Külföld
„Csak színlelte a könnyeit” – Trump kormánya videóban támadja a bevándorlókat féltő Selena Gomezt
A színésznő sírós bejelentkezésére külön videóval reagált a Fehér Ház.
Fogvatartásuk körülményeire, kínzásokra panaszkodnak a szabadon engedett palesztin rabok
Állítják, hogy a legkegyetlenebb kínzásoknak voltak kitéve.
Meghalt Horst Köhler volt német államfő
Ő volt Németország kilencedik elnöke, egyúttal az első, aki lemondott hivataláról.
Újvidék mindhárom hídját lezárták a tiltakozó egyetemisták
Szerbia-szerte 29 városban tartanak tüntetéseket, felvonulásokat, különböző megmozdulásokat.
Moszkva mindenképpen el akarja pusztítani Ukrajnát – állítja a cseh külügyminiszter
Jan Lipavsky egyetért Donald Trump elképzelésével, hogy nagyobb nyomást kell gyakorolni Moszkvára.
Autósüldözésbe keveredett egy magyar sofőr Ausztriában, 250-nel menekült, csúnya baleset lett a vége
Kiderült, hogy az autóra lopott rendszámtáblákat szereltek fel, és a 20 éves magyar sofőrnek nem volt érvényes jogosítványa.
Egyre forróbb a talaj Ficóék talpa alatt
Követni is alig lehet, annyi minden történik mostanság a szlovák belpolitikában, ahol megvan az előképe annak, miért követeli 855 pszichológus nyílt levélben a kormányfő lemondását. Robert Fico...
Trump igazságügyi minisztere listát kér a Capitolium ostroma idején dolgozó FBI-ügynökökről
És azokról is, akik a négy évvel ezelőtti washingtoni zavargásokhoz kapcsolódó ügyeken dolgoztak. Az FBI-ügynököket képviselő csoport szerint több száz ügynököt bocsáthatnak el.
Egy második holttestet is találtak Skóciában az eltűnt magyar ikerpár keresése közben
A hivatalosan egyelőre azonosítatlan női holttestről tájékoztatták az ikerpár családját.
Újabb négy túszt ad át a Hamász Izraelnek, 183 palesztin is kiszabadul
A legfiatalabb izraeli túsz, a 9 hónaposan elrabolt kisfiú apját is átadták a Vöröskeresztnek.













