Szuperliga: Az összes angol klub visszalép, felfüggeszthetik a sorozatot

2021. április 20. – 21:24

frissítve

Szuperliga: Az összes angol klub visszalép, felfüggeszthetik a sorozatot
Dühös Chelsea-szurkolók 2021. április 20-án, Londonban – Fotó: DAVID CLIFF / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd este a Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy visszalép az Európai Szuperligától. Éjfél előtt pár perccel aztán az Arsenal, a Manchester United, a Liverpool és a Tottenham Hotspur is kiadott egy közleményt, amelyben bejelentették, hogy ők is kilépnek a Szuperligából. Őket hajnali kettő előtt a Chelsea is követte. A Szuperliga-projektre pénzt szerző Ed Woodward az év végén távozik a Manchester United alelnöki posztjáról. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Szuperligából semmi sem lesz.

Még 48 óra sem telt el az Európai Szuperliga (ESL) megalapításának bejelentése óta, de úgy tűnik, az új versenysorozat már azelőtt megszűnik, hogy elindulhatott volna. Kedd éjfélig a 12 alapító klub fele visszatáncolt az ötlettől.

A 12 szuperligás klub kedd este rendkívüli ülést tartott. A tervek szerint a Real Madrid és a Szuperliga elnöke, Florentino Pérez 23:30-kor tett volna bejelentést, ám a klubokkal folytatott megbeszélés a vártnál tovább tartott, a Manchester City-t követve pedig a többi angol klub is bejelentette a visszalépést, így Pérez végül nem állt a nyilvánosság elé.

A Szuperliga szerdán hajnali kettő előtt közleményt tett közzé, melyben azt írták, hogy továbbra is kitartanak a kezdeményezés mellett, azonban „megfontolják, hogy mik a legmegfelelőbb lépések a projekt átformálására” az angol klubok „külső nyomásra történő visszalépése” után.

Fabrizio Romano, az egyik legjobban értesült olasz újságíró a közlemény megjelenése után néhány perccel már arról írt, hogy a Szuperligát hivatalosan is felfüggesztik, azonban ezt egyelőre még nem erősítették meg.

Arsenal

Az Arsenal azt írja a közleményében, hogy az elmúlt napok szurkolói reakciói után átgondolták a Szuperligában való részvételüket.

„Soha nem állt szándékunkban ekkora felzúdulást okozni, azonban amikor jött a felkérés, hogy csatlakozzunk a Szuperligához, – bár tudtuk, hogy nincsenek garanciák – nem akartunk lemaradni, hogy ezzel védjük meg az Arsenalt és annak jövőjét.

A szélesebb futballközösség meghallgatásának eredményeként visszalépünk a tervezett Szuperligától. Hibát követtünk el, és elnézést kérünk érte.

Tudjuk, hogy időbe telik, amíg visszanyerjük a szurkolók hiteteket abban, amit itt az Arsenalnál próbálunk elérni, de hadd tegyük világossá, hogy a Szuperligában való részvételre vonatkozó döntésünket az a vágyunk vezérelte, hogy megvédjük az Arsenalt, és hogy a nagyobb szolidaritás és pénzügyi stabilitás révén támogassuk a játékot, amit szerettek.”

– írja a szurkolóknak címzett nyílt levelében az Arsenal.

Chelsea

A Chelsea a Manchester City után négy és fél, a többi angol klub után pedig két órával, szerda hajnali kettő előtt néhány perccel jelentette be hivatalosan is a visszalépést. Közleményükben azt írták, hogy csak az utolsó pillanatban, a múlt hét végén csatlakoztak a kezdeményezéshez, és miután átgondolták a dolgokat, úgy döntöttek, hogy a klub és a szurkolók érdekeit szem előtt tartva visszalépnek a sorozattól.

A Chelsea kedd esti, Brighton elleni bajnokija előtt több ezer dühös szurkoló tüntetett a stadionjuk előtt a Szuperliga ellen. Források szerint a Chelsea játékosai közölték a klub elnökével, Bruce Buckkal, hogy nem akarnak az Európai Szuperligában játszani, ha az Európai Labdarúgó-szövetég (UEFA) valóban eltiltja őket a nemzetközi tornákon való részvételtől – mint ahogy azt Aleksander Ceferin UEFA-elnök ígérte.

A Chelsea drukkerei ünneplik a klub döntését – Fotó: David Cliff / AFP
A Chelsea drukkerei ünneplik a klub döntését – Fotó: David Cliff / AFP

A döntést, hogy a Chelsea-t megpróbálják kiléptetni, a tulajdonos Roman Abramovics és a klub igazgatótanácsa hozta meg közösen, miután szembesültek a Szuperligát világszerte övező negatív reakciókkal – írja a BBC.

Manchester City

Elsőként a Manchester City erősítette meg hivatalosan a hírt, hogy kilépnek a szuperliga szervezéséből.

„A Manchester City Football Club megerősítheti, hogy hivatalosan is hatályba léptette az Európai Szuperliga terveit kidolgozó csoportból való kilépésre vonatkozó eljárásokat”

– írja a klub közleménye. Az UEFA elnöke, Ceferin üdvözölte a klub döntését. „Örömmel üdvözlöm a Cityt újra az európai futballcsaládban” – mondta.

A hírek szerint a Manchester City csak az utolsó pillanatban írta alá a Európai Szuperliga alapításáról szóló dokumentumot, így nem is igazán volt az új liga alapításának kezdeményezői között. Az egyelőre nem világos, hogy a 12 klub által aláírt ESL-szerződések mennyire kötelező érvényűek.

Manchester United

„A Manchester United nem vesz részt az Európai Szuperligában. Figyelmesen meghallgattuk a szurkolóinkat, az Egyesült Királyság kormányát és más kulcsfontosságú érdekelt felek reakcióit. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a futballközösség többi tagjával együttműködve fenntartható megoldásokat találjunk a játék előtt álló hosszú távú kihívásokra.”

– írja a klub közleménye.

Eközben a Sky News értesülései szerint Ed Woodward távozik a Manchester United ügyvezető alelnöki posztjáról, hogy mikor, az még bizonytalan, de legkésőbb év végéig. A klub kedd este közleményben erősítette meg Woodward távozását.

Woodward 2013 óta töltötte be ezt a posztot a klubnál, és az egyik kulcsszereplője volt a Szuperliga megalapításának. 1999-től annál a JP Morgan Chase banknál dolgozott, amely most 6 milliárd dollárt biztosított volna az új elitliga elindításához. A hétfői csapatgyűlésen Harry Maguire kérdőre vonta Ed Woodwardot a döntés miatt.

Sajtóinformációk szerint a Szuperliga kudarca után a Manchester United amerikai tulajdonosai, a Glazer család tagjai készek lehetnek eladni a klubot.

Liverpool

„A Liverpool Football Club megerősítheti, hogy az Európai Szuperliga létrehozására irányuló tervekben való részvételünk megszűnt” – áll a klub közleményében.

A Liverpool csapatkapitánya, Jordan Henderson a Twitterén osztotta meg, hogy ő is ellenzi a Szuperliga tervét. „Nem szeretnénk ezt, nem szeretnénk, hogy ez megtörténjen. Ez a közös álláspontunk. A klub és a szurkolók iránti elkötelezettségünk határozott és feltétel nélküli.” Az üzenetet a csapat több játékosa, Trent Alexander-Arnold és James Milner is megosztotta. A Liverpool egyik igazgatója, a legendás Kenny Dalglish is kifejezte reményét, hogy a klub helyesen cselekszik. „Az elmúlt néhány nap nehéz volt mindenki számára, aki szereti a Liverpoolt, és nagyon remélem, hogy helyesen cselekszünk.”

Délután, még a bejelentések előtt Jordan Henderson, a Liverpool csapatkapitánya szerdára válságtanácskozásra hívta össze a Premier League-ben szereplő klubok csapatkapitányait.

A Liverpool egyik szponzora, a Tribus közölte, hogy visszalép a klubbal való partnerségétől a tervezett Szuperligában való szereplés miatt.

Tottenham Hotspur

„Megerősíthetjük, hogy hivatalosan is megkezdtük az Európai Szuperligából való kilépésünket” – írja a Tottenham közleménye.

Daniel Levy elnök elmondta: „Sajnáljuk a Szuperliga által okozott aggodalmat és zaklatottságot. Fontosnak tartottuk, hogy klubunk részt vegyen egy olyan lehetséges új struktúra kidolgozásában, amely jobban biztosítja a pénzügyi fair play-t és a pénzügyi fenntarthatóságot, miközben jelentősen nagyobb támogatást nyújt a szélesebb futballpiramis számára. Hiszünk abban, hogy a sportágnak folyamatosan felül kell vizsgálnia a versenysorozatokat és azok irányítást annak érdekében, hogy a mindannyiunk által szeretett játék tovább fejlődjön és világszerte izgalomba hozza a szurkolókat.”

Barcelona

A klub vezetése a kedd esti órákban tartott gyűlést. Azt egyelőre nem közölték, hogy Barcelona is kilép-e a Szuperligából. Gerard Piqué, a klub világ-, és Európa-bajnok hátvédje a Twitteren szolidarítását fejezte ki a szurkolók felé.

Juventus

Sajtóhírek szerint Andrea Agnelli lemond a Juventus elnöki posztjáról, miután a Szuperliga-projekt megbukott. Agnelli a Szuperliga alelnöke, a sorozat egyik alapító atyja. A sportvezető éjszaka cáfolta a híreszteléseket, és kijelentette, hogy nem tervez távozni a klubtól.

AC Milan és Inter Milan

A másik két olasz klub egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, azonban sajtóhírek szerint minden jel arra mutat, hogy hamarosan mindkét csapat bejelenti a sorozattól való visszalépést.

Brit nagykoalíció fociügyben

Kedden Boris Johnson brit miniszterelnök találkozott az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a Premier League tisztviselőivel, valamint a szurkolók képviselőivel is. A brit kormány ezután kijelentette, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a Szuperliga megakadályozása érdekében. Ennek egyik módja az úgynevezett német modell bevezetése lehet. A német labdarúgó szövetség szabályai szerint minden klub 50+1 százalékát a szurkolóknak kell tulajdonolniuk, így a tulajdonosok nem hozhatnak semmilyen fontos döntést a rajongók beleegyezése nélkül. Egy másik megoldás egy olyan rendszer bevezetése lehet, ami jogot adna a klubok szurkolói csoportjainak, hogy megvétózzák a vezetőség döntéseit. Johnson álláspontját a Munkáspárt és a Liberális Demokraták is támogatták. A Premier League 14 nem érintett klubja közlemény adott ki, amelyben határozottan elutasították az új versenysorozatra vonatkozó terveket.

Az FA, az angol labdarúgó szövetség este közleményben üdvözölte, hogy a hírek szerint több klub is a visszalépés mellett döntött. Azt írták, elítélik, hogy a 12 (köztük 6 angol) klub egy zárt ligát akart létrehozni, mely szembe megy az angol futball lehetőségeken alapuló történelmével, valamint megköszönték a szurkolóknak, hogy a sport alapelveit képviselve egyöntetűen felszólaltak a kezdeményezés ellen.

Források: Guardian, BBC, Sky Sports, sport.es

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!