Külföld
Állatürülékes, cigicsikkes léggömböket küld Észak-Korea délre, K-poppal válaszol rá Dél-Korea
Egy elég sajátos, furcsa módon eszkalálódik a helyzet a két ország között.
Az azeri elnöknek eszébe jutott, hogy Új-Kaledónia francia gyarmati elnyomásának véget kell vetni
Ilham Aliyev Párizs Örményország melletti kiállása miatt vette szárnyai alá a Csendes-óceán déli részén fekvő sziget szeparatistáit.
Trump: Hát mi rosszat tettem a demokráciáért, a múlt héten golyót fogtam érte
A merénylet utáni első kampányrendezvényét tartotta a múlt héten hivatalosan is a Republikánus Párt elnökjelöltjévé tett Trump Michiganben.
Joe Biden visszalépését javasolja több mint ötven volt demokrata tisztviselő
Egy televíziós reklám is megjelent, amelyben a generációváltást sürgető demokrata pártiak kérik a visszalépésre az elnököt.
Az ENSZ szerint kemény tél elé néz Ukrajna
Az ENSZ szerint a menekültek egy része az orosz pusztítás nyomán fellépő áramkimaradásoktól tart. Lassabban készülnek az Ukrajnának szánt Patriot rakéták is.
Két évet kapott az egyik olimpiai fáklyavivő ellen merényletre készülő francia náci
Gyorsított eljárásban ítélték el a 19 éves férfit.
Négy napra leállították a brit autópálya forgalmát, rekord-börtönbüntetést kapott az öt...
Van olyan aktivista, aki öt évet is kapott azért, mert 2022-ben négy napra leállították a londoni autópályát.
A tenger felzabálja az egyre kisebb szigetre szoruló bádogvárosukat, ezért új lakótelepet húztak...
Az őslakos gunák egy panamai öböl apró, túlzsúfolt szigetein élnek, de az éghajlatváltozás miatt nem volt többé maradásuk. Egy évtizedet késett az áttelepítésüket célzó terv megvalósulása, de az...
Kiengedték a börtönből azt a női elítéltet, aki a legtöbb időt töltötte rácsok mögött ártatlanul...
43 év után talált „egyértelmű és meggyőző” bizonyítékot arra a bíróság, hogy ártatlanul ítélték el.
Arte: Ahogy a turisták ellepték a festői Gozo szigetét, úgy esett át nem éppen szívderítő...
A kisvárosok és halászfalvak varázsa így eltűnőben van. Még a sziget kereskedelmi kamarája is elismerte, hogy a helyzet tarthatatlan.












