Játék közben rohant ki új ütőért a tollaslabdázó az olimpiai döntőben

2021. augusztus 2. – 08:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Indonézia nyerte a tollaslabda női páros számát az olimpián, a hétfői döntőben a magukat kétszeres vb-bronzérmesnek is mondható Greysia Polii és Apriyani Rahayu nyert a 2017-es világbajnok kínai kettős, Csen Csing-csen és Csia Ji-fan ellen. Az indonéz páros nem kiemeltként jutott el a döntőbe, így lett olimpiai bajnok.

Az indonéz páros az első szettet 21-19-re, a másodikat 21-15-re nyerte – utóbbiban volt viszont egy meglehetősen kockázatos jelenet. Az indonéz páros egyik tagja, Greysia Polii 18-10-es vezetésnél játék közben rohant le a pályáról, hogy ütőt cseréljen, Apriyani Rahayu eközben egyedül tartotta a frontot a két kínai ellen. Nem elég, hogy ezt megtette, a végén még a pontot is ők nyerték, majd végül az aranyat is behúzták.

A játék közbeni ütőcsere nem teljesen példátlan azért a tollaslabdában, de gyakorinak semmiképp nem mondható, az idei tornán is talán ha három-négyszer megtörtént a párosmeccseket tekintve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!