Trump humbugnak tartotta a demokrácia exportját, Netanjahuval közösen most mégis ez a célja Iránban
„Mehetek tovább is, hogy végigvigyem az egészet vagy be is fejezhetem két-három nap alatt, az irániaknak azt üzenve, hogy találkozunk pár év múlva, ha újraindítjátok [a nukleáris és a rakétaprogramotokat]” – közölte az Axiosszal hamisítatlanul trumpi stílusban az Egyesült Államok elnöke, hogy mik a kilátások az iráni rezsim ellen szombaton kora reggel megkezdett amerikai–izraeli beavatkozás után.
Valójában azonban sok a bizonytalanság a reális forgatókönyveket illetően, ráadásul a beavatkozás látványos ellentmondásban van azzal, amit Donald Trump a legutóbbi választási kampányában vagy első elnöki ciklusa alatt és előtte éveken át hirdetett, nagyjából épp azzal vádolva demokrata elődjeit – Barack Obamát, majd Joe Bident és a végül elnökjelöltté előlépett alelnökét, Kamala Harrist –, amit végül maga hajtott végre.
Trump a szombati támadások megkezdése után egy nyolcperces videóban arra is felszólította az irániakat, hogy a harcok befejezése után döntsék meg a rezsimet, mondván, nem lesz még egy ilyen alkalmuk. Fél nappal később azonban már azt is kommunikálta, hogy a légicsapások és Hamenei megölése újra megnyithatja az utat a diplomáciai megoldás felé is. Szerinte Irán nagyon súlyos vereségeket szenvedett, ezért jelentősen nagyobb a diplomáciai megoldás lehetősége, mint egy nappal a csapások előtt. Trump arról is beszélt a CBS-nek, hogy pontosan tudja, ki irányítja most Iránt, de ezt nem fogja megmondani. Az amerikai elnök mindenesetre tud „néhány jó jelöltet”, aki a következő időszakban átveheti a vezetést, ha újraindulnak a tárgyalások.
A nyilatkozatai ellenére nem világos, hogyan zárulhat le a háború, hiszen kiszámíthatatlan Irán belső mozgása is:
- hogyan reagál a 91 milliós ország, ahol január közepéig minden tartományra kiterjedő, a klímaváltozással súlyosbított gazdasági nehézségek miatti tiltakozások indultak a rezsim ellen, amely akkor brutális erőszakkal nyomta el a hullámot;
- mennyire képes megőrizni a kontrollt az ország felett a hatalom, miután a légicsapások első hullámában megölték az országot 37 éve vezető Ali Hamenei ajatollahot;
- mit lép a rezsim támaszaként működő, szombaton az amerikai és izraeli közlések szerint szintén lefejezett Forradalmi Gárda, elfogadja-e a Hamenei által előkészített vészforgatókönyvet, aminek levezénylésében a legfelsőbb nemzeti tanács titkárának, Ali Laridzsáninak lehet kulcsfontosságú szerepe vagy valamelyik vezetőjük egyezkedik a mentesség lehetőségét fellebbentő Trumppal.
Bár az alku reményében a maximális nyomásgyakorlástól korábban sem idegenkedett Trump, az iráni beavatkozás nagyon eltér az ország nukleáris létesítményei ellen a 12 napos izraeli–iráni háború alatt végrehajtott tavalyi beavatkozástól, és a január eleji venezuelai akciótól is, amely során az amerikai egységek elfogták az országot vezető Nicolás Madurót, hogy amerikai bíróság elé állítsák. De nem lehet párhuzamba állítani a 2003-as iraki invázióval sem, amikor az Egyesült Államok 200 ezer katonát is az országba küldött.
MAGA-nak mond ellent Trump
„Most, hogy Obama mutatói lefelé fordultak, bizonyára egy Líbia vagy Irán elleni csapásra készül. Kétségbe van esve” – írta Trump még 2013-ban az akkor még Twitternek nevezett X-en. Igaz, akkoriban még valószerűtlen volt, hogy az ingatlanmágnásból valaha a Republikánus Párt elnökjelöltje, és főleg a választások győztese lesz. Így nyilatkozatának nem volt tétje, a szombati Irán elleni akció fényében ez mégis szembetűnő.
Második elnökválasztási kampányában, már a Biden helyett demokrata elnökjelöltnek beugró alelnökkel, Kamala Harrisszal szemben a tökéletességig egyszerűsödött az üzenete: „Kamala=Harmadik világháború, Trump=Béke”. Ennek szellemében szólaltak meg Trump környezetében a kampány alatt. „Kamala háborúba küldi a fiaitokat” – írta Stephen Miller, az elnök befolyásos tanácsadója, akiről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. „A Kamala Harrisra leadott szavazat (…) szavazat a háborúra és még több háborúra. A szavazat Donald Trumpra a háborúk lezárását jelenti, nem pedig újabbak indítását” – posztolta még 2024 őszén Tulsi Gabbard, az amerikai hírszerzés (DNI) jelenlegi igazgatója.
Trump a MAGA mozgalommal (Make America Great Again – Tegyük Újra Naggyá Amerikát) épp azt hirdette, hogy igyekszik minél inkább kivonni az országot azokból a konfliktusokból, amelyekben nem látja az amerikaiak közvetlen érdekét. „A haderőnk feladata megóvni a biztonságunkat, nem pedig az, hogy a világ csendőre legyen” – mondta Trump első elnöki ciklusának végén, 2019-ben. Ezért pedig még a transzatlanti kapcsolatokat is kész volt megingatni, elbizonytalanítva a NATO európai tagjait afelől, hogy az Egyesült Államok kész szavatolni a kontinens biztonságát, ahogyan tette az elmúlt 80 évben. Ez utóbbi kétség Trump beiktatása után egy évvel továbbra is érvényes, miközben úgy tűnik, hogy a globális konfliktusokban való szerepvállalástól mégsem áll el.
Nagyon más, mint a venezuelai akció
Trump a demokráciaexportot hibás elképzelésnek tartotta, mondván, a rezsimek megdöntése csak hatalmi vákuumot képez, de nem hoz el valódi változást: kétségtelen, nem jöttek el virágzó demokráciák Líbiában Moammer Kadhafi uralmának megdöntése után és 20 év szövetségesekkel közös amerikai katonai jelenlét után Afganisztán is gyorsan visszazuhant a tálibok ölébe, ahogy Irak sem lett a stabilitás szimbóluma, és most éppen az amerikaiakkal ellenséges, az iráni rezsimnek kedvező Núri al-Maliki kerülhet újra a kormány élére.
Trump a rezsimváltástól az eddigi leglátványosabb beavatkozásakor is távol tartotta magát: Venezuelában végül Madurót egy gyors kommandósakcióval elfogatta és az Egyesült Államokba vitte, hogy bíróság elé állítsa állami szinten szervezett kábítószer-kereskedelem vádjával. De lényegében egyelőre kiegyezett a hatalmat Hugo Chávez elnöktől megöröklő Maduro rendszerét működtető belső körrel, így Maduro alelnökével, Delcy Rodríguezzel, aki így a hatalom csúcsára került.
A rendszer így vezetőt váltott, de a rezsim – amellyel szemben voltak jelentős tiltakozási hullámok a gazdasági nehézségek miatt az elmúlt években – lényegében érintetlenül maradt. Trump közben ellenőrzés alá vonta Venezuela olajkészleteit – nagyon szűken értelmezve megfelelt ezzel az amerikai érdekek közvetlen biztosítását jelentő „America First!” jelszavának is, és távol tartotta magát a rezsimváltástól, csupán Washingtonnal együttműködőbbé tette a dél-amerikai országot, összhangban a MAGA híveinek elvárásaival.
Az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia és a Donroe-doktrína alapján a venezuelai akció azt is egyértelművé tette, hogy a Trump-kormány az amerikai érdekszféra részének tekinti Dél-Amerikát, ahol az USA a nemzetközi jogrendszert háttérbe szorítva kívánja érvényesíteni az érdekeit. Ez már egy olyan világot vetített előre, amelyet a nagyhatalmak érdekszférái, nem pedig a nemzetközi jog határoznak meg.
Ehhez képest mégis most a MAGA-táborból is többen úgy értelmezik, hogy az iráni háború visszatérés a korábbi amerikai rezsimváltó próbálkozásokhoz és egy akár elhúzódó konfliktushoz a Közel-Keleten. Még akkor is, ha kizárólag légicsapásokról van szó, Trump amerikai katonák odaküldése helyett azzal számol, hogy az iráni nép élni fog a kínálkozó demokratikus lehetőséggel.
Önmagában a diktátorok elmozdítása nem hoz változást – mégis, Trump mintha most maga is épp ezt a stratégiát követné az iráni beavatkozással, amely alatt megüzente az ország lakosságának: „Ez egyedülálló esély az iráni népnek, hogy visszavegye az országát! (…) Reméljük, hogy az Iráni Forradalmi Gárda és a rendőrség békésen együttműködnek az iráni hazafiakkal és közösen dolgoznak együtt azon, hogy újra megteremtsék azt a nagyságot, amelyre az ország méltó.”
A demokráciát elhozó rezsimváltás tehát ott van Washington várakozásai között a szombati beavatkozás után, amelyre a hivatkozás többek között a közvetlen fenyegetés volt, amelyet Irán jelentett nukleáris programjával. Ha ez igaz, akkor viszont a helyzet Trump júniusi szavait cáfolja meg: elvégre az Egyesült Államok és Izrael akkor a 12 napos háború során Irán nukleáris létesítményeit bombázta, hogy ezzel látványosan visszavesse az ország atomprogramját, amely a gyanú szerint atomfegyver előállítására irányult a hivatalosan megjelölt polgári célú energiafelhasználás leple alatt. Trump akkor azt mondta, hogy az akció sikeresen vágta el hosszú időre az urándúsítástól Iránt, így már nem jelent a program közvetlen veszélyt. Az amerikai kormányzat akkor hangsúlyozta, hogy más célja nem volt, nem szándékozik rezsimváltást előidézni, nem is vadászik Hameneire.
Hogy a rezsimváltástól a kormányzat a későbbiekben is távol akarta tartani magát, azt a védelmi miniszter még decemberi beszéde is jelezte: Pete Hegseth szerint az ő minisztériuma „nem foglalkozik demokráciaépítő beavatkozással, meghatározatlan háborúkkal, rezsimváltással.”
Igaz, ez nem feltétlenül jelenti, hogy Trump eleve elutasította a lehetőségét, hogy egy-egy beavatkozással az adott rezsim leváltását célozza, elsősorban azt ellenezte, hogy ezek rosszul levezényelt akciók legyenek – írta elemzésében a CNN. Ettől azonban még tény, hogy elnöksége és korábbi választási kampányai alatt tett nyilatkozatai általában is kizárták az ilyen jellegű beavatkozásokat.
Nem tudni, mit hoz a Hamenei utáni Irán
Már csak azért is, mert valóban kiszámíthatatlan, hogy kit szív fel a hatalom csúcsára a vezető kiiktatásával keletkező politikai vákuum. Trump és Netanjahu reményei szerint a legfelsőbb vezető halálhírére kirobbanhat a forradalom, de a beavatkozás végül akár még nagyobb elnyomáshoz is vezethet a túlélésre berendezkedett rezsim részéről, növelve a bizonytalanságot. A szóba jöhető forgatókönyvekről itt írtunk részletesebben. Trump azonban egyelőre magabiztos: „Egy ponton majd felhívnak, hogy kit szeretnék látni [vezetői pozícióban] … Csak kicsit vagyok szarkasztikus, amikor erről beszélek” – idézte az elnököt a CNN.
Ezt a bizonyosságot árnyalja, hogy Irán a szombati támadás napján – miközben saját légvédelme nem volt hatékony az izraeli és amerikai rakétákkal szemben –, számos rakétát lőtt ki az Öböl menti országok és Izrael felé: találat érte Dubaj nemzetközi repülőterét is. Ali Laridzsáni ígéretet tett arra, hogy „szíven szúrja” a Hamenei halálát okozó Amerikát. Iránban 40 napos gyász kezdődött a legfelsőbb vezető halála miatt – akinek a kezében összpontosul a valódi hatalom, vele szemben az elnöki pozíció kisebb erőt képvisel. Az ország elnöke, Maszúd Peszeskján is bosszút hirdetett.
Ugyanakkor lehetséges, hogy erre nem lesz lehetősége Iránnak: sok száz bomba ledobása után az amerikai és az izraeli erők beavatkozásának második napjára teljes az iráni légtér feletti kontroll. Ehhez hasonlót a tavalyi beavatkozás során több nap alatt sikerült elérni. Épp az könnyítette meg, hogy a mostani akciókat érdemi iráni légvédelmi aktivitás nélkül sikerült végrehajtani – hívta fel a figyelmet a Jerusalem Post.
Trump meggyőződését a rezsimváltással kapcsolatban erősítheti az izraeli miniszterelnök, az egyik célként szintén a rezsimváltást megjelölő Benjámin Netanjahu személyes meggyőző ereje is. A rezsimváltás Izrael számára kulcsfontosságú lenne – az 1979-es iszlám forradalom előtt Irán konstruktív volt a zsidó állammal, amelynek létét addig elismerte –, kézenfekvő volt ebből a szempontból Netanjahu iráni néphez címzett felhívása, „rázza le magáról a zsarnoki rendszert”, hiszen Izrael épp az ehhez szükséges feltételeket teremti meg.
Az izraeli és amerikai légicsapásokkal, iráni rakéták és drónok indításával második napja folytatódó háború vasárnapi eseményeit itt követhetik percről percre.
