Távolugrás: a kubai Echevarriánál senki nem ugrott nagyobbat, mégis csak ezüstérmes lett az olimpián
2021. augusztus 2. – 09:06
frissítve
Nem akármilyen eredménnyel zárult a férfi távolugrás a tokiói olimpián: a 2019-ben vb-bronzérmes kubai Juan Miguel Echevarria a harmadik sorozatban 8,41 méteres ugrással átvette a vezetést honfitársától, az első próbálkozásra 8,21-et ugró Maykel Massótól. Az utolsó sorozatig úgy tűnt, hogy ez elég is lesz neki az aranyéremhez, és kettős kubai siker születik.
Ekkor azonban jött a 2018-ban Európa-bajnok görög Miltiádész Tentoglu, aki az addigi 8,10–8,15 közötti, dobogóra is épp csak elég eredmények után egy hatalmasat ugrott – pont akkorát, mint Echevarria: 8 méter 41 centit. Ezt már később senki nem tudta túlugrani, így kettejük között a fináléban produkált második legnagyobb ugrás döntött. Ez a görögnek kedvezett, akinek a második legjobbja egy 8,15 méteres ugrás volt az ötödik sorozatban, míg Echevarriának a döntőben a további két érvényes ugrásából egy 8,09-es eredmény volt a jobb.
Érdekesség, hogy a kubai jobb eredménnyel zárta a selejtezőt, mint a döntőt. Annak a B csoportjából 850 centiméteres eredménnyel jutott tovább – épp a görög előtt, aki ott csak 822 centit ugrott –-, ami a döntőben simán aranyérmes eredmény lett volna. Vagyis Juan Miguel Echevarria úgy mehet haza Tokióból, hogy megugrotta a szám két legjobbját, mégsem nyert olimpiát.
A görögöknek ez a második olimpiai aranyuk, más érmük nincs is. A kubaiaknak aranyuk nincs még, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek eddig.
Eredmények, férfi távolugrás
1. Miltiadisz Tentoglu (Görögország) 8,41 m
2. Juan Miguel Echevarria (Kuba) 8,41
3. Maykel Masso (Kuba) 8,21