Keddi magyar program: éremesélyek kajak-kenuban, birkózásban és vitorlázásban

2021. augusztus 2. – 15:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden csúcssebességbe kapcsolhat az eddig 2-2-2 arany-, ezüst- és bronzéremmel álló magyar küldöttség a tokiói olimpián, kajak-kenuban, birkózásban és vitorlázásban is komoly éremesélyekkel bírunk ugyanis, olyannyira, hogy birkózásban Lőrincz Tamásnak hála már garantált is az érem, hiszen ő már bejutott a döntőbe.

Női vízilabdázóinkra már az egyenes kieséses első szakasza, a Hollandia elleni negyeddöntő vár, birkózásban Lőrincz Tamás mellett Szőke Alex is éremesélyes lehet, ha sikerrel küzd a vigaszágon. De megkezdi a szereplést Korpási Bálint, Lőrincz Viktor és Sastin Marianna is, mindannyian több vb-éremmel, Korpási és Sastin vb-arannyal is rendelkezik, számolni kell tehát velük.

A finn dingiben induló Berecz Zsombor a második magyar érmet nyerheti vitorlázásban az olimpián, 1980-ban Detre Szabolcs és Detre Zsolt voltak bronzérmesek repülőhollandiban.

Ezen kívül lesz még atlétika is a programban, amit mutatunk is részletesen:

augusztus 3., kedd (zárójelben a magyar idő)

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)

  • 9.05 (2.05): férfi 1500 m, előfutam (Szögi István)
  • 9.20 (2.20): női gerelyhajítás, selejtező (Szilágyi Réka)
  • 19.10 (12.10): férfi 110 m gát, előfutam (Szűcs Valdó)

BIRKÓZÁS (Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok)

  • 11.00 (4.00): férfi kötöttfogás 97 kg vigaszág – Szőke Alex-Giorgi Melia (georgiai)
  • 11.30 (4.30): férfi kötöttfogás 67 kg (Korpási Bálint) és 87 kg (Lőrincz Viktor) nyolcaddöntő és negyeddöntő, női 62 kg (Sastin Marianna) nyolcaddöntő és negyeddöntő
  • 18.15 (11.15): férfi kötöttfogás 67 kg és 87 kg elődöntő, női 62 kg elődöntő, FÉRFI KÖTÖTTFOGÁS 77 KG (Lőrincz Tamás) és 97 KG (Szőke Alex), bronzmérkőzés és DÖNTŐ

KAJAK-KENU (Sea Forest Kajak-kenu Pálya)

  • 9.30 (2.30): elődöntők
  • 9.37 (2.37): Lucz Dóra és Kárász Anna (női K-1 200 m) – elődöntő
  • 10.00 (3.00): Kopasz Bálint (férfi K-1 1000 m) – elődöntő
  • 10.00 (3.08): Varga Ádám (férfi K-1 1000 m) – elődöntő
  • 10.23 (3.23): Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és Csipes Tamara, Medveczky Erika (női K-2 500 m) – elődöntő
  • 11.37 (4.37): DÖNTŐK
  • 11.37 (4.37): NŐI K-1 200 M (A-döntő: Lucz Dóra, B-döntő: Kárász Anna)
  • 11.46 (4.46): Adolf Balázs, Fejes Dániel (FÉRFI C-2 1000 M) – B döntő
  • 12.20 (5.21): FÉRFI K-1 1000 M (Kopasz Bálint, Varga Ádám)
  • 12.47 (5.47): NŐI K-2 500 M (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika)

VITORLÁZÁS (Enosima Jachtkikötő)

  • 14.30 (7.30): Berecz Zsombor – FINN DINGI ÉREMFUTAM

VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont)

  • 18.20 (11.20): női negyeddöntő – Magyarország-Hollandia
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!