Svájc csalódást keltő csoportkör után igazi bravúrral jutott a legjobb nyolc közé

2021. július 2. – 17:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nehezen lehetne azt mondani, hogy jól kezdődött volna az Eb a svájciaknak, hiába voltak ugyanis favoritok a korábbi meccseik alapján Wales ellen, csak egy 1-1-es döntetlent tudtak kiharcolni ellenük. A második meccsükön aztán még mélyebb gödörbe kerültek, a későbbi csoportelső olaszok 3-0-val gázoltak át rajtuk, így egyértelmű volt, hogy a törökök ellen nyerniük kell, ha tovább akarnak jutni. A széteső törököket aztán magabiztosan, 3-1-re verték, de csoportharmadikként így is csak reménykedhettek a továbbjutásban.

Ez végül össze is jött, de rögtön a világbajnok franciákkal kerültek össze a nyolcaddöntőben, és valószínűleg nem sokan fogadtak volna arra, hogy innen is továbbjutnak majd. Ők viszont minednkire rácáfolva mégis megtették, a teljes őrületet hozó horvát-spanyol után a későbbi francia-svájci is óriási meccs lett, a svájci csapat 3-1-ről felállva mentette hosszabbításra a meccset. A korábbi meccsel ellentétben viszont itt az esélyesebb franciák nem tudták eldönteni a meccset, így jöhettek a tizenegyesek, ebből pedig Svájc jött ki jobban. Sommer megfogta Mbappé büntetőjét, ezzel pedig továbbjuttatta csapatát a negyeddöntőbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!