Tokiói olimpia: az összes keddi magyar eredmény egy helyen

Legfontosabb

2021. július 27. – 06:26

frissítve

Tokiói olimpia: az összes keddi magyar eredmény egy helyen
Milák Kristóf nyugtázza az eredményét – fotó: MARKO DJURICA / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden is több magyar érdekeltségű számot rendeznek a tokiói olimpián, az úszóknál Milák Kristóf, Kenderesi Tamás és Hosszú Katinka már döntőbe jutott hajnalban, míg a kézilabdásaink második meccsüket is elvesztették, női triatlonban pedig az eddigi legjobb magyar olimpiai helyezést érte el Bragmayer Zsanett. Cikkünket folyamatosan frissítjük, míg a napi program itt található.

Úszás: kezdjük a legfontosabbal, Milák Kristóf a legjobb időt úszva döntős 200 pillangón a férfiaknál, a közelében nem jártak ellenfelei. Kenderesi Tamás szintén nagyot úszott ebben a számban, a második lett futamában, összesítésben pedig az ötödik idővel szintén döntős. Szerda hajnalban akár két magyar érem is születhet a számban. Hosszú Katinka is úszott reggel, és a 200 vegyes elődöntőjében saját futamában az ötödik idővel ért célba, összesítésben pedig a hetedik idővel döntőzhet szerdán. Az viszont biztos, hogy a 200 pillangón nem lesz ott, visszalépett ugyanis a számtól. Ott volt viszont Kapás Boglárka, aki az ötödik idővel jutott a szerdai elődöntőbe. Németh Nándor 100 gyorson ment tovább a kilencedik idővel. A futamában hatodik férfi 4x200-as gyorsváltót kizárták, így nem juthattak tovább a döntőbe. Kalmár Ákos a 800 gyors előfutamában a 22. időt úszta, ez nem volt elég a továbbjutáshoz.

Hegyikerékpár: a 19 éves Vas Kata Blanka óriási bravúrt ért el azzal, hogy a negyedik helyen végzett a női mezőnyben, pályafutása és a sportág legnagyobb magyar sikere ez. Az elejétől kezdve az élmezőnyben tekert, és bár bukott is, de ez nem zökkentette ki, saját tempóban tudott menni, kedvezett neki a saras pálya.

Dzsúdó: a 81 kilósok mezőnyében Ungvári Attila elvesztette első mérkőzését, így nem jutott a 32 közé. A mérkőzés elején két gyors intést kapott a magyar dzsúdós, majd később érkezett a harmadik is, ezzel eldőlt a meccs. A nőknél a 63 kilós mezőnyben a 19 éves Özbas Szofi a vb-harmadik német Martyna Trajdo ellen egy vazarival nyert, és bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol az olasz Maria Centracchio volt az ellenfele, az olasz egy ipponnal nyert, így Özbas kiesett.

Kézilabda: csúnya vereségbe szaladt bele, és a második csoportmérkőzését is elvesztette a magyar női kézilabda-válogatott: Brazília 33-27-re győzte le a csapatot, a meccsnek volt olyan pontja, amikor már kilencgólos hátrányban volt a magyar csapat. A következő ellenfél az orosz válogatott lesz csütörtökön.

Vízilabda: a férfi pólóválogatott a második mérkőzését már megnyerte, Japán volt az ellenfél, és bár az első két negyed nem volt sima, de végül biztos győzelem, 16-11 lett a vége.

Triatlon: Bragmayer Zsanett a 12. helyen végzett a női triatlonosok extrém körülmények között rendezett versenyében – ez az eddigi legjobb olimpiai helyezésünk női triatlonban. Az elején jégeső miatt késett a rajt, majd szél és pára nehezítette a versenyzők dolgát. A másik magyar induló, Kovács Zsófia nem tudta befejezni a versenyt, amit a bermudai Flora Duffy nyert, és országa történetének első olimpiai aranyérmét szerezte.

Tollaslabda: a nők mezőnyében Sárosi Laura második mérkőzése előtt Achilles-ín-szakadás miatt visszalépett. A férfiaknál Krausz Gergely elvesztette második csoportmérkőzését, mindez azt jelenti, hogy a magyar tollaslabdázóknak véget ért az olimpia.

Vitorlázás: itt is nagyüzem van, a legjobb eredményt Berecz Zsombor és Érdi Mária érte el. Előbbi a férfi finn dingi első futamán a második helyen ért célba, míg utóbbi a női lézer radiál ötödik futamában szintén a második helyet csípte el. Érdinek a hatodik futamban nem sikerült megismételnie a bravúrt, a 17. lett. A férfiaknál Vadnai Benjámin a lézer hajóosztály ötödik futamán tizenhatodik helyen ért célba. Mindhárom hajóosztályban tizenegy futamot rendeznek a következő egy hét folyamán. Kisebb halasztás után Bereczék második futamát is megrendezték, ebben ismét második lett, így összetettben is a második helyen áll, a folytatás szerdán jön.

Sportlövészet: a légpuskások, vegyescsapat-versenyben bejutott a középdöntőbe Mészáros Eszter, Péni István kettős, ahol a hetedik helyen végeztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!