyarország – Svédország mérkőzésen. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn újabb magyar érem született Lőrincz Tamás révén, de az csak kedden fog eldőlni, hogy arany vagy ezüst lesz belőle. Továbbjutott az olimpiát pocsékul kezdő női kézilabda-válogatott, döntetleneztek a férfi vízilabdázók, atlétikában trónfosztották a kenyaiakat, legenda születik a női középtávfutóknál, és európai győzelem a nagyon ázsiai tollaslabdában.

Az egyéni sportágak mellett mindig különös figyelem irányul a csapatsportokra, és az eddigi vegyes eredmények után végre megint van egy egyértelmű siker: az olimpiát három vereséggel kezdő magyar női kézisek az utolsó csoportmeccsen győztek a tét nélkül játszó, csoportelső svédek ellen, és ezzel bejött az, amire három napja senki nem fogadott volna: a pocsék rajt után mégis bejutottak a legjobb nyolcba.

Kihasználták a váratlan esélyt

Ahhoz, hogy a svédek elleni meccsnek legyen még tétje, a spanyolok elleni váratlan szombati győzelem után a körülmények szerencsés alakulása is kellett, de ezt megkaptuk: az oroszok utolsó meccsükön nyertek a spanyolok ellen, és mivel a franciák is behúzták a brazilok ellenit, a saját kezünkbe került a sorunk. A csoportelső svédek szempontjából nem volt sok tétje a meccsnek, és ezt lehetett is érezni: bár nem a B csapatukkal álltak fel, és nem is adták fel előre a találkozót, sokat forgatták a csapatot, több lehetőséget adtak az eddigi kiegészítő embereknek is.

A magyar csapat most a jobbik arcát mutatta: a meccs nagy részében vezetett, és bár az első félidő hajrájában a svédek fordították, még a szünet előtt egyenlítettünk, a 2. félidőben pedig tíz perc alatt elmentünk hattal, miután az öltözőben maradó svédek tíz percig gólt sem lőttek. Támadásban ezután visszaestünk, a svédek feljöttek háromra, amikor pedig Tomori Zsuzsa egy nagyon szigorú ítélettel piros lappal végleges kiállítást kapott, elkezdhettünk komolyabban megijedni. Mégsem lett gond: a főleg támadásokban kibukkanó hibák ellenére a magyar válogatott tartotta magát, Bíró Blankának a kapuban most is több bravúrja volt a svéd ziccereknél. Ő a meccs után az M4 Sportnak arról beszélt, hogy van azért némi keserű szájíze az első három meccs miatt, de örül, hogy az utolsó két meccsen nálunk volt a szerencsére, amivel tudtunk élni. A 26-23-as győzelem után a magyar válogatott a csoport negyedik helyén jutott tovább, hogy aztán a szerdai döntőben jöjjön a világ legjobbja, Norvégia.

Férfi vízilabdában is túl vagyunk a csoportkörön, és az olaszok elleni utolsó meccs kicsiben hozta az eddigi olimpiai formát: küzdelmes, szoros meccs, kis különbségek, továbbra is gyenge emberelőnyös játék, de volt komoly egyéni teljesítmény és összeálló védekezés. Az 5-5-ös döntetlent hozó meccs nagy részében az olaszok úsztak az eredmény után, igaz, az utolsó ziccer az övék volt, de az szerencsére kimaradt. Varga Dénes mesterhármasával a góljaink 60 százalékát hozta, az öt kapott gól remek, de támadásban ennél jóval több kell majd. A java azonban csak most kezdődik: a csapat többször lenyilatkozta, hogy elsősorban a negyeddöntőre akarják kipattintani magukat. Szerdán a most a spanyolokkal szemben 8-4-re alul maradó horvátok ellen kell majd megmutatni, ha ellenük sikerülne győzni, jöhetne a görögök elleni visszavágás a döntőért. Az eddigiek alapján az élcsapatok között nincsenek nagy különbségek, a pillanatnyi forma fog dönteni.

Élete utolsó meccse egy olimpiai döntő

Jól indult a magyar birkózóknak az olimpia: Szőke Alex ugyan kikapott a negyeddöntőben, de kedden így is éremért mehet a vigaszágon, a Tokió után biztosan visszavonuló Lőrincz Tamás pedig két hétfői győzelme után az olimpiai aranyéremért csatázhat élete utolsó hivatalos mérkőzésén. Hagyományosan a férfi kötöttfogás a sikeresebb magyar birkózó szakág, Tokióba négy versenyzőnk jutott ki, köztük a Lőrincz testvérek, a Londonban ezüstérmes Tamás és a Rióban az éremről erősen vitatott bírói döntéssel lemaradt Viktor.

A 77 kg-os Lőrincz Tamás most játék nélkül máris nyolcban volt, első ellenfele ugyanis elkapta a koronavírust, és visszalépett. A magyar így rögtön a negyeddöntőben kezdett, és a házigazdák versenyzője, Jabiku Sohej ellen nem volt könnyű meccse, de 3-1-gyel legyőzte a japánt. A 34 éves Lőrincz már egy évtizede ott van a világ élvonalában, de az elődöntőben egy olyan iránival került szembe, akivel még soha nem meccselt. Mohammedali Geraei magas, jól mozgott, nem is volt könnyű fogást találni rajta, és bő egy perc után a magyart látták a bírók passzívabbnak. A helyzetből nem tudott akciót csinálni az iráni, de a magyar intése miatt így is az ő egypontos előnyével fordultak. A második három percben előbb megintették az iránit is, majd Lőrincz átfordította, és Geraeit szabálytalan lábfogásért is megintették, így Lőrinc két perccel a vége előtt már 6-1-re vezetett. Ötven másodperccel a vége előtt az iráninak is sikerült átfordítania Lőrinczet, egy intés után már csak egy pont volt a különbség, és a bírók megint Lőrincet küldték le, de ezt a magyar már kivédekezte, és London után ismét ott van az olimpiai döntőben.

Lőrincz az elődöntő után úgy látta, hogy a rutinjával nyert úgy is, hogy szinte végig védekeznie kellett. „Hihetetlen, az nem lehet, hogy én ne menjek itt végig” – mondta. A keddi döntőben a 34 éves magyar egy meglepetésember, a 22 éves kirgiz Mahmudov ellen birkózik, miután a másik ágon egymás után estek ki az esélyesek. Lőrincz számára pályafutása utolsó mérkőzése lesz az olimpiai döntő.

A másik birkózónk, Szőke Alex előbb egy cseh ellenfelet győzött le, majd a negyeddöntőben kikapott az orosz világbajnok Jevlojevtől. A magyarnak azonban még így is van esélye az éremre: miután az orosz simán bejutott a döntőbe, Szőke kedden a vigaszágon folytathatja. A bronzhoz két győzelem kellene.

A birkózószőnyegen hétfőn született egy sporttörténelmi győzelem is. A 130 kilós súlycsoportban a 38 éves kubai legenda, a 2008 óta minden olimpiát megnyerő Mijaín López Núnez simán nyert egy grúz ellen, ezzel ő az első birkózó, aki négy olimpián is aranyérmet szerez. Núnez korábban már egyszer visszavonult, csak Tokió miatt tért vissza.

Mijaín López Núnez ünnepli a negyedik olimpiai bajnoki címét – Fotó: Leah Millis / Reuters
Mijaín López Núnez ünnepli a negyedik olimpiai bajnoki címét – Fotó: Leah Millis / Reuters

Kajakban összejött, lövészetben nem

A remélt magyar éremesőt a legtöbben a kajak-kenutól várják, ott el is indultak hétfőn az előfutamok, és a mi szempontunkból minimum tűrhetően. A hat vízre szálló magyar egység közül egy hullott ki: az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros az utolsó lett az előfutamában, és a reményfutamból is csak a B döntőbe jutottak tovább. Annál inkább jól ment a többieknek: kajak ezer egyesben a világbajnok Kopasz Bálint megnyerte a futamát, Varga Ádám a második helyről jutott tovább a középdöntőbe.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a magyar kajakos nők menetrendszerűen szállítják az aranyakat. Ez most nem lesz annyira könnyű, de az a változtatás, hogy egy országot már két egység is képviselhet, nekünk is kedvez. A női párosok 500 méteres versenyében például a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra, meg a Csipes Tamara, Medveczky Erika kettős is megnyerte a saját előfutamát. A nehezebben kiszámítható 200 méteres versenyszámban is továbbjutott mindkét magyar: Kárász Anna a második helyen, a rosszul rajtoló Lucz Dóra célfotóval az első helyen.

A sportlövészet utolsó magyar érdekeltségű versenyszámában ez nem jött össze, és az első szakágtól talán valamivel többet reméltünk. Utolsónak a férfi kisöbű szabadpuskát rendezték meg, a 3x40 lövéses összetett számban kifejezetten esélyesnek számított a világranglista-vezető Péni István, de Pekler Zalán is. Péni azonban álló és térdelő helyzetben is több hibával lőtt, és bár így sem volt messze a nyolcas döntőtől, végül a 10. lett. A légpuskában 5., a Mészárossal párban 7. Péni nem volt elégedetlen az olimpiájával, és bízik abban, hogy lesz még ő ötkarikás dobogós a későbbiekben. Pekler hétfőn a 18. helyen végzett.

Vége a kenyai egyeduralomnak akadályban

Atlétikában szintén döntőt lehetett várni a kalapácsvető Halász Bencétől: a kalapácsvetés hagyományosan magyar (és legalább annyira lengyel) szám, 1988 óta mindig volt magyar döntős, Halász pedig 2019-ben vb-bronzérmes volt. Most azonban nem jött ki neki a lépés: 75,39 métert dobott, ennél majdnem három méterrel már idén is volt jobb eredménye.

A világ azonban nem erre figyelt, hanem leginkább a három, más-más okból, de egyaránt különleges eredményt hozó versenyszámra. kezdődött az egész a férfi távolugrással, amiben egészen az utolsó ugrásokig úgy nézett, ki, hogy kettős kubai győzelem születik. Jött azonban a görög Tentoglu, aki hatodikra talált valahol egy plusz negyed métert, és az addigi 815 centijéhez képest ugrott egy 841-et, hajszálra annyit, mint amennyivel addig Echevarria vezetett. A görög jobb második ugrásával aranyérmes, a két kubai, a versenybe egyaránt belesérülő Echevarria és Masso be kell, hogy érje az ezüsttel és a bronzzal.

3000 méter férfi akadályfutásban véget ért a kenyaiak 37 éve tartó egyeduralkodása, és nem a régebb óta trón követelő etiópok, hanem egy marokkói jóvoltából. 1984, a Los Angeles-i olimpia után mindig kenyai aranyérem született ebben a versenyszámban, most azonban az utolsó körben a marokkói el-Bakkali simán elfutott az utolsó körben, második az etióp Girma, a legjobb kenyai, Kigen, csak a harmadik. Női 5000-en papírforma-eredmény született, de éppen ez a szenzáció: az etióp születésű holland Sifan Hassan azért jött Tokióba, hogy 1500-tól 10000-ig mindhárom táv aranyérmét hazavigye. Ha ez összejön, ő lesz az olimpia egyik legnagyobb sztárja, és most tett megtette az első nagy lépést: hétfőn úgy nyerte a nap zárószámát, hogy előtte már lefutott egy 1500-as selejtezőt (azon úgy is továbbjutott, hogy elesett). Atlétikában hétfőn nyert még Puerto Ricó-i (Camacho-Quinn, női száz gát) és amerikai (Valerie Almann, női diszkosz, de láttunk rúdtörés utáni drámai kiesést is: az éremesélyes Sandi Morris nem jutott be a döntőbe a kisebb balesete után.

Ez történt még:

  • Az Ázsiában nagyon népszerű tollaslabdában férfi egyéniben európai győzelem született Tokióban: A dán Viktor Axelsen két szettben nyert a kínai Csen Lung ellen, és a női párosban is kikaptak a kínaiak, itt egy indonéz páros lett az aranyérmes, laikusként meglepő volt, hogy még az is belefért neki, hogy labdamenet közben cseréljenek ütőt.
  • Meglepetés női fociban: a minden világversenyen elsőszámú esélyesnek számító Egyesült Államok kikapott az elődöntőben Kanadától, a döntőbe az amerikaiakat már az első meccsükön leverő svédek jutottak még be. A férfi szakágtól eltérően Kanada a nőknél benne van a világelitben, az elmúlt két olimpián is bronzérmesek voltak, de az USA ellen még úgysem ők voltak az esélyesek, hogy az Egyesült Államok szekere döcögött a tornán: a két legutóbbi világbajnokság győztese a nyitómeccsen 3-0-ra kikapott a svédektől. Most egy videózás után megadott tizenegyessel nyertek a kanadaiak, az USA a 85. percben csak egy felsőlécig jutott. A másik elődöntőn Svédország – Ausztrália: 1-0.
  • Tornában kínai, koreai és amerikai arany született a hétfői döntőkben. Gyűrűn Liu Jang nyert egy honfitársa előtt, férfi ugrásban Sin Dzse Van az aranyérmes, de ennél talán érdekesebb, hogy a nőknél talajon Simone Biles visszalépése ellenére is amerikai siker született. Jade Carey hiába top tornász, sokáig Biles árnyékában volt. Most éppen a négyszeres olimpiai bajnok mentális problémák miatti visszalépése révén léphetett elő. Carey-nek vasárnap ugrásban nagyon nem sikerült a gyakorlata, utolsó lett a döntőjében, egy nap alatt viszont nagyot fordult vele a világ: hétfőn szinte tökéletes gyakorlatot mutatott be a a talaj döntőjébe, olasz és japán versenyzőt előzött meg. Van friss hír Biles-ról is: miután korunk első számú női tornásza visszalépett az egyéni összetett döntőjétől, és három szerről is, talajon jelen állás szerint mégis vállalja az indulást.

Az éremtáblázaton Kína már 29 arannyal áll az élen, második az Egyesült Államok 22-vel, az olimpiát remekül kezdő házigazda Japán egyelőre megragadt 17-nél, majd jön Ausztrália (14), az Orosz csapat (12) és Nagy-Britannia 11 elsőséggel. Magyarország 2 arany, 2 ezüst és 2 bronzéremmel a 20. A keddi, érmekkel kecsegtető program magyar vonatkozása itt található.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!