Az AC Milan és a Juventus nem indulhat az olasz bajnokságban, ha nem szállnak ki a Szuperligából

2021. április 26. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem indulhatnak az olasz futballbajnokságban, a Serie A-ban azok a csapatok, amelyek olyan versenyrendszerben is szerepelnek, amely sem az európai (UEFA), sem a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alá nem tartozik – mondta hétfőn Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke.

Gravina ezzel a kijelentéssel a két legeredményesebb olasz csapatra, az AC Milanra és a Juventusra utalt, melyek szerinte hivatalosan még nem léptek ki az Európai Szuperligából (ESL). Az elnök hozzátette, hogy a kluboknak június 21-ig kell jelezniük, melyik ligában szeretnének indulni. Amennyiben fenntartják a jelenlegi álláspontjukat, akkor azzal szerinte elveszítik a Serie A-s licencüket.

„Nyilvánvaló, hogy ha június 21-én, a regisztrációs kérelmek beadási határidejének lejártakor egyes klubok magánjellegű versenyeken akarnak részt venni, akkor nem vehetnek részt a bajnokságunkban. Jelenleg nincs információnk arról, hogy kik maradtak és kik távoztak a Szuperligából” – áll Gravina közleményében.

Theo Hernández és Federico Chiesa az AC Milan–Juventus-mérkőzésen 2021. január 6-án – Fotó: Pier Marco Tacca / Anadolu Agency via AFP
Theo Hernández és Federico Chiesa az AC Milan–Juventus-mérkőzésen 2021. január 6-án – Fotó: Pier Marco Tacca / Anadolu Agency via AFP

Április 18-án éjjel hat angol, három olasz és három spanyol klub bejelentette, hogy megalapítják a húszcsapatosra tervezett Európai Szuperligát (ESL), ami egyúttal az UEFA legfontosabb versenysorozatának, a Bajnokok Ligájának a végét is jelentette volna.

Ezt a tervet mind az európai politikusok, mind a szurkolók jelentős része hevesen ellenezte. Ezzel magyarázva elsőként múlt kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a Szuperligától, nem sokkal később pedig másik öt angol klub: az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Ezzel lényegében két nap alatt kisiklott a Szuperliga-projekt, ennek okairól ebben a cikkben írtunk részletesen.

Szerda délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett, az AC Milan pedig jelezte, elismerték a terv kudarcát, azt ugyanakkor nem tették teljesen egyértelművé, hogy kilépnek-e a projektből. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli bizonytalannak értékelte az ESL megvalósítását, de még ő sem jelentette ki világosan, hogy a Juventus kilépett-e az ESL-ből. Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

A Szuperliga (és a Real Madrid) elnöke, Florentino Pérez arról beszélt múlt hétvégén, hogy szerinte a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti az ESL-hez, azaz a tagok – bár a többség ezt már bejelentette – nem távozhatnak a társaságból. (AFP, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!