Külföld
Nem tudtak egyedi érintettséget megállapítani a magyar kormány uniós kémügyében „a hírszerzőkén túl”
A magyar állami hírügynökség tudósításából történetesen lemaradt a hírszerzők érintettségéről szóló félmondat, hétfőn a Reutersre mutogatva korrigáltak.
Véget ért a túszejtés a német bankfiókban, a tettesek elmenekülhettek
A trezorba bezárt két személy sértetlen maradt, a rendőrök szabadították ki őket.
Túszdráma zajlik egy német bankfiókban
Több embert és egy pénzszállító autó sofőrjét is túszul ejtették ismeretlenek a nyugat-németországi Sinzig egyik takarékbankjában.
Kitört egy vulkán Indonéziában, húsz túrázó rekedt rajta, közülük hárman meghaltak
A túrázók a hatóságok figyelmeztetése és a tiltás ellenére másztak fel a Dukono-hegy csúcsának közelébe.
Egymást támadta Irán és az Egyesült Államok, de Trump szerint továbbra is érvényben van a tűzszünet
Az amerikai Középső Parancsnokság azt közölte, hogy az amerikai erők „nem törekszenek az eszkalációra”, de a hadsereg „készen áll az amerikai erők védelmére”.
Teljesen új kihívást jelentenek az interneten szervezkedő erőszak-akadémiák
A CNN nemrég oknyomozó cikket közölt azokról az online közösségekről, amelyekben férfiak egymásnak tanítják, hogy hogyan erőszakolhatják meg észrevétlenül a párjukat. A Motherless és a Telegram...
Fejenként 100 ezer forintot már elbuktunk, de soha nem látott mértékű EU-s pénz menthető még meg
A Téma uniós forrásokkal foglalkozó adásának legfontosabb állításait gyűjtöttük össze.
Oroszország kétnapos fegyverszünetet tart a háborúban, Putyin Ficóval és Dodikkal ünnepel a Vörös...
A náci Németország legyőzésének évfordulóját május 8-9-én ünneplik Moszkvában.
Egy légiutas-kísérő is kapcsolatba került a hantavírusban meghalt 69 éves holland turistával
Egy amszterdami kórházban vizsgálják a KLM dolgozóját.
Giorgia Meloni videót posztolt arról, ahogy fogadta Magyar Pétert Rómában
Meloni szerint szándékukban áll tovább erősíteni az olasz–magyar kapcsolatokat.













